Tesz-vesz város lakója – Csodalakás Ceglédről

Tesz-vesz város lakója – Csodalakás Ceglédről

Cegléd egyik utcája tündéri sorházairól híres, mely hangulatában a Tesz-vesz várost idézi. Itt egy örökifjú nagymamához visz az utunk, aki nemcsak a lakásfelújítását vezényelte le egy személyben, de maga dekorálta is otthonát.

Ötletládához ad!

Marcsi a ma népszerű DIY-technikák közül a bútorfestés megszállottja. Az interneten addig-addig ásta bele magát a téma legmélyebb bugyraiba, hogy ma már ott tart, a bútorfestékhez szükséges krétafestéket nem vásárolja, hanem maga keveri. Drágállja ugyanis a gyári verziót, inkább megfogja a költségeket, ahol lehet. Az 50 éve épült sorház belterei márpedig itták a festéket. 2017-ben, amikor megvette a lakást, nem győzte a mélybarnát az ajtó- és ablakkeretekről, a  lépcsőről eltüntetni, hogy világos színekkel légiesebb hangulatot varázsoljon odabent.

CUKI

Alanyunk monumentális családi háza után kisebbre vágyott. Eljátszott persze a gondolattal, hogy felköltözik a gyerekei közelébe, a fővárosba, de Budapesten az árak annyira elszálltak, hogy ott a rendelkezésre álló összegért maximum egy panellakást kapott volna. Itt viszont hozzájutott egy bűbájos kis lakáshoz két szinten (70 + 30 m2), két terasszal (25 + 30 m2), kerttel (50 m2) és garázzsal. A leamortizált ingatlant 16,5 millió forintért vásárolta meg és 8 millió forintot pumpált a felújításba. Így jutott 24,4 millió forintért egy olyan zegzugos, de nagyon szerethető lakáshoz, amilyenről mindig is álmodott. Mindezt pedig Cegléd azon városrészében kapta meg, ahol kis túlzással, de állítása szerint csak kihalásos alapon lehet otthonhoz jutni.

Olvasd el ezt is!Befigyel a természet

EZ A MELEG MÁSHOGY MELEG

Nem csoda, hogy a városnak ezt a részét Cegléden mindenki szereti. Kertvárosias, mégis valamennyire urbánus, az előkertbe való megérkezés rangot és méltóságot ad az otthonnak. Az előszobából a nappaliba jutunk, e helyiség dísze a hófehér cserépkályha a kis kucorgóval, ami nem is volt drága, félmillió forint. „Úgy szoktam mondani, hogy egy csipetnyi luxus, ami hamar visszahozza az árát. Ez immár a harmadik kályha, amit az otthonaimba építtettem. Nem tudok meglenni nélküle, az általa adott meleg minősége ugyanis nem összehasonlítható a gázfűtés adta meleggel. Én kizárólag ezzel fűtök. 30 mázsa fát veszek évente, ami nagyjából 100 000 Ft, és elegendő egész télre úgy, hogy a kályhát 12 óránként kell megraknom” – meséli Marcsi, hozzátéve, hogy a teleket a kályha közelében vészeli át, míg a tavasztól őszig időszak a teraszokon és a kertben éri. Itt gyepszőnyeg, dézsába ültetett növények járulnak hozzá az elégedettségérzéshez, illetve a kert mérete is, ami nem nagy, nem kicsi, ahogy a lagom stílus tartja: épp elég.

OLCSÓN JÓT

Az emelet a hálónak és egy dolgozószobának is helyet ad. A tiszta kézművesmunkák itt, a festéssel járó tevékenységek a garázsban zajlanak. Marcsi bármit megcsinál, varr, babákat készít és turkál. Bútort, anyagokat, dekortermékeket, aminek segítségével kevés pénzből a country és a vintage jegyében dekorálja otthonát. S hogy ne váljon nagyon egyhangúvá a dolog, fia modern képei hoznak szokatlan csavart e stílusokba. Marcsi büszke otthonára, arra, hogy maga vezényelte a felújítást, hogy az mindössze 6 hétig tartott, illetve hogy ura tudott lenni annak, hogy a költségek ne szálljanak el.

ÚJ KIHÍVÁS

Hogy ez Budapesten sikerült volna? Valószínűleg nem, ezért is maradt Cegléden, ahonnan származik s amit imád. Innen egy pár év múlva esedékes költözés robbanthatja ki, lánya ugyanis építkezésbe kezd a budai agglomerációban, ahol neki is készül egy önálló lakrész. Hogy el tudja-e engedni, amit itt létrehozott? Azt mondja, igen, mert valaminek a vége mindig valami újnak a kezdete, jelen esetben egy új fészekrakó kihívásé.

Galéria / 14 kép

Megnézem a galériát

A teljes cikk az Otthonok&Megoldások magazin 2019/03-as számában jelent meg.

Hírlevél feliratkozás

Ha nem akarsz lemaradni az Otthonok & Megoldások cikkeiről, akkor iratkozz fel hírlevelünkre mielőbb!

Feliratkozom
banner
Lakóingatlan felújítása esetén válaszd a Fundamentát.
Megnézem
Bezárom
Promóció Időutazz velünk! Így néz ki a jövő nappalija

Napjaink technológia fejlődését látva izgalmas eljátszani a gondolattal, mit hozhat az életünkbe a (közel)jövő. Míg a repülő autó, a gondolkodásra képes robot és a mindentudó mesterséges intelligencia néhány éve még túlzottan futurisztikusnak tűnt, ma már egészen elérhető távolságba került. De vajon hogyan hat majd mindez az otthonainkra?

Tipp 3 egyszerű trükk, amivel gyorsan megszárad a mosott ruha

Akinek van otthon szárítója, minden bizonnyal előszeretettel használja, hiszen a ruhák nemcsak gyorsan szárazak lesznek, hanem kellemesen puhák is. Mi tudsz azonban tenni, ha nem szeretnél egy ilyen háztartási gépet beszerezni, viszont Te is arra vágysz, hogy rövid időn belül megszáradjanak a mosott ruhák? Ebben az esetben próbáld ki az alábbi trükköket.

Tipp Légkondi a hálószobában – Így használd jól a klímát

Nyáron, amikor nappal tombol a hőség, az éjszakák is fullasztóan melegek. Ezért is gondolják sokan úgy, hogy a hálószobába szereltetik fel a klímát. Nem mindegy viszont, hogy hogy használjuk a légkondicionálót alvás közben, ugyanis akár meg is fázhatunk tőle. Mutatjuk, hogyan érdemes hűteni a hálót.

Kert A profi fűnyírás 5 aranyszabálya

Minden fűnyírás után megviselt a gyep? Esetleg túl sokszor romlik el a fűnyíró? Lehetséges, hogy nem megfelelően vágod a füvet a kertben, ami sem a gyepnek, sem a fűnyírónak nem tesz jót. Összegyűjtöttük az 5 aranyszabályt, ami segít abban, hogy a fűnyírás sikeres legyen.

Tipp Kellemetlen szagú a fa vágódeszkád? Így varázsold újjá

A fából készült vágódeszkák nemcsak praktikusak, hanem fenntarthatók is, továbbá higiénikus alternatívái a műanyag daraboknak. Mindezek ellenére néha alapos tisztításra szorulnak, máskülönben idővel könnyen kellemetlen szagúak lehetnek. Erre hoztunk egy remek praktikát.

Kert Ezeket a konyhakerti növényeket válaszd a grillszezonra

Ha a nyár nálatok is a grill partikról és kinti összejövetelekről szól, akkor ideje a konyhakertedet kibővíteni olyan fűszernövényekkel, amelyek még ízletesebbé teszik majd a grillen készült fogásokat. Mutatjuk a listát, illetve azt is eláruljuk, melyik fűszer milyen ételhez passzol a leginkább.

Stíluskerék

minimál
klasszikus
egzotikus
retro
nőies
rusztikus
konyha
nappali
háló
fürdő
dolgozó
gyerek
fekete
fehér
hideg
meleg
pasztell
élénk
Pörgess
Mehet

Stílus

Helyiség

Szín

Pörgesd meg a kereket, vagy forgasd be a tárcsákat ízlésed szerint és nézd meg a neked szóló tippünket!

Megjelent a legújabb Otthonok és Megoldások magazin