Forrás: Getty

Ezek a szőnyegek hódították meg az Instagram világát az idén

Ha valami trendi és nagyot hódít, az Instán biztosan megtalálható. Éppen ezért, ha kíváncsiak vagyunk a legdivatosabb megoldásokra, érdemes ezen a platformon nézelődnünk. A lakberendezős és dekorációs trendeket nyomon követő profilokon hemzsegnek a jobbnál-jobb inspirációk. Ilyen szemmel néztünk most körbe „szőnyeg ügyben”.

Szőnyeg a szőnyegen

Az egyik felkapott trend idén az volt, hogy egy nagyobb alapterületű, semleges színű szőnyegre tettek egy kisebb, feltűnő mintájút. Az elhelyezkedést tekintve az alsó szőnyeg a kanapék és fotelek alá is bekerült, míg a színes vagy mintás darab csak az ülőterület közepén terült el.

Apró rojtos szőnyegek

Elsőre talán azt gondolnánk, hogy ezeknek az aprócska szőnyegeknek semmi értelmük. Pedig igazán remek darabok, ha trendivé szeretnénk varázsolni az otthonunkat. Rendkívül olcsók, és bárhova kiteríthetünk egy ilyet mert jól fog mutatni.

Visszafogott színű, minimalista szőnyegek

A minimalista stílus legfontosabb eleme, hogy a színvilága és a minták terén is nagyon visszafogott. Ez azonban nem azt jelenti, hogy ne csempészhetnénk be vele színeket a szobába. A halvány színű és apró mintájú színes szőnyeg szuper választásnak bizonyulnak, ha minimalista otthonunkban szívesen látnánk némi színfoltot.

A nagymama szőnyege

A barnás, piros, apró mintájú szőnyegekről először nagymamáink otthona jut eszünkbe. Meglepő, de a lakberendezők is ezekre a darabokra esküsznek – természetesen a megfelelő körítéssel. Az ilyen szőnyegeket központi lakberendezési tárgyaknak választhatjuk, és építhetjük köré az egész szobát. A másik opció, hogy fehér, letisztult falak és bútorok közé tesszük, így igazán kitűnhetnek.

Műszőrme

A műszőrme már évek óta divatban van, és 2020 legtrendibb szőnyegjei közül sem esett ki. Ezek a szőnyegek fésülködő asztaloknál vagy egy elegáns fotel  előtt mutatnak a legjobban.

Vastag shaggy szőnyeg

Szőnyegválasztásnál nem csak a kinézet számít, de a kényelem is. Ha az igazán komfortos darabot szeretnénk, akkor döntsünk a puha bozontos szőnyegek mellett. Nem csak szépek, de a talpunk is meghálálja melegségét a hidegebb napokon.

Iratkozz fel hírlevelünkre!
Hozzájárulok, hogy a Fundamenta-Lakáskassza Kft. és a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. hírlevel(ek)et (reklám) küldjön számomra az Adatvédelmi Tájékoztatóban foglaltaknak megfelelően.