Forrás: Getty

5 lakberendezési tárgy, amin NEM szabad spórolni

Az utóbbi években egyre több olyan üzlet nyílt, melyben jó áron jutunk hozzá dekorációkhoz és bútorokhoz. Azzal együtt, hogy ez egy üdvözölendő trend, vannak olyan lakberendezési tárgyak, melyekre érdemes rászánni a pénzt, ugyanis ezek sok esetben időtállóbbak és fenntarthatóbbak, ami két meglehetősen fontos szempont.

Étkezőasztal

Az étkezőasztalnál gyűlik össze a család, itt ünneplünk, itt zajlanak a nagy beszélgetések, társasjáték estek, és úgy összességében rengeteg időt töltünk el az asztalnál. Ennek következtében számos megpróbáltatásnak tesszük ki, épp ezért annyira fontos, hogy ne spóroljunk ezen a bútordarabon. Sose felejtsük el, hogy nem évente cserélünk étkezőasztalt, így megéri rászánni akár egy nagyobb összeget is.

5 lakberendezési tárgy, amin NEM szabad spórolni
Forrás: Getty

Irodaszék

Az utóbbi években egyre többen dolgoznak otthonról, így rengeteg lakásban található egy dolgozósarok, amiben helyet kap egy asztal és természetesen egy szék is. Utóbbira szintén ajánlott többet költeni, hiszen azon ülünk minden nap, méghozzá több órán át. Fontos, hogy kényelmes legyen, illetve olyan kialakítású, amitől nem fog megfájdulni a hátunk. Ennek köszönhetően még a munkával is gyorsabban fogunk haladni, hiszen nem azzal kell foglalkoznunk, hogy éppen hogyan üljünk úgy, hogy elviselhetőbb legyen.

Tükör

Nincs olyan lakás, ahol ne lenne legalább egy tükör, hiszen erre a lakberendezési tárgyra mindenkinek szüksége van. Egy szép nagy darab azonban nem olcsó mulatság. Ennek ellenére ne spóroljunk ezen, hiszen az olcsóbb tükrök akár torzíthatnak is. Arról se feledkezzünk meg, hogy egy jól elhelyezett tükörrel még a teret is tágíthatjuk.

5 lakberendezési tárgy, amin NEM szabad spórolni
Forrás: Getty

Szőnyeg

A szőnyeg kellemes és otthonos hangulatot teremt. Annak érdekében, hogy minél tovább bírja és szép maradjon, ajánlott egy minőségi darabot beszereznünk. Olyat, ami nem lesz könnyen bolyhos, nem fakul ki a napsütés hatására, egyszerűen sokkal tovább marad szép és puha.

Ágy

Ahhoz, hogy jól induljon a nap, pihentető alvásra van szükségünk, ennek pedig elengedhetetlen kelléke egy jó minőségű ágy és hozzá egy kényelmes matrac. Ezen a két dolgon tényleg nem szabad spórolni, mert az egészségünk és a pihenésünk fogja bánni.

5 lakberendezési tárgy, amin NEM szabad spórolni
Forrás: Getty
Iratkozz fel hírlevelünkre!
Hozzájárulok, hogy a Fundamenta-Lakáskassza Kft. és a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. hírlevel(ek)et (reklám) küldjön számomra az Adatvédelmi Tájékoztatóban foglaltaknak megfelelően.