Londonból haza – Egy fényárban úszó 13. kerületi lakás

Ott sincs kolbászból a kerítés – mondja londoni kitérőjéről vendéglátónk, aki 2 évet töltött barátjával a második legnagyobb magyarok lakta városban. És bár sok minden tetszett Virágnak a kinti létben, a lakhatási viszonyoktól cseppet sem volt elragadtatva. Azt mondja, ingatlant venni szinte a lehetetlennel egyenlő, az albérletek pedig köszönőviszonyban sincsenek azzal a képpel, amit a Country living magazin hasábjain lát az ember. A legnehezebben megemészthető problémát számára nem is ez a felismerés, sokkal inkább az egerek és az ágyi poloskák jelentették.

Viszlát,egerek

Lakhatási szempontból mindenképpen megváltás volt tehát a hazajövetel. Maradását elősegítette, hogy építész édesapja épp egy XIII. kerületi lakóingatlant tervezett. Így ő már a tervezőasztalon szemezgethetett a neki legjobban tetsző alaprajzokból. Választása a ház egyetlen terasszal rendelkező 44 m2-es lakására esett, közvetlenül öccse szomszédságában. A vételárat szülői segítséggel és többek között Fundamenta hitelből egyenlítette ki, és sem a döntését, sem a hazajövetelét nem bánta meg.

Nem vegytiszta

Belépve értjük is, hogy miért. A lakás fiatalos, követi a ma divatos trendeket. Letisztult, zsúfoltságmentes, szürke és fehér színekkel operál, hangulatra skandináv, nyomokban hygge és a lámpabúrák tekintetében marokkói elemeket tartalmaz. Az ingatlanban megjelennek az olyan, már sok lakásban visszaköszönő dekorelemek, mint a metrócsempe vagy a cementlap. Virág azt mondja, ha ma futna neki a lakás kialakításának, nem elégedne meg ekkora konyhával. Kevés a munkapult, és hát ugye, aki Nancy Meyers-filmeken nő föl, az egy 44 m2-es lakásban ilyen téren mindig elégedetlen lesz, annál is inkább, mert a rendező filmjeiben csak a konyhák ekkorák

Fényárban úszik

Elégedett viszont a fényárral. A lakás egyik fala csak ablak, jó a benapozottsága, a naplemente a kanapéról csodálható. A fény mennyisége reggel sem zavaró, az ágyból irányítható elektromos redőny a korai ébredést késlelteti. A fényözönt az orchideák is szeretik, a 8 éves darabok a költözés óta érzik csak igazán jól magukat. Az itt lakók közül a kis mopsznak sincs oka panaszra, szőre a bútorok színéhez igazodik, így a kanapén semennyire sem szembeötlő

Így látta a szerző

A méreteit nézve tökéletes első lakás. Hangulatát tekintve fiatalos, a beépített szekrények elnyelik az itt lakók holmiját, akik a kevés felület miatt kénytelenek nem túlvásárolni magukat ruhából és lakáskiegészítőkből. A tértágításra bevetett trükkök közül sikeresen alkalmazták a fehér falat és jó döntés volt a konyhabútornak is fényes felületet választani. A légies hatáshoz sokat hozzátesz az üveg erkélypanel, amely impozáns, csak a tisztítása nehézkes, pláne a külső részé. A nehézségekért kárpótol a kiülés és a kertészkedés lehetősége

Galéria / 20 kép

Megnézem a galériát

A teljes cikk az Otthonok&Megoldások magazin 2018/04-es számában jelent meg.

Iratkozz fel hírlevelünkre!
Hozzájárulok, hogy a Fundamenta-Lakáskassza Kft. és a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. hírlevel(ek)et (reklám) küldjön számomra az Adatvédelmi Tájékoztatóban foglaltaknak megfelelően.