Forrás: Getty

Élvezetes és hasznos közös program: tavaszi nagytakarítás gyerekekkel

Hol tudnak segíteni a gyerekek?

Nyilván a konyha és a fürdőszoba vegyszeres takarításába nem tudod bevonni a kicsiket, valamint nem is lenne biztonságos számukra. Ugyanakkor a gyerekszoba elpakolásakor és takarításakor már jól tud jönni a kis segítség. Például abban, hogy melyik játékok és ruhadarabok maradjanak elöl, mit lehet elpakolni a következő télig, illetve mik azok, amiket akár el lehet ajándékozni. Ez egy jó pont arra, hogy a gyerekek megtanulják, hogy is kell rendet tartani a saját életterükben, valamint a jótékony célra felajánlott játékok és ruhák erősítik az érzelmi intelligenciát.

Mivel érdemes kezdeni?

A tavaszi nagytakarítást mindig pakolással és selejtezéssel érdemes kezdeni, ami a gyerekek szobájában különösen nagyon hasznos. A télen használt vastag kabátok, kesztyűk és overál már biztosan nem kell március közepén, így azokat egy alapos mosás után tedd el a következő téli időszakra. A szelektálás vonatkozzon a játékokra is, ugyanis sokkal könnyebb lesz úgy kitakarítani a szobát, hogy nem kell mindenféle figurát kerülgetned.

Élvezetes és hasznos közös program: tavaszi nagytakarítás gyerekekkel
Forrás: Getty

Mosás és teregetés

Tavasszal esedékes lehet a függönyök mosása is, aminek a leszedésében, valamint a mosás utáni teendőkben jól tud jönni a gyerekek segítsége. Ha pedig lekerültek a függönyök, a következő lépés lehet az ablakok pucolása, amibe szintén be tudnak segíteni a kicsik. Fontos, hogy ők ne álljanak fel létrára vagy székre, hogy a magas részeket elérjék, elég csak a saját magasságukba tartozó üvegfelületek tisztítása.

Kerti teendők

Ha a lakás minden helyiségén végig értetek, akkor irány a kert. A palánták ültetése, a locsolás és a gazok kihúzkodása mind olyan dolog, amit a gyerekek általában élvezni szoktak, hiszen itt végre nem kell a tisztaságra figyelni, nyugodtan lehet földes és koszos a kezük.

Iratkozz fel hírlevelünkre!
Hozzájárulok, hogy a Fundamenta-Lakáskassza Kft. és a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. hírlevel(ek)et (reklám) küldjön számomra az Adatvédelmi Tájékoztatóban foglaltaknak megfelelően.