Forrás: Getty
A második világháború után rengeteg épület teljesen megsemmisült vagy súlyosan megsérült, a polgári lakások zömét államosították, a sokszobás lakásokat felszabdalták, és társbérlők osztoztak a helyiségeken. A világháború okozta problémák mellett egy másik tényezővel is szembe kellett nézni: tömegesen költöztek a családok vidékről a nagyvárosokba a jobb élet reményében, mindemellett az addigi családmodell is megváltozott, hiszen ekkorra már nem élt együtt több generáció.
A lakhatási kérdést az 50-es évek végén, 60-as évek elején indult panelprogrammal oldották meg.
Mára több mint félmillióra rúg a magyarországi panellakások száma, de a a Wikipédia szerint az ország 788 ezer paneljében a lakosság ötöde élhet jelenleg.
Az első panelház 1959-ben épült Dunaújvárosban, és egészen a 80-as évek végéig zajlottak az építkezések.
A vasbeton házak nagyon modernnek számítottak ekkoriban, ugyanis nem volt alapvető a saját bejáratú fürdőszoba Budapesten az egyes lakásoknál, míg a panel ezt is biztosította. A korszerű épülettömböket továbbá vízvezetékkel és központi fűtéssel szerelték fel. A vasbeton elemeket magyarországi üzemekben gyártottak le, majd a helyszínen darukkal emelték a helyükre. Nem kaptak díszítést, a funkció volt az első. A mai napig jellegzetes a puritánságuk.
A panelmintát Dániából és – főleg – a Szovjetunióból vásárolta az állam. A 80-as évek közepéig elképesztő mennyiségű ház épült fel. A Szentendrei úti házgyár például évi 1800-3300 lakást épített, a ferencvárosi évi 1700-2500-at, Miskolcon és Dunakeszin évente 3600-4200 lakást gyártottak. Számítások szerint a budapesti lakosság 20 százaléka él panelekben, a legnagyobb lélekszámú újpesti városrészben kb. 36 ezren, a szintén óriásméretű pécsi panelekben az Uránvárossal együtt majd 100 ezren.
Isten éltesse az első paneleket!
