A 7 leggyakoribb hiba, amit takarításkor elkövetünk

A 7 leggyakoribb hiba, amit takarításkor elkövetünk

A legtöbb embernek nem a takarítás az egyik legkedveltebb elfoglaltsága, ennek ellenére néha muszáj időt szakítanunk rá. Annak érdekében, hogy ilyenkor gyorsan és hatékonyan menjen a munka, mindenáron el kell kerülnünk a leggyakrabban vétett hibákat. Most kiderül, hogy melyek ezek!

Ez a cikk már szerepel az Ötletládádban!

#1 hiba – Ablak tisztítása napsütésben

Az ablakok takarítását nagyban megnehezíti a napsütés, hiszen sokkal gyorsabban száradnak, aminek következtében az elpárolgó víz ronda foltokat és csíkokat hagy maga után. Ha napos időben állunk neki, akkor arra próbáljunk figyelni, hogy mindig olyan ablak tisztítását kezdjük el, amit épp nem ér a nap.

#2 hiba – Vágódeszka felületes tisztítása

Egy vágódeszkán különböző élelmiszereket szeletelünk, így annak tisztaságára fokozottan kell figyelnünk, ellenkező esetben akár elterjedhetnek rajta a baktériumok, melyek megbetegíthetnek minket. Az teljesen nyilvánvaló, hogy minden használat után rendesen elmossuk mosogatószerrel, szivaccsal és forró vízzel, viszont ettől függetlenül néha erősebb dolgokhoz is folyamodnunk kell.

Ilyenkor hívjuk segítségül a citrom és a só erejét. Ezt a két alapanyagot keverjük össze, majd ezzel a keverékkel dörzsöljük át a vágódeszkát, pár percig hagyjuk hatni, ismét súroljuk át, végül alaposan öblítsük le vízzel, és már készen is vagyunk.

#3 – Mosógép takarításának mellőzése

A mosógép esetén sokunkban az a téveszme él, hogy annak a takarításával nem kell foglalkoznunk, hiszen egy program lejártával nem csak a ruhák lesznek tiszták, hanem a gép is. Ez sajnos nem igaz, ugyanis a baktériumok, melyek a nedves és meleg környezetben pikk-pakk elszaporodnak, nem pusztulnak el alacsony hőmérsékleten. Ezt a legkönnyebben úgy tudjuk megakadályozni, ha legalább havonta egyszer indítunk egy minimum 60 Celsius-fokos mosási programot. Ekkor nyugodtan tegyünk egy kevés ecetet és citromsavat az üres dobba, így még hatékonyabb lesz a tisztítása folyamat.

#4 – Fapadló felmosása túl sok vízzel

Otthonunk padlóját rendszeresen fel kell mosni, viszont a fapadlók esetén arra figyelnünk kell, hogy ne használjunk túl sok vizet, ellenkező esetben kárt tehetünk benne. Legrosszabb esetben fel is púposodhat a padló, ami miatt cserélni is kell.

#5 – Túl sok mosószer

A mosószer adagolásánál mindig tartsuk szem előtt a gyártó előírásait! Ha ugyanis túl sokat használunk belőle, akkor az a ruhákon foltokat hagyhat. Ez főleg sötét színű textilek esetén lehet nagyon feltűnő. A szükséges adag mindig a ruhák állapotától és a szennyes mennyiségétől függ.

#6 – Túl gyakori takarítás

Szerencsére nincs szükség mindennapi takarításra, ugyanis a lakásunkban található kórokozók nagy része nem veszélyes. Sőt mi több, aki túl gyakran takarít, az veszélynek teszi ki magát, ugyanis a túl erős vegyszerek gyakori használata akár bőrirritációt is okozhat. Ezen kívül az sem jó, ha egy majdnem steril környezetet hozunk létre az állandó takarítással, hiszen ezáltal gyengítjük az immunrendszerünket.

#7 – Sorrend be nem tartása

Soha ne a padló takarításával kezdjünk! Mindig fentről haladjunk lefelé, így a lámpák az elsők, utána jönnek a polcok és szekrények, a függő növények, az asztalok, és ablakpárkányok. Ezek után következnek a fotelek, kanapék és székek, majd a legvégén a padló.

Hírlevél feliratkozás

Ha nem akarsz lemaradni az Otthonok & Megoldások cikkeiről, akkor iratkozz fel hírlevelünkre mielőbb!

Feliratkozom
Stílus 5+1 fehér hálószoba ötlet – Így lesz otthonos, egyben minden éjszakád pihentető

Te is fehéret választottál a hálószobába? Mutatjuk, hogyan tedd otthonossá a pihentető alvás érdekében. Következzen 5+1 fehér hálószoba ötlet.

Stílus 6 szokatlan, de mutatós csempe megoldás a lakásban

Hiába korlátozódik ezekre a helyiségekre, a csempét nem csak a fürdőszoba vagy a konyha falán használhatjuk. A világhálón rengeteg bizonyítékot találhatunk, hogy a csempék bizony bárhol jól mutatnak, még a legfurcsább zegzugokban is. Mutatjuk a legjobbakat:

Stílus Otthonos albérlet – 5 ötlet, amihez nem kell komolyabb átalakítás

Szeretnéd otthonosabbá tenni az albérletet anélkül, hogy komolyabb átalakítást végeznél? Ehhez hoztunk 5 ötletet.

Tipp Miért jó a hőszivattyú? – Minden, amit tudni érdemes róla

A régi hűtő- és fűtőberendezések fölött már eljárt az idő, az új technológiákhoz képest sokkal alacsonyabb hatásfokkal működnek, ezzel rengeteg energiát elpazarolnak. Ilyenkor jöhet szóba a modern hőszivattyú, ami nagyban lecsökkenti a háztartás energiaigényét. De miért is jó a hőszivattyú? Mutatjuk.

Stílus Terasz dekoráció ötletek – 5 pénztárcabarát dekor, ami szuperül feldobja a külső teret

Szeretnéd feldobni a teraszt? Érdekel, milyen pénztárcabarát terasz dekorációk számítanak trendinek napjainkban? Mutatjuk.

Stíluskerék

minimál
klasszikus
egzotikus
retro
nőies
rusztikus
konyha
nappali
háló
fürdő
dolgozó
gyerek
fekete
fehér
hideg
meleg
pasztell
élénk
Pörgess
Mehet

Stílus

Helyiség

Szín

Pörgesd meg a kereket, vagy forgasd be a tárcsákat ízlésed szerint és nézd meg a neked szóló tippünket!

Megjelent a legújabb Otthonok és Megoldások magazin