Lakótelep-nosztalgia – Ismerős a hangulat?

Székesfehérvárott járunk egy 1974-ben épült lakótelepen. Csendes zöldövezetbe visz az utunk, e sorok szerzője maga is lakótelepi gyerek, nagyon is jól érti, mi mozgatja az emóciókat. Az 56 m2-es harmadik emeleti lakás klasszikus elrendezésű: nappali, háló, erkély, fürdő, vécé és konyha. Az alapstruktúra a teljes felújítás után is látszik. „Ugyan tervben volt, hogy a konyha bekerül a nappaliba és így nyerhető két hálószoba, de a vízelvezetést nem sikerült megoldani, ezért a falak átrendezésére nem került sor, emellett a fűtésrendszer sem lett megbolygatva – bele kellett ugyanis férni a 6,5 millió forintos átalakítási büdzsébe –, ezért ma is konvektorok ontják a meleget, melyek egyedi asztalosmunka nyomán jótékony takarásba kerültek” – mondja Zsédely Krisztián (zsedelydesign.com), a lakás átalakításával megbízott tervező, aki Wéninger Norbert generálkivitelezővel teljesen újra hangszerelte az otthont.

KIADÁSRA FELKÉSZÍTVE

Elmondása szerint a tulajdonos pontosan körvonalazta, mi a cél. Az ingatlant kiadásra szánta. Friss, fiatalos otthon megteremtése volt a terv, ahová egy fiatal pár mint élete első önálló lakásába költözik majd össze egyetem után, a munkaerőpiacra lépés idején. Skandináv, laza, könnyed, kreatív, nem túldekorált, nem túlszínezett, uniszex, de még inkább férfias tér került ki Krisztián kezei közül, ami szerinte hiánypótló Székesfehérvárott, mert ez a lakástípus nem található meg a bérleti piacon. Ugyan vannak új építésű otthonok, de a sötétbarna ajtós, olcsó konyhás ingatlanok más minőséget képviselnek, úgy a kreativitás, mint a beépített alapanyagok tekintetében, mint ez, igaz, azok vitathatatlan előnye a cirkó-fűtésrendszer, illetve a modern épület.

JÓ SOK FA

Ide csak a bőröndöket kell behúzni, minden más adott. Például a gardrób, amely elnyel annyi ruhát, hogy a szobákban emiatt nincs szükség szekrényre. Figyelemre méltó ezen kívül az egész lakásra jellemző igényes asztalosmunka, legyen szó a már említett mozgatható, felnyitható, tehát a hő távozását elősegítő konvektortakarókról, vagy a szoba és az étkező jelzésértékű szeparálását szolgáló falécekről, mely Wéninger Norbert keze munkáját dicséri. Izgalmas az egyedi ágyvég, ahogy a fatuskó is, amelyet az asztalos készített fel arra, hogy a tér része lehessen. A szellősségérzethez többek között az üvegbetétes, a fény átjárását segítő beltéri ajtók járulnak hozzá, a komfortérzetéhez pedig a minőségi anyagok, az igényes olasz burkolatok, amelyek áruk miatt ritkán épülnek be kiadásra szánt ingatlanokba. Jó érzés itt lenni, ezt rögtön megérezte az a Pécsről ide került pár is, akik pontosan megfelelnek annak a képnek, amelyet a tulajdonos a bérlőkről kialakított kép kapcsán dédelgetett magában.

Galéria / 8 kép

Megnézem a galériát

A teljes cikk az Otthonok&Megoldások magazin 2020/01-es számában jelent meg.

Iratkozz fel hírlevelünkre!
Hozzájárulok, hogy a Fundamenta-Lakáskassza Kft. és a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. hírlevel(ek)et (reklám) küldjön számomra az Adatvédelmi Tájékoztatóban foglaltaknak megfelelően.