Forrás: Europress

A mosogatógép használatának 6 leggyakoribb hibája – Ezeket mellőzd!

1. Bepakolás előtt

Hiba: A tányérokat és evőeszközöket úgy tesszük be a mosogatógépbe, hogy rajtuk hagyjuk az ételmaradékokat.

Megoldás: Étkezés után rendesen távolítsuk el az ételmaradékokat az edényekről és az evőeszközökről. Az alaposabbak bepakolás előtt leöblítik ezeket, amit azonban nem ajánlunk. Egy kutatás során ugyanis kiderült, hogy a kézi mosogatással szemben 50 százalékkal kevesebb vizet fogyaszt a mosogatógép, és 28 százalékkal kevesebb áramot, így a leöblítéssel csak szükségtelenül növeljük ezeket a fogyasztásokat.

2. A gyors nem egyenlő a jóval

Hiba: Azért, hogy időt spóroljunk, gyakran csak beleszórjuk a piszkos edényeket a gépbe, és nem rendszerezve pakoljuk be azokat.

Megoldás: Szánjunk időt a bepakolásra: a nagy edények, tányérok, serpenyők kerüljenek az alsó tálcába, míg a kisebbek a felsőbe. Ezen kívül arra is figyeljünk, hogy ne érjenek össze, hiszen akkor arra a részre nem jut el a víz, és piszkosak maradnak.

3. Telepakolt evőeszköztartó

Hiba: Túlzottan megpakoljuk az evőeszköztartót, így a kések és villák egymásba csúsznak, illetve összeérnek, ami által koszosak maradnak.

Megoldás: Hagyjunk egy kevés szabad helyet az evőeszközök között, így biztosan minden 100 százalékosan tiszta lesz.

4. Magas hőfok

Hiba: Mindig a legmagasabb hőfokon járatjuk a mosogatógépet, mert úgy gondoljuk, hogy csak akkor lesz minden teljesen tiszta.

Megoldás: Általánosságban elmondható, hogy nem szükséges magas hőfokon mosni, ugyanis a különböző enzimek és fehérítő-aktivátorok már 45 Celsius-fokon is hatékonyak. A magas hőfok továbbá növeli az áramfogyasztást.

5. Mi kerülhet a mosogatógépbe?

Hiba: A fa vágódeszkán repedések vannak, az új keverőtál eldeformálódott, a réz evőeszközök pedig elszíneződtek.

Megoldás: Sajnos nem szabad mindent bepakolni a mosogatógépbe, vannak, amiket ajánlott inkább kézzel elmosni. Az ilyen tárgyak közé tartoznak az alábbiak:

  • fa vágódeszka
  • fa evőeszközök
  • evőeszközök fanyéllel
  • réz, bronz és antik ezüst evőeszközök
  • műanyag eszközök, kellékek
  • akril edények
  • kristálypoharak
  • termoszok
  • éles kések

6. A mosogatógép kipakolása

Hiba: Túl sokáig a mosogatógépben hagyjuk a tiszta edényeket.

Megoldás: Ki gondolná, de ha túl sokáig maradnak a száraz edények a mosogatógépben, akkor a kihűlt tányérokon, poharakon lecsapódik a kondenzvíz, így vehetjük elő a konyharuhát, hogy mindent áttöröljünk. Ha ezt el szeretnénk kerülni, akkor ne várjunk sokáig a gép kipakolásával.

Iratkozz fel hírlevelünkre!
Hozzájárulok, hogy a Fundamenta-Lakáskassza Kft. és a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. hírlevel(ek)et (reklám) küldjön számomra az Adatvédelmi Tájékoztatóban foglaltaknak megfelelően.