Forrás: Europress

5 dolog, amit TILOS a hálószobában tartani

1. Kacat

Az éjjeliszekrény pikk-pakk kacattárolóvá válik egy hálószobában, hiszen a szükséges tárgyak mellett olyan dolgokat is odateszünk, amiknek semmi keresnivalójuk ott, ugyanis nyugtalanságot visznek a hálóba. Az éjjeliszekrényre tényleg csak azok a dolgok kerüljenek, melyekre valóban szükségünk van, így átlátható és rendezett marad a szoba.

2. Dzsungel

Nyugodtan tegyünk növényeket a hálóba, azonban figyeljünk arra, hogy ne essünk túlzásokba, ugyanis észre sem vesszük, és máris kész a dzsungelhatás. A párkányt se rakjuk tele kaktuszokkal és szukkulensekkel, hiszen rendezetlen hatást keltenek, továbbá állandóan útban vannak, ha szellőztetni szeretnénk. Inkább válasszunk egy-két nagyobb növényt, így rendezett marad a háló, és még a virágokról sem kell lemondanunk.

3. Falszín

Aki szereti a mintákat és a harsány színeket, az a visszafogottság szót olvasva biztos, hogy a fejéhez kap ijedtében. Pedig tény, hogy egy hálóban kerülni kell a mintás falakat és a túl erős, rikító színeket, melyek nyugtalanságot visznek a szobába, így megnehezítik a pihenést. Válasszunk inkább nyugtató árnyalatokat, mint a világos szürke, a bézs, esetleg egy lágy zöld.

A falszín mellett a dekorációk esetén is a kevesebb néha több elvét kell követnünk, így mellőzzük a felesleges faldekorokat – mint például a faltetoválások –, hiszen ezek az idézetek és bölcsességek inkább gondolkodásra késztetnek minket, mintsem pihenésre. Inkább egy tükörrel vagy egy képpel díszítsük a falakat.

4. Párnarengeteg

Tény, hogy nagyon jól néz ki, amikor az ágyunk tele van szebbnél szebb párnákkal, azonban ezeknek semmi szerepük nincs a hálóban, így teljesen feleslegesek. Sőt,  rengeteg munkával is járnak, hiszen lefekvés előtt le kell mindegyiket pakolni az ágyról, majd reggel ismét vissza kell rendezni.

5. Dekoráció

A dekorációs elemek esetén is mértékletességre intünk mindenkit. Csak olyan dekorációkat helyezzünk el a hálóban, melyekről tényleg nem vagyunk hajlandóak lemondani. De ne hagyjunk bent olyan edényeket, kávésbögréket vagy a nasis tálakat, melyeknek valóban semmi helyük itt. Mindig arra koncentráljunk, hogy minél letisztultabb és rendezettebb legyen a háló, így biztosítva a nyugodt és pihentető alvást.

Iratkozz fel hírlevelünkre!
Hozzájárulok, hogy a Fundamenta-Lakáskassza Kft. és a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. hírlevel(ek)et (reklám) küldjön számomra az Adatvédelmi Tájékoztatóban foglaltaknak megfelelően.