Ezzel a 4 trükkel akár 2 hétig is gyönyörű marad a tulipáncsokrod

Ezzel a 4 trükkel akár 2 hétig is gyönyörű marad a tulipáncsokrod

A tulipán egy gyönyörű virág, így teljesen érthető, hogy tavasszal előszeretettel díszítjük egy vagy több csokorral az otthonunkat. Sok esetben ezek azonban pár nap múlva elhervadnak, és a kukában landolnak. Annak érdekében, hogy ez minél később következzen be, hoztunk pár szuper trükköt.

Ötletládához ad!

Megfelelő vágás

Mielőtt vázába tennénk a tulipánokat, távolítsuk el a felesleges leveleket, és egy éles kés segítségével vágjunk le egy nagyobb darabot a szárukból. Utóbbi esetén arra figyeljünk, hogy egyenesen vágjunk, ne átlósan. Ennek köszönhetően kevesebb vizet tud felvenni a virág, lassabban nő, így sokkal később fog hervadni. Amennyiben szükséges, akkor a szárakat pár nap elteltével ismét megrövidíthetjük.

Megfelelő vízmennyiség

A vázát mindig alaposan mossuk el használat előtt, majd engedjünk bele 2-3 ujjnyi friss, hideg vizet. Mivel a tulipán közben folyamatosan nő, egyre kevesebb vizet tud felvenni. A vizet 2-3 naponta cseréljük.

Megfelelő hely

Soha ne tegyük a csokrot közvetlen napfényre, illetve radiátor közelébe. Ellenkező esetben akár pár nap elteltével elhervadhat a gyönyörű csokrunk. Ha azonban egy hűvös helyre tesszük a tulipánokkal teli vázát, akkor akár 10-14 napig is szépek, és frissek maradnak a virágok.

A megfelelő csokor

Ha további virágokkal szeretnénk díszíteni a tulipáncsokrunkat, akkor fokozottan kell arra figyelnünk, hogy milyen típusú virágokat választunk, ugyanis a tulipán rendkívül válogatós. A nárciszt kifejezetten nem szereti. Annak ugyanis a szárából egy speciális váladék kerül a vízbe, ami eltömíti a tulipánok vízfelvevő felületét, minek következtében nem jutnak elegendő vízhez és elhervadnak. Jobban járunk, ha inkább különböző színű tulipánokat vegyítünk egy csokorba, így bokrétánk tovább marad szép.

Hírlevél feliratkozás

Ha nem akarsz lemaradni az Otthonok & Megoldások cikkeiről, akkor iratkozz fel hírlevelünkre mielőbb!

Feliratkozom
Kert 5 jel, hogy új kerti bútorra van szükséged

Ha szeretsz nyáron a kertedben összejöveteleket tartani, akkor a kerti bútoraidat bizony sokat használod – ezzel együtt gyorsabban is kopnak. Mutatjuk, hogy mik azok a jelek, amik arra utalnak: cserére érett a garnitúra.

Tipp #vegyélhazait – És teremts azzal nyári hangulatot az otthonodban

Itt a nyár, ideje hát szieszta-hangulatba öltöztetni az otthonod. Mivel mással, mint magyar alkotók káprázatos munkáival?!

Tipp Légkondicionálás a lehető legkisebb költségből – Zsebbarát tippek hűvös lakáshoz

Nyakunkon az év legmelegebb időszaka, így lassan biztosan be kell kapcsolni a klímát. Persze sokan a fogyasztása miatt félnek használni. Nekik mutatunk pár megoldást, amivel a légkondicionáló áramhasználata alacsony marad.

Tipp Toll paplan tisztítása házilag – Frissítsd fel az ágyad ezzel a pár lépéssel

Azt mindenki tudja, hogy az ágyneműt és a huzatokat viszonylag gyakran kell tisztítani – de a „töltetről’, azaz a párnákról és a paplanokról már kevesebb szó esik. Pedig azokra is ráfér a karbantartás. Mutatjuk, hogyan zajlik a toll paplan tisztítása házilag.

Tipp Indukciós főzőlap tisztítása – Így működik!

Egyre több lakásban találkozhatunk indukciós főzőlappal, ugyanis sok előnye van. Az egyik sarkalatos pontja azonban a takarítás, ami több odafigyelést igényel. Mutatjuk, hogyan zajlik egy indukciós főzőlap tisztítása.

Stíluskerék

minimál
klasszikus
egzotikus
retro
nőies
rusztikus
konyha
nappali
háló
fürdő
dolgozó
gyerek
fekete
fehér
hideg
meleg
pasztell
élénk
Pörgess
Mehet

Stílus

Helyiség

Szín

Pörgesd meg a kereket, vagy forgasd be a tárcsákat ízlésed szerint és nézd meg a neked szóló tippünket!

Megjelent a legújabb Otthonok és Megoldások magazin