Forrás: Getty

Só, mint csodaszer – Erre az 5 dologra használható a háztartásban

Kávé vagy tea okozta elszíneződések a bögrében

Ha nem mossuk el azonnal a kávés vagy teás bögrét, akkor barnás elszíneződések keletkeznek a falán, melyeket rendkívül nehéz eltávolítani. Ezeknek a makacs foltoknak egyik legjobb ellenszere a só! Ehhez dörzsöljük be az érintett területeket sóval, majd egy kefével alaposan súroljuk át, és máris búcsút inthetünk a foltoknak.

Kellemetlen szagok a vászoncipőkben

A vászonból készült lábbeliknek igen kellemetlen szaguk lesz egy idő után. Ennek semlegesítésére mindössze pár teáskanál sóra van szükségünk. Ezt szórjuk a cipőbe, éjszaka hagyjuk hatni, másnap pedig egyszerűen szórjuk, illetve keféljük ki a sót.

Odaégett maradékok

Amikor a serpenyőben véletlenül odaégetjük az ételt, akkor azt rendkívül nehéz később eltávolítani, így jogosan bosszankodunk. Ennek azonban vége, ugyanis a só erre is megoldást nyújt – de csak akkor, ha ecettel együtt használjuk. Tegyünk a serpenyőbe egy evőkanál sót és két evőkanál ecetet, ezt engedjük fel némi vízzel, majd ezt a keveréket hagyjuk forrdogálni. Rövid időn belül fellazul a leégett ételmaradék, így már csak el kell mosnunk a serpenyőt.

Vörösboros foltok

Erről a házi praktikáról valószínűleg már többen hallottunk, ennek ellenére nem tudjuk kihagyni a listából, hiszen ez is egy csodatrükk. A vörösbor foltokat rendkívül nehéz eltávolítani, legalábbis akkor, ha nem sóval próbálkozunk. A foltra szórjunk némi sót, várjuk meg, míg az magába szívja a bort, ezután söpörjük le, majd mossuk ki a ruhadarabot a mosógépben.

Ropogós zöldségek a hűtőben

A só nem csupán foltokat és szagokat képes eltüntetni, hanem abban is a segítségünkre van, hogy tovább maradjanak frissek és ropogósak a zöldségek. Ha a hűtőben tároljuk ezeket, akkor tegyünk egy tál sót is melléjük. A só magába szívja a párát, így azt nem tudják felvenni a zöldségek, aminek köszönhetően tovább marad ropogós a répa és a karalábé.

Iratkozz fel hírlevelünkre!
Hozzájárulok, hogy a Fundamenta-Lakáskassza Kft. és a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. hírlevel(ek)et (reklám) küldjön számomra az Adatvédelmi Tájékoztatóban foglaltaknak megfelelően.