Forrás: Getty

#1 – Szekrénybe vele
Régen majdnem mindenki egy szekrényben tartotta a tévéjét, de az utóbbi időben erről leszoktunk. Ha azonban idegesít a televízió látványa, akkor nyugodtan nyúlj vissza ehhez a trükkhöz, és mostantól tárold a készüléket egy szép szekrényben.
#2 – TV-lift
Ennél a rendkívül modern megoldásnál a tévé szintén egy szekrényben tűnik el úgy, hogy azt egy lift segítségével engedjük le és fel.
#3 – Rejtsd el a függöny mögé
A tévé elrejtéséhez tökéletesen megfelel egy függöny, amit csak elé kell húznunk, ha már nem nézzük, és nincs szükségünk a készülékre. Az egyetlen kihívás ennél a módszernél, hogy valahogy úgy rögzítsük a függönyt, hogy az esztétikus legyen. Ha olyan hangulatot szeretnénk kialakítani mint a mozikban, akkor egy piros bársonyfüggönyt válasszunk.
#4 – Kinyitható keret
Szintén szuper ötlet, ha egy kinyitható keretben rejtjük el a készüléket, így amikor nem tévézünk, akkor csak becsukjuk, és már nem is látjuk.
#5 – Plakát leengedése
Ha a falhoz van rögzítve a lapostévénk, akkor szintén szuper megoldás lehet, ha a mennyezethez rögzítünk egy rolót, ami legalább akkora, mint a készülék. Erre a rolóra rögzíthetünk egy plakátot is, így amikor leengedjük, akkor a kedvenc motívumunkat nézhetjük.