Forrás: Europress

Fakerítés festés – Így csináld lépésről lépésre

A felület előkészítése

Ha már egy pár éve nem ápoltuk, illetve nem foglalkoztunk a kerítéssel, akkor valószínűleg kezd leperegni róla a festék, egy-két helyen pedig már a moha is megtelepedhetett rajta. Utóbbi esetén nem kell kétségbeesnünk, ugyanis a mohát pikk-pakk el tudjuk távolítani, méghozzá egy magasnyomású mosó segítségével. Ha nincs ilyen gépünk, akkor a szappanos víz, és egy erős kefe is megteszi. A maradék festéket pedig egy drótkefével vagy csiszolópapírral is eltüntethetjük. A kerítés tisztítását ajánlott pár nappal a festés előtt elvégezni, hogy a fának legyen ideje teljesen megszáradni.

Az első réteg

Miután ismét teljesen száraz a fakerítésünk, nekiláthatunk a festésnek. Az első lépés mindig az alapozás, amihez elegendő egy vékony réteg felvitele. Ekkor szokott felmerülni az a kérdés, hogy egyáltalán milyen festéket használjunk. A barkácsáruházakban óriási a választék, de a leggyakrabban használt termékek a favédő lazúr, illetve festék. Lássuk, hogy mik a különbségek.

Favédő lazúr

Ez az egyik legkedveltebb anyag, ha a fakerítés festése kerül szóba. A barna számos árnyalatában kapható, továbbá nagy előnye, hogy festés után is látható marad a fa erezete. Szintén nagy pozitívum, hogy a lazúr nem pereg le a felületről, így a következő festés előtt nem kell azt lecsiszolni.

Favédő festék

Ennél a típusú festéknél számos különböző szín közül választhatunk, ami sokak számára pozitívum. Ennek azonban megvan az ára, hiszen itt szükséges a rendes alapozás. Plusz – a lazúrral ellentétben – ezt minden újrafestés előtt le kell csiszolni, majd ismét alapozni.

A második réteg

Ha felvittük az első festékréteget, ami egyfajta alapozásnak tekinthető, ajánlott a fát egy picit megcsiszolni. Ennek következtében a felülete érdes lesz, így jobban megtapad rajta a második festék-, illetve lazúrréteg. Ezután egy ecset vagy henger segítségével egyenletesen vigyük fel a festéket vagy a lazúrt. A kerítés festésére mindig szánjuk elegendő időt. Akár egy teljes hétvégét is igénybe vehet.

Iratkozz fel hírlevelünkre!
Hozzájárulok, hogy a Fundamenta-Lakáskassza Kft. és a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. hírlevel(ek)et (reklám) küldjön számomra az Adatvédelmi Tájékoztatóban foglaltaknak megfelelően.