Gyereknek-felnőttnek nagy öröm!

A nagy visszaszámlálás: adventi kalendáriumok

Az első adventi kalendáriumot egy festőművész készítette a 15. században. Ezen Mária volt látható a kisdeddel és egy fával, melynek ágain 24 aranyszínű A betű volt látható, utalva az Ave Maria rövidítésre. A művészi kalendáriumok ekkor még nem gyerekeknek készültek, az ilyen drága portékát csak a jómódúak engedhették meg maguknak.

Egy kis zsákvászon és kész is!

Egy kis zsákvászon és kész is!

24 ablak

Idővel a kalendárium kartonpapírból készült, kinyitható ablakocskái mögött színes képek beszélték el a karácsony történetét, középpontban Jézus születésével. Az első nyomtatott adventi naptár 1903-ban jelent meg. Itt a 24 ablak mögött egy kis történet volt látható arról, hogy a Jézuskának, Mikulásnak, és az angyaloknak mi mindent kell még elvégezniük karácsonyig. Ma az ablakok csokit, apró ajándékokat rejtenek a karácsony szimbólumaival. Akad, akik készen veszik, mások maguk csinálják. Ha ez utóbbi merül fel, vagyis te készíted a naptárat saját kezűleg és a mű lakásdekorációs értékkel is bír, az maga lehet a főnyeremény. Mi is azt javasoljuk, láss hozzá magad, a kézzel készített ajándék mindig becsesebb, mint a bolti.

A magad készítette mindig becsesebb a boltinál

A magad készítette mindig becsesebb a boltinál

Variációk egy témára

Ízutazás

Ha gyerek számára készül az adventi kalendárium, a csoki megfelelő ajándék, ha felnőtt számára, akkor is maradhatsz az édességeknél. Ilyenkor válogass össze olyan retró finomságokat, amelyek felidézik a megajándékozottban a gyermekkor ízeit: régimódi szeletes csokikat, tejkaramellát, mandarint vagy földimogyorót.

Pofonegyszerű a dolga annak, aki szívesen és ügyesen kézimunkázik. Végy jutazsák anyagot, szabj ki belőle egy téglalapot, varrj rá apró zsebeket, amelyet hímezz ki számokkal. Ha nincs ilyen anyagod, de van rengeteg anyagvéged, készíts belőlük 24 darab beszámozott zsákocskát, ami helyet ad valamiféle apróságnak. A zsákokat függeszd egy hosszú zsinegre és lógasd a kandalló fölé, a konyhába vagy a lépcső korlátjára. A zsákot helyettesítheted kötött zoknikkal, kesztyűkkel is, jól mutatnak majd a térbe lógatva. Nem a kézimunkázásban jeleskedsz, inkább a konyhában mozogsz otthonosan? Ha jól megy a mézeskalácssütés, lásd el a sütiket díszítéssel és számozd be őket. Ezeket ne is tedd zsákokba, önmagukban is dekorációs értékkel bírnak, amellett, hogy bizonyára finomak is. Mentőötlet lehet az utolsó pillanatokra, ha a mintákkal nyomott papírokból tölcsért készítesz és azokba helyezed az ajándékot. Ha jócskán van időd még december 1-ig, vonulj vissza a barkácsműhelybe és készíts kalendáriumos órát, amelyen a karácsonyig hátralévő időt a hóember répaorra mutatja. n

thumbnail
thumbnail
thumbnail
thumbnail
A nagy visszaszámlálás: adventi kalendáriumok
Ajándékok minden zsebben
A nagy visszaszámlálás: adventi kalendáriumok
Itt díjazzák az egyéni ötleteket
A nagy visszaszámlálás: adventi kalendáriumok
Nincs időd? Használj tölcséreket!
A nagy visszaszámlálás: adventi kalendáriumok
A hóember répaorra mutatja a időt

Forrás: www.etsy.com

Iratkozz fel hírlevelünkre!
Hozzájárulok, hogy a Fundamenta-Lakáskassza Kft. és a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. hírlevel(ek)et (reklám) küldjön számomra az Adatvédelmi Tájékoztatóban foglaltaknak megfelelően.