Felesben – Egy budai, 80 nm-es földszint lakás

Felesben – Egy budai, 80 nm-es földszint lakás

Budai, 80 nm-es földszinti lakást vásároltak 2018-ban a szülők két gyermeküknek megtakarításukból. A lakást igazságosan megfelezték, majd a kivitelezést belsőépítészre bízták. A lime és kék színnel karakterizált otthonok üdék, frissek és fiatalosak lettek.

Ez a cikk már szerepel az Ötletládádban!

„Építészként évek óta örömmel foglalkozom kis alapterületű lakóterek kialakításával, így amikor egy kedves ügyfelem éppen az egyetemista gyermekei számára vásárolt lakást, engem kért fel a felújítási tervek elkészítésére, a kivitelezés lebonyolítására – meséli Zámbó Tímea a Zestilo – Belsőépítészet alapítója. Már a keresésben is részt vettem, melynek során kifejezetten teljes felújításra szoruló ingatlanra vadásztunk, hiszen az alacsonyabb vételár mellett előny, hogy a végeredmény a saját ízlésünket tükrözi. Az általunk kiválasztott 1950 előtt épült, földszinti ingatlant már évtizedek óta nem lakták, mikor megláttuk benne a lehetőséget. Az alaprajz lehetőséget adott saját ablakkal rendelkező, zöld udvarra néző nappali-hálótér, konyha-étkező tér, illetve vizesblokk kialakítására. A tervezés kellemes méretű, praktikus belső tereket eredményezett, szerencsés térkapcsolatokkal.

MŰSZAKI FELÚJÍTÁS

A felújítás közel 3 hónapig tartott, a tulajdonos 35 millió forintért vette az ingatlant 2018-ban, és megközelítőleg 7-7 millió forintot költött rá. Ez az összeg tartalmazza a tervezést, bontást, a gépészet, a vízés villamosvezetékek, illetve a külső nyílászárók cseréjét, az aljzat betonozását, új burkolatokat, beépített és mobil bútorokat, háztartási gépeket. Amit csak lehetett, igyekeztünk megőrizni a lakás eredeti karakteréből: a belső ajtókat és a faparkettát is felújítottuk. A felújítás során a beépülő anyagok kiválasztásánál a minőséget és a tartósságot tartottuk szem előtt. A falak nagyon rossz állapotban voltak, több helyen előfordult, hogy teljesen új falazatot kellett készítenünk. Továbbá annak eredményeképpen, hogy a régen felosztott, nagy alapterületű lakásokat ma több, kisebb lakásként használják, a lakáselválasztó falak csupán 12 cm vastagságúak voltak, így itt is feltétlenül szükségessé vált a hangszigetelés. Földszinti lakás lévén olyan feladatokra kifejezetten nagy figyelmet fordítottunk, mint a megfelelő levegőminőség biztosítása, vagy a jó és változatos megvilágítás lehetőségének kialakítása. Mindkét lakásban álmennyezetet készítettünk, ez megkönnyítette a gépészeti és a villanyszerelést is. Az álmennyezetbe süllyesztett LED lámpatesteken kívül magyar formatervező által készített függő lámpák biztosítják a barátságos fényviszonyokat.

A KONYHA ÉS KÖRNYÉKE

A berendezés kialakítása során a praktikusság volt a fő szempont, kerülve a túlzsúfoltság érzését. A konyhában a teljes falfelületen beépített, homogén megjelenésű bútor rejti el a háztartási gépeket, a vízmelegítőt és az egyéb szükséges gépészeti elemeket. A konyhabútor alsó és felső elemei között hidegburkolat helyett a munkapult anyagából készült a burkolat, amely esztétikus, de semleges felületet biztosít, nem mellesleg rendkívül könnyű tisztítani. A belső tér kialakításánál arra törekedtünk, hogy világos, szellős térérzetet biztosítsunk, nagy fehér felületekkel, néhány hangsúlyos, finoman textúrált felület megalkotásával. A funkcionális és esztétikai kialakításnál lényeges már az elején szem előtt tartani, hogy bár a diákévekre készült a lakás, elképzelhető, hogy később még évekig használja majd fiatal felnőttként is a tulajdonosa, így érdemes az enteriőrt könnyen átalakíthatóvá tenni.

A KIS TEREK BERENDEZÉSÉNÉL FONTOS:

• Könnyű átalakíthatóság;
• Kihúzható kanapéágy elhelyezése a térben;
• Szellősségérzet megteremtése;
• A dekortárgyak radikális minimalizálása.

NAGY TÉR KETTÉVÁLASZTÁSÁHOZ FONTOS:

• Amennyiben az alaprajzi elrendezés engedi, tehát mondjuk a lakások közös folyosóról/előtérből nyílnak, érdemes a gépészetet együtt kezelni, egy közös szekrényben elhelyezni a vízmelegítőt, a mérőórákat;
• Figyelni a megfelelő hangszigetelésre a lakások között;
• A vizesblokkokat érdemes egymáshoz minél közelebb kialakítani;
• Célszerű ugyanazokat a burkolatokat, bútorlapokat használni az egész alapterületen, így kevesebb lesz a veszteség;
• Kiemelten fontos a megfelelő szellőztetés megoldása (fürdőszoba, konyha esetében különösen!).

Galéria / 5 kép

Megnézem a galériát

A teljes cikk az Otthonok&Megoldások magazin 2020/02-es számában jelent meg.

Hírlevél feliratkozás

Ha nem akarsz lemaradni az Otthonok & Megoldások cikkeiről, akkor iratkozz fel hírlevelünkre mielőbb!

Feliratkozom
Kert 5 jel, hogy új kerti bútorra van szükséged

Ha szeretsz nyáron a kertedben összejöveteleket tartani, akkor a kerti bútoraidat bizony sokat használod – ezzel együtt gyorsabban is kopnak. Mutatjuk, hogy mik azok a jelek, amik arra utalnak: cserére érett a garnitúra.

Tipp #vegyélhazait – És teremts azzal nyári hangulatot az otthonodban

Itt a nyár, ideje hát szieszta-hangulatba öltöztetni az otthonod. Mivel mással, mint magyar alkotók káprázatos munkáival?!

Tipp Légkondicionálás a lehető legkisebb költségből – Zsebbarát tippek hűvös lakáshoz

Nyakunkon az év legmelegebb időszaka, így lassan biztosan be kell kapcsolni a klímát. Persze sokan a fogyasztása miatt félnek használni. Nekik mutatunk pár megoldást, amivel a légkondicionáló áramhasználata alacsony marad.

Tipp Toll paplan tisztítása házilag – Frissítsd fel az ágyad ezzel a pár lépéssel

Azt mindenki tudja, hogy az ágyneműt és a huzatokat viszonylag gyakran kell tisztítani – de a „töltetről’, azaz a párnákról és a paplanokról már kevesebb szó esik. Pedig azokra is ráfér a karbantartás. Mutatjuk, hogyan zajlik a toll paplan tisztítása házilag.

Tipp Indukciós főzőlap tisztítása – Így működik!

Egyre több lakásban találkozhatunk indukciós főzőlappal, ugyanis sok előnye van. Az egyik sarkalatos pontja azonban a takarítás, ami több odafigyelést igényel. Mutatjuk, hogyan zajlik egy indukciós főzőlap tisztítása.

Stíluskerék

minimál
klasszikus
egzotikus
retro
nőies
rusztikus
konyha
nappali
háló
fürdő
dolgozó
gyerek
fekete
fehér
hideg
meleg
pasztell
élénk
Pörgess
Mehet

Stílus

Helyiség

Szín

Pörgesd meg a kereket, vagy forgasd be a tárcsákat ízlésed szerint és nézd meg a neked szóló tippünket!

Megjelent a legújabb Otthonok és Megoldások magazin