Optikai tuning – Home staging a gyakorlatban

Hogy keveredik ki valaki a jó ízléssel megáldott franciákhoz, hogy feljavítson egy otthont?

Mint minden kaland, ez is egy véletlennel kezdődött. A saját lakásom sikeres eladását elmeséltem a barátaimnak, és amikor egyikőjüknek segítségre volt szüksége, feltette a kérdést, hogy segítenék-e neki? Először még csak online tanácsadásról volt szó, majd hamar kitaláltuk, hogy mégiscsak ki kellene utazni Franciaországba, hogy az utolsó simításokat közösen végezzük el a házon.

Lehet erre nemet mondani?

Határozottan nem.

Hogyan folytatódott a történet?

A ház Párizs mellett egy kedves kisvárosban található. Már egy éve a piacra dobták, és nem sok érdeklődő akadt. A gyerekek kirepültek, a ház két főnek túlságosan nagynak bizonyult, a tulajdonosok pedig más városba szerettek volna költözni. Miután eltelt az első év sikertelenül, komolyan átgondolták, hogy mit tehetnének annak érdekében, hogy a ház eladhatóvá váljék. Így jutott eszükbe az én történetem, hogy milyen gyorsan elkelt a lakásom home staging után, abban azonban bizonytalanok voltak, hogy ez kint, illetve nagyobb méretekben is működőképes lehet-e.

Mekkora változtatásokra volt szükség?

A házat virtuálisan tudtam csak körbejárni, és szobáról szobára haladva beszéltük át, mi fér bele a költségvetésbe, milyen prioritásokkal haladjon a munka. Be kellett látnunk, hogy teljes festés és mázolás kell, alapos kertészeti beavatkozásokra van szükség, és a régóta halogatott javításokat is el kellett végezni. Emellett alaposan átgondoltuk a szobák funkcióit, némelyiken változtattunk is: dolgozószoba lett a gyerekszobából, az átjárónak használt virágos tapétás szoba játszószoba lett, az egyik tiniszoba pedig kisgyerekszobává alakult.

Az eladás sikeréről mi tudható?

Home staging után a ház 2,5 hét alatt kelt el 10 százalékkal az eredetileg meghirdetett ár felett. A feljavítási munkák költségei (ebben a festés, mázolás, kiegészítők vásárlása, az én munkadíjam is benne van) a ház eladási értékéhez képest 2 százalék alatt voltak.

Mi bizonyult a legjobb döntésnek a munka során?

Hogy rászánva az időt több változatot kipróbáltunk a színekből és a kiegészítőkből. Illetve, hogy minden textilt kimostunk, majd alaposan kivasalva tettünk vissza a helyére.

Mi az, amit a legjobban szeretett a munkában?

A kreatív megoldásokat, a sok nevetést és a francia borokat (ez a kettő néha összefüggött).

Mi az, ami nem a tervek szerint alakult?

Az időjárás – egy napot teljesen ki kellett hagynunk, mert mire a kertet szépen rendbe raktuk, felsöpörtük és berendeztük, jött egy vihar, így másnap kezdhettük újra az egészet.

Mi az, amit kihagyott volna a munka során?

Az órákig tartó vasalást és a cipekedést – a csocsó 80 kg volt és szét is kellett szedni, mert nem fért el a folyosón.

Galéria / 11 kép

Megnézem a galériát

A teljes cikk az Otthonok&Megoldások magazin 2020/01-es számában jelent meg.

Iratkozz fel hírlevelünkre!
Hozzájárulok, hogy a Fundamenta-Lakáskassza Kft. és a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. hírlevel(ek)et (reklám) küldjön számomra az Adatvédelmi Tájékoztatóban foglaltaknak megfelelően.