Forrás: Getty

Lámpatrendek 2023 – Így varázsolj fényt a sötétbe

1. Origami, illetve összehajtható lámpa papírból

Ez a trend legutóbb a 90-es években élte fénykorát, és idén végre visszatért. A papírból készült lámpaernyők főleg az asztalon és komódokon mutatnak jól, de mennyezeti lámpák esetében is jó választásnak bizonyulnak. A papírból készült lámpák rendkívül meleg és visszafogott fényt adnak, így mellettük garantált a meghitt hangulat.

2. Ikonikus gombalámpa

Ismét itt a gombaszezon – legalábbis a lámpák terén. 2023-ban visszatérnek a kőgombára hasonlító lámpaformák. Ez a trend nem újkeletű. Verner Panton 1968-ban tervezte meg a „Flowerpot” elnevezésű ikonikus lámpasorozatát, ami a mai napig nagy sikernek örvend a gyűjtők körében. Panton 1980-ban rátett még egy lapáttal, méghozzá a Pantop nevű lámpájával, ami formájával szintén egy gombára hajaz.

3. Fekete lámpák

A fekete szín idén ismét hódít. Ráadásul nem csupán a csaptelepeknél és tapétáknál közkedvelt ez az árnyalat, hanem a lámpáknál is. Ez nem meglepő, hiszen egy rendkívül elegáns és ízléses tónus, ezzel együtt pedig a legtöbb ilyen árnyalatú fényforrás minimalista stílusú.

4. Egyszerű állólámpa

Az állólámpáknál is változások korát éljük, legalábbis a dizájnt tekintve. 2023-ban ezek rendkívül letisztultak és egyszerűek, azaz nem találhatók rajtuk semmilyen díszítések vagy különleges részlet. Az állólámpáknál most az egyenes és filigrán formák kerülnek az előtérbe. Persze egyáltalán nem unalmasak, ugyanis a lámpaernyők akár extravagánsok is lehetnek.

Iratkozz fel hírlevelünkre!
Hozzájárulok, hogy a Fundamenta-Lakáskassza Kft. és a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. hírlevel(ek)et (reklám) küldjön számomra az Adatvédelmi Tájékoztatóban foglaltaknak megfelelően.