Forrás: Europress

Komposzt a lakásban – Igen, abszolút lehetséges!

Több száz kilogramm hulladékot termelünk évente háztartásainkban. A jó hír, hogy a szemét körülbelül 30%-a szerves eredetű, azaz komposztálásra alkalmas. A komposzt felhasználható a növények alatt, a beltéri konyhakertben, vagy készíthető belőle tápoldat a virágok számára. Ez a hulladék eltüntetésének legjobb módja, és a folyamat mindössze 1-4 hónapot vesz igénybe.

Hogyan komposztálj otthon?

Először is szükség lesz egy speciális komposztáló ládára, edényre, valamint természetes segédanyagra, mely segíti a komposztáló folyamatot.
Az üres komposztáló aljára a folyadékot elválasztó tál kerül, erre kell adagolni a komposztálást segítő anyagot, majd jöhet egy réteg apróra vágott konyhai hulladék, és újabb réteg segédanyag. Ezt le kell takarni egy jól fedő nejlonzacskóval, és össze kell nyomni, hogy a levegőnek a lehető legkevesebb hely maradjon. Majd le kell zárni a komposztálót, és már kész is. A keletkező komposztlevet 2-3 naponta le kell engedni a csapon a komposztáló alján.

Vannak azonban dolgok, melyek nem kerülhetnek bele a komposztba:

  • citrusfélék
  • hagyma
  • hús
  • dió
  • felületkezelt újságpapír
  • kezelt fa
  • cica- és kutyaürülék
Iratkozz fel hírlevelünkre!
Hozzájárulok, hogy a Fundamenta-Lakáskassza Kft. és a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. hírlevel(ek)et (reklám) küldjön számomra az Adatvédelmi Tájékoztatóban foglaltaknak megfelelően.