3 egyértelmű jel, hogy nem érzi jól magát a szobanövényed

3 egyértelmű jel, hogy nem érzi jól magát a szobanövényed

Szobanövények nélkül barátságtalan és rideg hatása van az otthonunknak, így mindenféleképpen szerezzünk be párat. Természetesen foglalkoznunk is kell velük, és amennyiben az alábbi jeleket vesszük észre rajtuk, akkor azonnal cselekedjünk, ellenkező esetben pikk-pakk tönkremennek.

Ötletládához ad!

Nem számít, hogy értünk-e a növényekhez vagy sem, bárkinél előfordulhat, hogy valamelyik virág egyáltalán nem érzi jól magát. Ennek több oka is lehet: rossz helyre tettük, például nem megfelelően öntöztük, megtámadta valamilyen betegség vagy kártevő. Alábbiakban elárulunk 3 jelet, melyekből pontosan tudni fogjuk, hogy valami nincs rendben a növénnyel.

#1 – Hullik a levele

Nem kell rögtön kétségbeesnünk, ha egy-két levél lehullik a növényről, hiszen ez egy teljesen normális folyamat, ugyanis ezek helyett majd újak nőnek. Amennyiben azonban azt vesszük észre, hogy egyszerre hullik le több levél, akkor valami probléma áll a háttérben: a virág kevés fényt kap, áll a vízben, vagy épp ellenkezőleg, száraz a földje.

Ebben az esetben ellenőrizzük le a földet. Amennyiben se nem száraz, se nem nedves, akkor nagy valószínűséggel nem kap elegendő fényt, így minél előbb keressünk neki egy naposabb helyet.

#2 – A levelek foltosak, elhervadnak vagy besárgulnak

Elegendő tápoldatot és vizet adunk a növénynek, továbbá az elhelyezése is ideális, ennek ellenére foltosak, hervadtak vagy sárgák a levelei? Ebben az esetben valamilyen kártevő támadta meg a virágot.

Annak érdekében, hogy minél előbb megszabaduljunk a kártevőktől, alaposan mossuk le a növényt a kádban vagy a zuhanyzóban. Amennyiben ez nem elegendő, akkor próbálkozhatunk például sárga lapokkal, melyek a színüknek köszönhetően magukhoz vonzzák a bogarakat, melyek ráragadnak.

#3 – A levelek kifakulnak

A szobanövények zöld színüknek köszönhetően minden helyiséget feldobnak. Néha azonban előfordul, hogy kifakulnak, aminek következtében már nem olyan mutatósak. Ilyenkor nagy valószínűséggel túl sok napfényt kap a növény, ugyanis a közvetlen napsugarak tönkretehetik a leveleket, melyek a „napégés” következtében kifakulnak.

Ilyen esetben azonnal tegyük árnyékos helyre a virágot, ahol helyre tud jönni, így idővel ismét visszanyeri gyönyörű zöld színét.

Hírlevél feliratkozás

Ha nem akarsz lemaradni az Otthonok & Megoldások cikkeiről, akkor iratkozz fel hírlevelünkre mielőbb!

Feliratkozom
Promóció Időutazz velünk! Így néz ki a jövő nappalija

Napjaink technológia fejlődését látva izgalmas eljátszani a gondolattal, mit hozhat az életünkbe a (közel)jövő. Míg a repülő autó, a gondolkodásra képes robot és a mindentudó mesterséges intelligencia néhány éve még túlzottan futurisztikusnak tűnt, ma már egészen elérhető távolságba került. De vajon hogyan hat majd mindez az otthonainkra?

Tipp Nem nő az anyósnyelved? Ezek a gyakori hibák lehetnek a háttérben

Az anyósnyelv (Sansevieria) nagyon népszerű szobanövény, amit könnyű gondozásának és a levegőt tisztító tulajdonságainak köszönhet. Azonban néha előfordul, hogy az egyébként gyorsan növekedő levelek stagnálnak, rosszabb esetben sárgulnak is. Összeszedtük a leggyakoribb gondozási hibákat:

Tipp Napelemes cserép – Máris megérkezett a hagyományos napelem utódja?

Mostanában már nem lehet úgy végig sétálni az utcán, hogy ne tűnjön fel legalább egy napelemmel felszerelt háztető. Egyelőre ritkábban ugyan, de találkozhatunk már ennek tovább gondolt változatával, a napelemes cseréppel is.

Stílus Hangulatos fürdőszobára vágysz? Akkor ezt a 4 dolgot pakold el szem elől

Sokszor beszélünk arról, mivel és hogyan dekorálhatod a fürdőt, hogy szép és egyed legyen. Arról azonban kevés szó esik, mit ne tegyél oda. Épp ezért most ezeket vesszük sorra.

Tipp Gyűrődésmentes ágynemű vasalás nélkül – Nem álom többé!

Te is imádod frissen felhúzott ágynemű alatt álomra hajtani a fejed? Nincs is ezen semmi meglepő. Ahogy azon sem, ha az ágynemű vasalásáért már annyira nem rajongsz. Viszont az alábbi trükknek hála legalább ezt a fárasztó feladatot megspórolhatod.

Tipp A tökéletesre vasalt ruhák 5 titka

Nem vagy egyedül, ha számodra is a vasalás a legkevésbé kedves házimunka. Különösen, ha minden igyekezeted ellenére is maradnak gyűrődések a ruhákon. Íme néhány hasznos vasalási tipp, ami megkönnyítheti az életedet.

Stíluskerék

minimál
klasszikus
egzotikus
retro
nőies
rusztikus
konyha
nappali
háló
fürdő
dolgozó
gyerek
fekete
fehér
hideg
meleg
pasztell
élénk
Pörgess
Mehet

Stílus

Helyiség

Szín

Pörgesd meg a kereket, vagy forgasd be a tárcsákat ízlésed szerint és nézd meg a neked szóló tippünket!

Megjelent a legújabb Otthonok és Megoldások magazin