Forrás: Getty

5 dolog, amiről gyakran megfeledkezünk a tavaszi nagytakarítás során

Füstjelző

Annak érdekében, hogy időben értesüljünk az esetleges vészhelyzetekről, ajánlott a füstjelzők és szén-monoxid érzékelők rendszeres ellenőrzése. Ekkor vizsgáljuk meg, hogy nem merültek-e le az elemek, ha pedig szükséges, akkor cseréljük ki vagy töltsük fel azokat. A legtöbb készüléken található egy ellenőrzés/teszt gomb, aminek megnyomásával az eszköz saját magát ellenőrzi. Szakemberek javaslata szerint ezt egyébként heti egy alkalommal ajánlott megcsinálni.

Ruhásszekrény belseje

Számos olyan része van az otthonunknak, amire a heti takarítás során nem szánunk időt. Ennek következtében ezeken csak gyűlik a por. Ha máskor nem, akkor legalább a tavaszi nagytakarítás során kerítsünk erre időt! Pakoljuk ki a ruhákat, és alaposan töröljük át a szekrény belsejét, akár porszívózzuk is ki.

Kerti szerszámok

A meleg idő elérkeztével ismét egyre többet leszünk kint a kertben vagy az erkélyen. Annak érdekében, hogy az ültetést és a növénygondozást megfelelően tudjuk végezni, jól működő szerszámok kellenek, így ezeket is ajánlott átnéznünk. Ha szükséges, akkor élezzük meg a metszőollót, cseréljünk olajat a fűnyíróban, tisztítsuk meg a lapátokat, és pakoljuk ki a slagot.

Mikrohullámsütő

Annak ellenére, hogy a mikrót a legtöbben rendszeresen használjuk, a tisztításáról szeretünk megfeledkezni. Ha azonban az ételek melegítése során nem használunk fedőt, akkor a mikrohullámsütő pikk-pakk koszos lesz, ami nem csak látványnak ronda, de higiéniai szempontból is aggályos. A mikró tisztításának egyik legegyszerűbb módja, ha egy tálba engedünk némi vizet, és teszünk bele egy citromszeletet. Ezt tegyük a gépbe, majd maximum teljesítménnyel melegítsük 1 percig. Ezután ne nyissuk ki az ajtót, hogy a keletkező gőz le tudja oldani az odaégett ételmaradékokat. Tíz perc után egy rongy segítségével töröljük át a készülék belsejét.

Sütőajtó

A sütő használata után csak kevesen törlik át a sütőajtó belsejét egy nedves ronggyal, így eltávolítva a koszt. Ha még ezt sem tesszük meg, akkor egy idő után már nem fogunk belátni a sütőbe. Annak érdekében, hogy ez ne következzen be, minden használat után töröljük át az ajtót, ha pedig az már nagyon zsíros, akkor jó hír, hogy a legtöbb sütőajtót könnyedén szét lehet szerelni az alapos tisztítás érdekében.

Iratkozz fel hírlevelünkre!
Hozzájárulok, hogy a Fundamenta-Lakáskassza Kft. és a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. hírlevel(ek)et (reklám) küldjön számomra az Adatvédelmi Tájékoztatóban foglaltaknak megfelelően.