Ismerkedj meg 2017 fürdőszoba trendjeivel!

Ismerkedj meg 2017 fürdőszoba trendjeivel!

Izgalmasak, az egyszer biztos!

Ötletládához ad!

A 2017-es év a dizájnerek szerint abszolút a “Vissza a természetbe!” jelszó jegyében telik majd, ha a fürdőszoba trendeket vesszük górcső alá. A földszínek és természetes, organikus anyagok hódítanak majd a lakás ezen részén – de nézzük is meg részletesebben, hogy mit várhatunk a trend-előrejelzések szerint!

Egység és játékosság

Tavaly is és most is hódítanak majd a mintás, színes csempék, illetve az egzotikusabb tájakat idéző változatok. Újdonság e téren, hogy a dizájnerek azt javasolják: próbáld ki azt, hogy a padlón és a falakon is ugyanazt a csempét használod egységesen! Szerintünk nagyon jól néz ki!

Egy kis élet

Vigyél be minél több zöldet a fürdőbe is! Az élőfalak egyre inkább elterjednek nálunk is, de ha ez neked túl sok lenne, akkor elég egy-két cserepes növényt elhelyezni a lakás vizes helyiségében – mondjuk olyat, ami szereti a párás, melegebb levegőt.

Forrás: Curology // Unsplash
Forrás: Curology // Unsplash

Természetes anyagok és szokatlan felületek

A fafelületek szép lassan bekúsztak a fürdőszobába is, pedig itt sokáig el sem tudtuk volna képzelni őket. A csempét felváltva (vagy azzal kombinálva) a zuhanyzóban, vagy akár a teljes padló felületén is visszaköszönhet ez a burkolat, ezzel még inkább behozva a természetességet az otthonokba.

Ne félj a feketétől!

A fürdőszobákban ez egy kevésbé kedvelt szín – de mindez megváltozik 2017-ben! A fekete és a sötétebb árnyalatok használata ugyanis nagyon trendi lesz az új évben, különösen fényes felületekkel, illetve arannyal, ezüsttel, rosegolddal, és persze a jó, öreg fehérrel kombinálva.

Hírlevél feliratkozás

Ha nem akarsz lemaradni az Otthonok & Megoldások cikkeiről, akkor iratkozz fel hírlevelünkre mielőbb!

Feliratkozom
Promóció Időutazz velünk! Így néz ki a jövő nappalija

Napjaink technológia fejlődését látva izgalmas eljátszani a gondolattal, mit hozhat az életünkbe a (közel)jövő. Míg a repülő autó, a gondolkodásra képes robot és a mindentudó mesterséges intelligencia néhány éve még túlzottan futurisztikusnak tűnt, ma már egészen elérhető távolságba került. De vajon hogyan hat majd mindez az otthonainkra?

Tipp 5 teendő, amit iktass be, mielőtt elutazol nyaralni

Egy nyaralás előtti készülődés jóval többet takar, mint a csomagolás. A házunk biztonsága mindennél fontosabb, ezért érdemes olyan óvintézkedéseket megtenni ilyenkor, ami nem csak a kéretlen betolakodókat tartja távol, de a baleseteket is. Összegyűjtöttük az 5 legfontosabb tennivalót a gondtalan nyaralás jegyében:

Stílus Nyári asztali dekoráció – Varázsolj nyári hangulatot az étkezőbe

A nyárban az a legjobb, hogy sokat lehetünk kint a szabadban. De ha valamiért mégis a lakásban kellene maradnod, oda is be tudod vinni magaddal a nyár hangulatát. Erre tökéletes lehet egy nyári asztali dekoráció.

Tipp 3 egyszerű trükk, amivel gyorsan megszárad a mosott ruha

Akinek van otthon szárítója, minden bizonnyal előszeretettel használja, hiszen a ruhák nemcsak gyorsan szárazak lesznek, hanem kellemesen puhák is. Mi tudsz azonban tenni, ha nem szeretnél egy ilyen háztartási gépet beszerezni, viszont Te is arra vágysz, hogy rövid időn belül megszáradjanak a mosott ruhák? Ebben az esetben próbáld ki az alábbi trükköket.

Tipp Légkondi a hálószobában – Így használd jól a klímát

Nyáron, amikor nappal tombol a hőség, az éjszakák is fullasztóan melegek. Ezért is gondolják sokan úgy, hogy a hálószobába szereltetik fel a klímát. Nem mindegy viszont, hogy hogy használjuk a légkondicionálót alvás közben, ugyanis akár meg is fázhatunk tőle. Mutatjuk, hogyan érdemes hűteni a hálót.

Kert A profi fűnyírás 5 aranyszabálya

Minden fűnyírás után megviselt a gyep? Esetleg túl sokszor romlik el a fűnyíró? Lehetséges, hogy nem megfelelően vágod a füvet a kertben, ami sem a gyepnek, sem a fűnyírónak nem tesz jót. Összegyűjtöttük az 5 aranyszabályt, ami segít abban, hogy a fűnyírás sikeres legyen.

Stíluskerék

minimál
klasszikus
egzotikus
retro
nőies
rusztikus
konyha
nappali
háló
fürdő
dolgozó
gyerek
fekete
fehér
hideg
meleg
pasztell
élénk
Pörgess
Mehet

Stílus

Helyiség

Szín

Pörgesd meg a kereket, vagy forgasd be a tárcsákat ízlésed szerint és nézd meg a neked szóló tippünket!

Megjelent a legújabb Otthonok és Megoldások magazin