Forrás: Getty

A legszebb téli virágok – Ne maradjon virág nélkül otthonod karácsonykor sem

Az ősz és a tél leginkább a természet megpihenéséről szól. De szerencsére ilyenkor se maradunk teljesen virágok nélkül, hiszen vannak kifejezetten téli virágok, amelyek nem csak az életet hozzák el az otthonunkba, de egészen téli hangulatot teremtenek. Nézzük, melyek azok, amelyeket télre mindenképpen szerezzünk be!

1. Mikulásvirág

A mikulásvirág – nevéből adódóan is –, tipikusan téli, karácsonyi virág. A nagy piros szirmok hangulatosak és mutatósak a téli szezonban is. A mikulásvirág szuper jó ajándék is tud lenni, és minden téli virágzásánál mi jutunk majd a megajándékozottunk eszébe.

2. Közönséges magyal

A közönséges magyal, bár nem lakásba való, nagy mérete miatt szuper téli növény. Jellegzetes zöld leveleivel, és piros bogyóival a karácsony egyik legjellegzetesebb dekorációja, nagyon hangulatos tud lenni ebben az időszakban. A magyal a legtöbb körülményhez jól alkalmazkodik, szinte bárkinek a kertjében megél, mérgező bogyótermése miatt viszont nem ajánlott kisgyerekek vagy házi állatok mellett nevelgetni.

3. Fekete hunyor vagy karácsonyi rózsa

A karácsonyi rózsa név magáért beszél a téli növények kategóriájában. Bár rózsának hívjuk, a hagyományos rózsával nem áll rokonságban, hiszen télen virágzik, általában év elején vagy a karácsonyi időszakban. Elég kényes virágról van szó, ezért csak tapasztaltabb növénytartóknak ajánlott.

4. Amarillisz

Az amarillisz egy hagymás növény, amely a téli időszak egyik kedvence, hiszen nagyon hosszú ideig virágzik. Egyik nagy előnye, hogy igénytelen, könnyen tartható növény, ezért a kevésbé tapasztalt kertészek számára is jó választás.

5. Karácsonyi kaktusz

Bár nem mindig sikerül karácsonyra időzítenie a virágzását, többnyire télen virágzik nekünk ez a kedves növény. Ez a kaktusz a hűvösebbet, 15-17 °C-ot kedveli, valamint a sötétben érzi jól magát. Ahhoz, hogy virágozzon, ezeket a feltételeket muszáj megadni neki.

Iratkozz fel hírlevelünkre!
Hozzájárulok, hogy a Fundamenta-Lakáskassza Kft. és a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. hírlevel(ek)et (reklám) küldjön számomra az Adatvédelmi Tájékoztatóban foglaltaknak megfelelően.