Újratervezés az 5. emeleten! – Egy csalóka félkész lakás, amit kétszer álmodtak meg

„Ezt a 5. emeleti, Márvány utcai lakást félkész állapotban vettem meg. Csalóka dolog a „félkész” állapot, mert elsőre nem is lehet felmérni jól, hogy mennyit kell még rákölteni. A félkész azt jelentené, hogy a munkálatok 50%-a már lezárult, de nem így volt. Bőven volt még mit csinálni a lakással.

Az előző tulajdonos elkezdte a felújítást, felszedte a régi parkettát, elbontotta a régi cserépkályhát, és kicserélte a nyílászárókat, valamint a gépészet kiépítésével kijelölte a lakás funkcióit, aztán inkább eladta. Ezekkel a módosításokkal viszont én nem értettem teljesen egyet, így félkész állapot ide vagy oda, belenyúltunk, és szokás szerint bontással indítottunk.

Az előző tulajdonos úgy tervezte, hogy a lakás egyszobás lesz, külön helyiségben lesz a konyha, és a hallban az étkező. Mi a tervezett konyha falát elbontottuk, és megnöveltük a hall felé, hogy beférjen egy ágy, ezzel kialakítottunk egy kis hálót. Az új ablakot nagyobbra cseréltük, hogy legyen bent minél több fény. A kamrát bepolcoztuk, és lett belőle egy praktikus beépített szekrény.

A konyhát kivittük a hallba, ahol mindenféle konyhagépet és rengeteg szekrényt kapott, valamint direkt és indirekt világítást is. A háló falát kicsit aszimmetrikusra építettük, hogy jobban kinyíljon a tér, és több fény jöjjön be a bejárat felől is. A fürdő tágas és ablakos, az ajtó mögé kényelmesen befér a mosógép is.

A nappali-étkező egy hatalmas, kényelmes élettér, ahol össze tud jönni a család vagy a barátok. A falakra dizájnos fa lamellákat és tapétát tettünk, jelképesen ezzel választva el a nappalit az étkezőtől. A felújítás után a lakást kapott egy home staging-et, ami kijelöli a bútorok helyét, megmutatja, hogy a nagyobb darabok hogyan férnek el a helyiségekben, és mellettük még mennyi hely marad például a gardróbszekrénynek.

A lakás jelenleg a teljes bútorzattal vagy nélküle megvásárolható.”

Vasziljevics Erika, My Craft 2016 Kft

Galéria / 37 kép

Megnézem a galériát

Ne maradj le a My Craft 2016 Kft. másik csodamunkájáról sem:

Iratkozz fel hírlevelünkre!
Hozzájárulok, hogy a Fundamenta-Lakáskassza Kft. és a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. hírlevel(ek)et (reklám) küldjön számomra az Adatvédelmi Tájékoztatóban foglaltaknak megfelelően.