A fény háza

„Tizenkét éve vettünk egy a hetvenes években eredetileg nyaralónak épült, később lakóházzá minősített téglaházat Budapest agglomerációjában, Gödön. Már akkor tudtuk, hogy majd egyszer átalakítjuk, hozzáépítünk, kibővítjük. Sokéves tervezgetés és előkészület után 2012-ben kezdtük az építkezést és 2013 végén költöztünk vissza az akkor még csak nyolcvan százalékig kész házunkba.

RÁ SEM ISMERNI

Az eredeti épületből csak két homlokzat és a födém maradt meg, L alakbanköré pedig megépült az új rész, és a ház kapott egy emeletet tetőterasszalegyütt. Az emeletre került az intim zóna két hálószobával, két fürdőszobával, aföldszintre pedig a közösségi terek és a kiszolgálóhelyiségek. Lent található akonyha, az étkező egy légtérben a nappalival, egy dolgozószoba, vendégfürdő,mosókonyha és a közlekedő a hintával.

KORTÁRS MINIMÁL

Beletettünk mindent, a legjobb tudásunkat, a legjobb anyagokat, a legkülönlegesebb ötleteinket és a kreativitásunkat. Megépült, és pont olyan lett, amilyet mindig is szerettem volna, amilyenre évek óta vágytam. Mini-mál, de mégis barátságos, otthonos, itt-ott finoman megbolondítva saját készítésű tárgyakkal és kortárs festőművészek képeivel.”


FÖLDSZINT:

Aföldszint egy nagy átlátható tér, csupán a fürdő, a mosókonyha és adolgozószoba szeparált, utóbbit a nagy tükrös tolóajtó rejti.

ÁTRIUM: Az egész ház az átláthatóságról szól. Az egyikleglátványosabb rész a konyhát és az étkezőt elválasztó háromrétegű üvegbőlkészült átrium, amely sok természetes fényt juttat a lakásba, ráadásul már azajtón belépve egyből megmutatja magát. Általa egy darabka természetet issikerült bevarázsolni az enteriőrbe. Sötétedés után a növényekkel ültetetthelyiség kivilágítva is csodaszép.

KONYHA: A konyhában a beépített magas elemek egypengefalba kerültek, amely az előszobát választja el a konyhától. Az ebben lévőmagas tárolók fényes fekete ajtófrontokat kaptak, a szemközti oldalakon selyemfényűfehér a bútor. A falon csempe helyett lemosható vinyl tapéta van, a konyhábólaz átriumon keresztül hosszan ellátni a kertbe.

KÖZLEKEDŐ + LÉPCSŐ: A tér egyik látványossága a fémlemezből hajlított lépcső, amely az emeleti hálószobákhoz vezet. A térbe állított alul merevített acéllemez lépcső egy betondobogóról indul, és érzetre olyan, mintha lebegne. A légiességet a hinta is fokozza, mely a kertből kivágott fenyőfából készült és még álló helyzetben is lendületet ad a közlekedőnek.

NAPPALI + ÉTKEZŐ: A közlekedő szinteltolásos, innen és az előszobából is a nappaliétkezőbe jutunk. A tévé mögötti fal vastagított és giga tárolókapacitást rejt. Egyedi a dohányzóasztal, a könyvespolc, a faltól falig ablakok pedig becsempészik a kertet a szobába, de ki is lehet ülni, a nappaliból 40 m2-es terasz vezet a természetbe.

EMELET: Az emeleten két lakrész található, az egyik a szülői háló saját fürdőkádas fürdőszobával, dupla mosdóval, a másik egy nagyméretű gyerekszoba. Ehhez a szobához is tartozik egy külön fürdőszoba. Mindkét hálószobából ki lehet menni a közös tetőteraszra, amely összesen 30 m2. A gyerekszoba külön kis birodalom, amely középen egy áttört parapetfallal ketté van választva. Az egyik oldalon a nappali látható íróasztallal, könyvespolccal, kanapéval, a másik oldalra a háló került gardróbszekrénnyel és az ággyal, a faláttörésekbe LED-világítás került. A gyerekfürdő falain fényes fehér metrócsempe van, kivéve a vécé és bidé mögötti szerelőfalat, amely fekete táblafestékkel kezelt. Ez szokatlan megoldás, de Viki kislánya mindenképpen szeretett volna firkálható falat, a szobájába viszont nem illett sehogy sem, ezért került a fürdőbe.

Galéria / 9 kép

Megnézem a galériát

A teljes cikk az Otthonok&Megoldások magazin 2017/03-as számában jelent meg.

Iratkozz fel hírlevelünkre!
Hozzájárulok, hogy a Fundamenta-Lakáskassza Kft. és a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. hírlevel(ek)et (reklám) küldjön számomra az Adatvédelmi Tájékoztatóban foglaltaknak megfelelően.