Miután kirepülnek a gyerekek: így lett a három gyerekes családi otthonból valódi felnőtt birodalom

Miután kirepülnek a gyerekek: így lett a három gyerekes családi otthonból valódi felnőtt birodalom

Azt tudjuk, mit csinálnak a gyerekek, ha egy estére magukra maradnak. Felfordulást. De mit csinálnak a szülők, ha gyermekeik kirepülnek a családi fészekből? Ők is felforgatják az egész házat! A most következő otthonban három fiú cseperedett fel hosszú-hosszú évek alatt, amikor is minden az ő kívánságaiknak, aktuális hóbortjuknak és szeszélyeiknek volt alárendelve. Mára azonban ennek nyoma sincs.

Ötletládához ad!

A szülők ugyanis úgy döntötek, visszafoglalják otthonukat, ha arra szeretett gyermekeik már úgyis csak egy-egy hétvége erejéig tartanak igényt. Az újratervezett lakás ennek megfelelően a magukra maradt “ősök” minden igényét kielégíti. A bárban finom italokat készíthetnek maguknak, a billiárd teremben újraélhetik az egyetemista évek kalandos estéit, a nappaliban kialakított beszélgető zóna pedig a nyugodt esték ideális terepe.

Basement Remodel

Mivel a tér eredetileg túl nagy volt, a “játéktermet” két fehérre festett fa oszloppal választották le a nappaliról, hogy emberi méretűvé alakítsák a lakásbelsőt. Az egész otthon telis tele van üveges szekrényekkel, melyek különféle árnyalatokban pompáznak. Az üvegek mögötti dekorációs elemek és a bútorok színei igazán izgalamssá teszik a teret – arról nem is beszélve, hogy biliárdozás közben mennyire könnyű kikapni egy hideg italt a vitrinből.

Basement Remodel

A térelválasztás másik okos eleme a kétoldalú, rusztikus hangulatú kandalló, amely mind a napplai részt, mind a biliárd asztalt terét fűti a hideg téli estéken.

Basement Remodel
Basement Remodel

A bár egyértelműen a lakás középpontja már önmagában is, a borgyűjtemény pedig csak rátesz erre egy lapáttal. A kifinomult elegancia és a rusztikus hangulat között egyensúlyoztak a tervezők, amikor a lakás ezen pontját megálmodták: a pajtára hajazó fa keret és a csillárok előbbire, míg a márvány pult és a heringszáálkás padlólap utóbbira erősítenek rá.

Basement Remodel
Basement Remodel

Hírlevél feliratkozás

Ha nem akarsz lemaradni az Otthonok & Megoldások cikkeiről, akkor iratkozz fel hírlevelünkre mielőbb!

Feliratkozom
Promóció Az igazán okos megoldások: így segítenek a háztartási gépek szebbé (is) tenni otthonod

Már rég magunk mögött tudjuk azokat az időket, amikor egy háztartási gép csupán a funkciójával és okos megoldásaival tudott lenyűgözni minket. Tegyük hozzá gyorsan: szerencsére! A tervezők ugyanis egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a különböző elektronikai berendezések esztétikai értékére is, aminek hála azok nem csak megkönnyítik, de meg is szépítik mindennapjainkat.

Tipp Képek a falon fúrás nélkül – 4 szuper alternatíva

Fel szeretnél akasztani pár képet a falra, de nincs kedved se lyukat fúrni, se kalapácsot ragadni? Tény, hogy ezek a módszerek körülményesek, továbbá még lyukakat is hagynak a falon. Alább bemutatunk 4 olyan alternatívát, melyekhez nem szükséges se a kalapács, se a fúró.

Kert Kutyabarát udvar: 6 mutatós kerti növény, ami biztonságos a kisállatodra nézve

Egy felelős gazdi a kert tervezéskor sem feledkezik meg kiskedvencéről. Bizony rengeteg virág van, ami kis mennyiség fogyasztva is rettenetesen komoly következményekkel jár a kisállatok számára. Noha lehet azzal próbálkozni, hogy ezeket a növényeket a kutyától elzárva nevelgetjük, jobb biztosra menni. Íme 6 mutatós kerti növény, ami nem jelent veszélyt a négylábúakra.

Stílus Hangulatos oázis: 3 lépésben a gyönyörű erkélyért

Ha azon szerencsések közé tartozol, akik erkélyes lakásban élnek, akkor kár lenne nem kihasználni ezt a teret. Az erkély olyan, mint egy plusz szoba, ahol kikapcsolódhatsz, élvezheted a napsugarak melegét és a madarak csicsergését. Ehhez azonban széppé és barátságossá kell varázsolnod! Ehhez az alábbiakra lesz szükséged.

Tipp Ezekkel a házi praktikákkal patyolattiszta lesz a kocsibelső

Kiömlött innivaló, állatszőr, morzsák – az autónk belsejének sok megpróbáltatást kell kibírnia, melyeket nem lehet egyszerűen egy porszívó segítségével eltüntetni. Most azonban lerántjuk a leplet olyan trükkökről, melyeknek köszönhetően patyolattiszta lesz az autó belseje.

Felújítás A debreceni csoda: ez a 33 nm-es kis lakás poraiból éledt újjá

Nóriék másodszor is belevágtak: megvásároltak egy retró, lepukkant, elavult ingatlant, hogy aztán egy élhető és szerethető otthont faragjanak belőle. Ha eddig nem hittél volna a tündérmesékben, akkor a végeredményt látva ez most biztosan megváltozik. A konklúzió megint csak ennyi: nincs lehetetlen!

Stíluskerék

minimál
klasszikus
egzotikus
retro
nőies
rusztikus
konyha
nappali
háló
fürdő
dolgozó
gyerek
fekete
fehér
hideg
meleg
pasztell
élénk
Pörgess
Mehet

Stílus

Helyiség

Szín

Pörgesd meg a kereket, vagy forgasd be a tárcsákat ízlésed szerint és nézd meg a neked szóló tippünket!

Megjelent a legújabb Otthonok és Megoldások magazin