A home staging mint befektetés

A home staging mint befektetés

E cikksorozat első részében tisztáztuk a home staging fogalmát, majd a második részben az elmélet után megnéztük a home staging gyakorlati megvalósítását. Most pedig a sorozatot záró cikkben arról lesz szó, miért (jó) befektetés a home staging.

Ötletládához ad!
A home staging mint befektetés
Magyari Éva

Mielőtt azonban erre rátérnék, nézzük meg, miért működik a home staging! Vagyis miért jönnek meg gyorsan azok a vevők, akik hajlandóak megfizetni a felkészített lakások árát?

A vevők keresési szempontjait megvizsgálva sok éve az látszik, hogy vevők jelentős része jó és nagyon jó állapotú ingatlant szeretne vásárolni. Ezt derül ki az alábbi ábrából is, ami a Duna House Barométer legutolsó számában a vevők minőségi preferenciáját mutatja. Az ábra szerint földrajzi helytől függően a vevők 55-70%-a jó vagy nagyon jó lakásra, házra vágyik.

A home staging mint befektetés
Forrás: Duna House Barométer, 2022. augusztus

Viszont a magyar lakóingatlanok jelentős része sajnos elhanyagolt, leamortizált állapotban van, illetve a 30-40-50 éve épült ingatlanok nem, vagy csak alig felelnek meg a mai igényeknek. Ez alapján érthető, hogy a vevők boldogok, amikor végre találnak egy vonzó, igényes, hívogató, hangulatos ingatlant, amely megfelel a fő elvárásaiknak. Megkönnyebbülnek, amikor hosszú kereséstől elcsigázottan rábukkannak álmaik lakására, amivel semmit se kell már csinálni, csupán beköltözni. Összességében ezek az ingatlanok emiatt értéket képviselnek a vevő számára. Így most már biztos érted, miért kapkodják el a vevők a felkészített, azaz staged ingatlanokat.

A home staging mint befektetés
Forrás: Getty

Miután tudod, miért működik a home staging, jöjjön az a része a témának, amely a dolog értelméről szól az eladó szempontjából!

Először is hadd hangsúlyozzam ki, hogy a home staging nem luxus! Nem úri passzió, hanem azok számára, akik a legtöbbet akarják kihozni ingatlanuk eladásából, pénzügyi megfontolás, azaz pénz-, idő- és energiabefektetés. Logikus, hogy befektetést azért csinálunk, hogy legyen rajta hasznunk.

Milyen haszna van a home stagingnek az eladó perspektívájából?

  • Az eladhatatlan eladhatóvá válik.
  • A piaci átlagnál gyorsabban kelnek el a felkészített lakások, házak.
  • A piaci átlagnál magasabb áron adhatók el a felkészített ingatlanok.
  • A felkészített ingatlanokat alku nélkül vagy minimális alkuval lehet eladni.

Vannak eladók, akik hosszú ideje eladhatatlan otthonukat home staging szakértő segítségével felkészítik az eladásra, majd sikeresen el is adják. Pénz a zsebben, és tovább tudnak lépni saját céljaiknak megfelelően.

Egy ingatlan eladási ideje több szempontból fontos. Részben túl akar már lenni rajta az ember (hiszen kinek öröm hónapokig árulni lakását?), részben pedig például egy másik ingatlan megvételéhez szüksége lehet a tőkére. A mostani inflációs világban egyáltalán nem mindegy, hogy egy ingatlan ellenértékét 1 vagy 6 hónap alatt kapjuk meg.

Magyarországon ugyan nincsenek hivatalos home staging statisztikák, a home staging szakértők projekt beszámolóiból tudjuk, hogy a felkészített ingatlanok a piaci átlagnál sokkal gyorsabban kelnek el. Jellemzően 3-4 hét alatt, de ennél rövidebb eladási idők sem ritkák a magyar home staging világában. A legutolsó projektem során két nap alatt történt meg az eladás.

A home staging mint befektetés
Forrás: Getty

Bár az amerikai ingatlanpiac, ahol már 50 éve használják a home staginget, nagyon más, mint a magyar, orientációnak nézzük meg az ő számaikat! 2021-es amerikai home staging statisztikák szerint az ottani ingatlanügynökök 53%-ának az a véleménye, hogy a felkészített ingatlanokat, kisebb vagy nagyobb mértékben, rövidebb idő alatt tudták eladni.

Végül, de nem utolsó sorban a hasznok között ott van a talán legérzékenyebb pont, az ingatlan ára. A home staging alapelvek alapján felkészített lakások a piaci árnál magasabban cserélnek gazdát. Hogy pontosan mennyivel, azt magyar statisztikák hiányában nem lehet megmondani. Viszont ismét csak a home staging szakértők beszámolóiból látjuk, hogy egyértelmű értéknövekedés történik. Ennek a mértéke több tényezőtől függ, de mindenféleképpen több millió forintban mérhető.

2021-es amerikai home staging statisztikák szerint az ingatlanközvetítők 50%-a állítja, hogy a felkészített ingatlanokat 1-20%-kal magasabb áron tudták eladni hasonló otthonokhoz képest.

Mekkora összeget kell befektetni? – kérdezheted jogosan. Klasszikus home staging alkalmazásakor – amit jó állapotú ingatlanok esetében lehet bevetni –, a home stagingre fordított összeg az ingatlan értékének max. 1-5%-a. Amennyiben egy ingatlan felújítandó, és emiatt felújítással egybekötött home stagingre van szükség, akkor az összeg 5%-nál több lehet, függően az ingatlan állapotától, valamint annak adottságaitól.

Viszont nagyon nem mindegy, hogy milyen dolgokra fordítasz pénzt, amikor home staginget akarsz csinálni. Lehet értelmetlenül is szórni a pénzt, és lehet nagyon célirányosan költeni kizárólag arra, ami az eladás szempontjából értéknövekedést okoz. Egy home staging szakértő pontosan tudja, mire szabad pénzt költeni, és mire nem. Ezért is javasolt szakember bevonása.

Magyari Éva

ingatlan eladási tanácsadó, home staging szakértő

Szakértői sorozatunk korábbi részeiről se maradj le:

Hírlevél feliratkozás

Ha nem akarsz lemaradni az Otthonok & Megoldások cikkeiről, akkor iratkozz fel hírlevelünkre mielőbb!

Feliratkozom
Kert Nem virágzik a rózsád? Ez az 5 ok állhat a háttérben

Bárhogy is próbálkozol, nem borul virágba a rózsabokrod? Akkor lehet, hogy te is belefutottál a rózsagondozás 5 tipikus hibájának egyikébe.

Kert Júniusi teendők a kertben

Nyáron igazán élvezet kint dolgozni a kertben, főleg júniusban, hiszen ekkor már szép színesek a virágágyások, a veteményesben pedig már begyűjtheted az első friss és ropogós, vitamindús zöldségeket és gyümölcsöket. De persze feladat is van bőven, hogy a kert jól bírja a hőséget, és nyár végén is szép és egészséges legyen. Segítségképp ezeket szedtük most össze csoportosítva.

Felújítás Szőlőhegyek ölelésében – Egy présházból lett otthon Zsámbék szomszédságában

Ezúttal egy völgybe utazunk, hogy egy régi présházat járjunk be, amiből alapos tervezéssel, nagy adag jóízléssel, valódi hozzáértéssel és kellő alapossággal valódi otthon lett.

Kert Ismerd fel a gazt! Ezek a leggyakrabban előforduló kerti gyomnövények

A hatásos gyomirtáshoz elengedhetetlen, hogy tisztában legyél, pontosan mivel is állsz szemben. Összeszedtük a leggyakoribb gyomnövényeket, amelyekkel már biztosan találkoztál, de lehet, hogy nem vagy tisztában a nevükkel.

Kert 5 jel, hogy új kerti bútorra van szükséged

Ha szeretsz nyáron a kertedben összejöveteleket tartani, akkor a kerti bútoraidat bizony sokat használod – ezzel együtt gyorsabban is kopnak. Mutatjuk, hogy mik azok a jelek, amik arra utalnak: cserére érett a garnitúra.

Stíluskerék

minimál
klasszikus
egzotikus
retro
nőies
rusztikus
konyha
nappali
háló
fürdő
dolgozó
gyerek
fekete
fehér
hideg
meleg
pasztell
élénk
Pörgess
Mehet

Stílus

Helyiség

Szín

Pörgesd meg a kereket, vagy forgasd be a tárcsákat ízlésed szerint és nézd meg a neked szóló tippünket!

Megjelent a legújabb Otthonok és Megoldások magazin