Dejavu Ház – Szerelemmel újraálmodva

Anna, a ház „asszonya” már a reggeli érkezésünkkor is ultramagas fordulatszámon pörög, közvetlensége pillanatok alatt levesz bennünket a lábunkról. Ahogy végigkalauzolja kis stábunkat a birtokán, és mesél a megvalósult terveiről, abból egyértelműen érződik a helyhez való erős kötődése és a házhoz fűződő érzelmei.

„Amikor három évvel ezelőtt rátaláltam a házra és a telken lévő romos istállókra, azt gondoltam, majd szépen felújítom, és idővel eladom, továbblépek. Evidens volt, hogy befektetést láttam benne. Aztán a felújításba szinte az adásvétel lebonyolítását követő napon belevágtam, és onnan már menthetetlenül megpecsételődött a viszonyunk, szerelem lett belőle. Nem is tudom elképzelni, hogy más legyen a tulajdonosa, és én ne jöhessek ide többé, emiatt inkább a kiadás mellett döntöttem”– meséli házigazdánk.

Anna a filmes szakmában díszleteket rendez be, ezt a szaktudását és szépérzékét kamatoztatta a ház újraépítésénél, a helyiségek funkcióinak kitalálásánál, majd a teljes berendezés megalkotásánál is. „Mivel eredetileg befektetésnek vásároltam a házat, ezért a kulcs kézhezvételének másnapján nekiestem a felújításnak, hogy mihamarabb kész legyek vele. Utólag úgy gondolom, ha tudtam volna, hogy magamnak építem, nem estem volna neki első nap. Sokkal több időt hagytam volna a tervezésre, hogy megtapasztaljam, melyik térbe mikor süt be a nap, a különböző napszakokban hol szeretek a legjobban lenni, melyik térnek milyen funkciót tudok leginkább elképzelni. A végeredménnyel így is maximálisan elégedett vagyok, és a vendégeink részéről is csupa pozitiv visszajelzést kapunk.”

Családi segítség

Amióta Anna a házat megvette, szinte minden idejét lent töltötte. Saját maga végezte a betonfelületek műgyantázását, a festést, burkolást és a bútorok felújítását. Rengeteget segítettek testvérei, családtagjai és barátai, hogy kalákában épülhessen meg a ház. Ez a rengeteg szeretet energia érezhető a ház minden szegletében. Az első Covid-hullám alatt Anna nagyfia és a barátai is sokat segítettek. Ide vonultak önkéntes karanténba, és közben szépítették a házikót. Az istállók kőfalait helyi mesterember rakta újra, aki emlékezett arra, amikor még lovak voltak ide bekötve, hiszen gyerekként sokat játszott ezen az udvaron. Az ilyen történeteket hallgatva még inkább meglepő a változás és az istállók újraértelmezése. Ami egykor lovak pihenésére szolgált, most kényelmes hálószobának és egy hatalmas közösségi térnek ad helyet. A majdnem kétszáz éves rakott kőfalak között az élet folytatódik.

Tárgyak bűvöletében

„A berendezési tárgyak gyűjtését már a felújítás első pillanatától megkezdtem. Szerencsére egy kedves barátom a közeli házában tárolta nekem addig, amíg itt el nem készült a helyük. Szeretek a tárgyaknak új funkciókat adni, imádom az újrahasznosításra alkalmas holmikat. Így került a hálószobámba egy ócska gramofon tölcsére, amiből csillárt készítettem. De szintén új feladatot kaptak a vörösréz csövek, amiket egy budai lakás felújításánál konténerbe szántak. Nem engedtem kidobni ezeket a klassz alapanyagokat, ezekből épült a lábas fürdőkád fölé a függönytartó, és ezen lóg a fürdőt a hálótól elválasztó függöny is.”

Anna az egész építkezés alatt igyekezett környezettudatosan és költséghatékonyan dönteni, emiatt szinte minden bútor régi darab, a textilek is természetes alapanyagúak, hiszen a hely miliőjéhez is ezek illenek leginkább. Minden helyiség annyira részletgazdag, hogy úgy tűnik, mintha évtizedek alatt gondosan összegyűjtött tárgyak nagy odafigyeléssel megkomponált elegye lenne.

Fénnyel írt terek

A régi istállókból kialakított nyári rezidenciák egyik legnagyobb luxusa a nagy belmagasság és a tetősíkon elhelyezett kisebb-nagyobb üvegek, amelyeken a nap minden szakában bejut a fény a szobákba. Az egyik háló tető-
üvegeit zöldre festette Anna, emiatt is különleges a megvilágítás, a közösségi térben egy szép nagy üvegfelületen bámulhatjuk a felhők vonulását vagy éjjel a csillagos eget. Anna saját hálójában egyelőre még nincs színe az üvegeknek, ottjártunkkor épp a rózsaszín volt a favorit.

Fedett terasz

A pihenőterasz bútorzata régi almásládákból épült, akár kényelmes ággyá is alakítható, forró nyári napokon szuper kültéri alvóhelyet biztosít. A talaj finomra szitált homokkal van beszórva, amire mezítláb kellemes rálépni, és igazi nyaralós hangulatot teremt. A terasz feletti tető félig üveges megoldású, így esténként innen is lehet csodálni az égboltot. A függőágyak és a hintaszék is pihenésre invitálnak, Anna pazar dekorációit elnézve ezt nem is nehéz elképzelni.

Dézsa

A házigazda kedvenc helye a fával fűthető, egész évben működő dézsa, ami az első befektetéseinek egyike volt. Kétszáz kiló parajdi sóval töltötték fel, és a megvétele a legjobb ötletnek bizonyult, mert amikor csak tehetik, használják. A felújítás alatti hosszú munkanapok után a dézsás fürdő volt a jutalom a nap végén, rálátással a falu két templomának tornyaira. A vendégek kedvence is, csakúgy, mint a kültéri kis „fürdőszoba”, ami nyáron biztosítja a felfrissülést.

A tetőbe épített nagy üvegfe­lületeknek köszönhetően az ágyban fekve is figyelhetjük a csillagokat, mintha a szabad ég alatt aludnánk.

Mesélő ajtók

Lengőajtó, pajtaajtó, bejárati ajtó, mind-mind különleges, mentett darabok. A színeket is Anna találta ki, az eredeti ház nyílászáróinak és a nappali-étkező pajtaajtajának kékjét, a háló ajtajának zöldes árnyalatát. Az idő hagyta nyomokkal, a fa csodás érésével és textúrájával sokkal többet ad a hely értékéhez, mintha újonnan készítették volna. Ezektől a részletektől válik egységessé az egész terv.

Déjàvu ház

Az egy éve elkészült ház találó nevet kapott. Talán a tárgyaktól, a textúráktól, a vendégszeretettől, vagy a Balaton-felvidék varázsától, vagy mindezek szerencsés találkozásától, de az ide betérő vendég valóban azt érezheti, hogy ismerős a hely, itt a lelassult idő segít megidézni a gyerekkort, amikor még volt idő bámulni a csillagos eget.

Galéria / 14 kép

Megnézem a galériát

A teljes cikk az Otthonok&Megoldások magazin 2022/2-es számában jelent meg.

Iratkozz fel hírlevelünkre!
Hozzájárulok, hogy a Fundamenta-Lakáskassza Kft. és a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. hírlevel(ek)et (reklám) küldjön számomra az Adatvédelmi Tájékoztatóban foglaltaknak megfelelően.