Forrás: Getty

Miért jó a hőszivattyú? – Minden, amit tudni érdemes róla

Miért jó a hőszivattyú? Vegyük sorra.

Először is, mi is az a hőszivattyú?

A hőszivattyú egy energiatakarékos háztartási berendezés, amit lehet használni hűtésre, fűtésre és akár vízmelegítésre is. Lényegében a környezetéből vonja el a működéshez szükséges hőt, ezzel sokkal jobb hatásfokot elérve, mint a hagyományos hűtő és fűtő eszközök. A környezeti energia mellett áramot használ még, de ezeknek a megoszlása nagyjából 75-25%, tehát nagyon hatékonyan működik, ráadásul megfelelő teljesítményű napelemmel párosítva ez az arány is tovább javítható.

Miért jó a hőszivattyú?

A hőszivattyú a működési elvéből kiindulva nagyban csökkenti a ház áramfelhasználását. Jó alternatíva arra, hogy egyszerre váltsa ki télen a fűtést, nyáron pedig a hűtést. Mivel egy berendezés képes mindkét működésre, a karbantartási költségek is alacsonyabbak lehetnek. A kevesebb felhasznált energia miatt pénzt tudunk vele spórolni, valamint sokkal kisebb lesz az ökológiai lábnyomunk. Ráadásul halkabb működésre is képes, mint egy rendes kültéri légkondicionáló egység, ezért a zajszennyezés szempontjából is sokkal előnyösebb.

Házilag is megoldható a beszerelése?

Az egyszerűbb rendszerek estében elképzelhető, hogy szakemberek nélkül is megoldható a telepítés, de a lehető legjobb hatásfok elérése érdekében ajánlott inkább profikra bízni a dolgot. Viszonylag nagy beruházásról van szó, ami sok éven át kiszolgálhatja a lakást, ezért nem érdemes spórolni a telepítésen.

Hol ajánlott a hőszivattyú használata?

Lényegében minden olyan különálló házban megvalósítható, ahol van hely a kiépítésre. Az egészen kicsi alapterületű felújított kádár-kockáktól a több száz négyzetméteres modern villákig megfelelő megoldás lehet, de nyilvánvaló, hogy a rendszer nagyságát a kiszolgálandó területhez kell igazítani. Nem csak a ház fűtését lehet megoldani vele, de akár egy medencét is képes kiszolgálni egy jól telepített rendszer.

Iratkozz fel hírlevelünkre!
Hozzájárulok, hogy a Fundamenta-Lakáskassza Kft. és a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. hírlevel(ek)et (reklám) küldjön számomra az Adatvédelmi Tájékoztatóban foglaltaknak megfelelően.