Terasz felújítás csupán 500 ezer forintból

Terasz felújítás csupán 500 ezer forintból

A nappali duplikálásával született a budai lakás terasza. Az értéknövelő beruházásnak tekinthető terasz felújítás csupán félmillió forintba került.

Ötletládához ad!

A lakás régi darab, azokból az időkből származik, amikor az ember még az Expresszben, papír alapon keresett otthont. A budai kertkapcsolatos ingatlan a maga 32 m2-ével a 25 m2-es terasszal együtt 2002-ben került Stefi vagyontárgyai közé 11,5 millió forintért. A lakás felújítva egyben sosem volt. „Soha nem volt 5 millióm és nem is tudtam volna hova költözni a munkák idejére, így apránként tatarozgattam, amit kellett. Amikor összegyűjt félmillió Ft-om, az elkezdte égetni a zsebemet, így fejlődött az otthonom lépésről lépésre.” Így került az egyik lépéssé a terasz felújítás.

Olvasd el ezt is!Hogyan burkolj teraszt?

Így lehetséges terasz felújítás 500 000 forintból!

„Az egyik ilyen félmilliónál a terasz került sorra. Szerettem volna egy nyári nappalit, ahol tavasztól-őszig létezhetek. A fedett terasz létezett, de olyan régimódi volt, hogy le kellett söpörnöm az évtizedek porát. Értéknövelő beruházásként tekintettem a feladatra, hogyha egyszer nagyobb házba vagy külföldre költözöm, jó áron ki-, illetve el tudjam adni a lakást.

A terasz felújítás során a terasz kőporos falát modern, vastag lambéria váltotta fel, amit eső ugyan nem ér, de a pára ettől még gyilkolja. „A terméskő gondolatával is eljátszottam, de végül arra jutottam, az nagyon flinstonos lenne. A félmillió forintot az asztalosmunka, a faanyag, a festék, a faápoló anyagok emésztették fel. A bebútorozás, a dekoráció kialakítása a lomis gyűjtőszenvedélyem ikonikus tárgyaival történt.”

„A terasz küldetése nálunk, hogy nyári nappaliként szolgáljon. Tájolása északi, nyáron délig idesüt a nap, akkor a pokol tornáca, utána viszont csodálatos. Mivel részben itthonról dolgozom, fontos, hogy kellemes legyen a környezet, ahol a napok nagy részét, ha munkával is, de eltöltöm.” _MG_2076

A figurális nippek, a porcelánok más minőségben, a vázák, a poharak, amelyek új életet kapnak. Ezen a teraszon a narancssárga fotelek, a világító egér, a terasz szőnyegei, amelyek szoba hangulatúvá teszik a teraszt. „A piacokon – Bakancson úti, budaörsi, veszprémi – párszáz forintos dolgokat veszek. Kikötésem, hogy a megvásárolt tételekkel igaz szerelembe kell esnem és azok nem kerülhetnek többe 3-500 forintnál.”

„Megőrülök a vásárlási nyomasztástól. Azt mondom, használjuk a régit. Én majdnem mindent bolhapiacról vásárolok, bútorokat, dísztárgyakat egyaránt. Ezzel segítek a tárgyaknak túlélni. Nekem olyan sok stílus tetszik, hogy az otthonom egyáltalán nincs összefüggésben a kor szellemével.” _MG_2083

„A férjem azt szokta mondani, született nagymama vagyok és, hogy ezek itt Stefi néni hülyeségei. Van is betegség tudatom, és elismerem, hogy a gyűjtögetés az őrület egy formája. Hogy a vásárlásokat a férjem felé legalizálni tudjam, forgatnom kell a már meglévő holmit. Így érdekes nippekbe moha, pozsgás, kaktusz összeültetéseket készítek, amiket H0 vasútmodell figurákkal dobok fel, majd ezeket a kompozíciókat a Bisztrónyúlban árusítom.

A cikk teljes formájában, még több képpel az Otthonok&Megoldások magazin 2016-os nyári számában található meg.

Hírlevél feliratkozás

Ha nem akarsz lemaradni az Otthonok & Megoldások cikkeiről, akkor iratkozz fel hírlevelünkre mielőbb!

Feliratkozom
banner
Lakás vásárlása vagy felújítása esetén válaszd a Fundamentát
Megnézem
Bezárom
Bezárom
Te is szívesen bemutatnád az otthonodat?
Akkor küldj nekünk e-mailt az otthonokesmegoldasok@marquardmedia.hu e-mail címre, amelyben pár mondat és sok szép kép kíséretében bemutatod, hol élsz. A legszebb lakásokat és házakat pedig mi is megmutatjuk weboldalunkon olvasóinknak!
Promóció Időutazz velünk! Így néz ki a jövő nappalija

Napjaink technológia fejlődését látva izgalmas eljátszani a gondolattal, mit hozhat az életünkbe a (közel)jövő. Míg a repülő autó, a gondolkodásra képes robot és a mindentudó mesterséges intelligencia néhány éve még túlzottan futurisztikusnak tűnt, ma már egészen elérhető távolságba került. De vajon hogyan hat majd mindez az otthonainkra?

Tipp 5 teendő, amit iktass be, mielőtt elutazol nyaralni

Egy nyaralás előtti készülődés jóval többet takar, mint a csomagolás. A házunk biztonsága mindennél fontosabb, ezért érdemes olyan óvintézkedéseket megtenni ilyenkor, ami nem csak a kéretlen betolakodókat tartja távol, de a baleseteket is. Összegyűjtöttük az 5 legfontosabb tennivalót a gondtalan nyaralás jegyében:

Stílus Nyári asztali dekoráció – Varázsolj nyári hangulatot az étkezőbe

A nyárban az a legjobb, hogy sokat lehetünk kint a szabadban. De ha valamiért mégis a lakásban kellene maradnod, oda is be tudod vinni magaddal a nyár hangulatát. Erre tökéletes lehet egy nyári asztali dekoráció.

Tipp 3 egyszerű trükk, amivel gyorsan megszárad a mosott ruha

Akinek van otthon szárítója, minden bizonnyal előszeretettel használja, hiszen a ruhák nemcsak gyorsan szárazak lesznek, hanem kellemesen puhák is. Mi tudsz azonban tenni, ha nem szeretnél egy ilyen háztartási gépet beszerezni, viszont Te is arra vágysz, hogy rövid időn belül megszáradjanak a mosott ruhák? Ebben az esetben próbáld ki az alábbi trükköket.

Tipp Légkondi a hálószobában – Így használd jól a klímát

Nyáron, amikor nappal tombol a hőség, az éjszakák is fullasztóan melegek. Ezért is gondolják sokan úgy, hogy a hálószobába szereltetik fel a klímát. Nem mindegy viszont, hogy hogy használjuk a légkondicionálót alvás közben, ugyanis akár meg is fázhatunk tőle. Mutatjuk, hogyan érdemes hűteni a hálót.

Kert A profi fűnyírás 5 aranyszabálya

Minden fűnyírás után megviselt a gyep? Esetleg túl sokszor romlik el a fűnyíró? Lehetséges, hogy nem megfelelően vágod a füvet a kertben, ami sem a gyepnek, sem a fűnyírónak nem tesz jót. Összegyűjtöttük az 5 aranyszabályt, ami segít abban, hogy a fűnyírás sikeres legyen.

Stíluskerék

minimál
klasszikus
egzotikus
retro
nőies
rusztikus
konyha
nappali
háló
fürdő
dolgozó
gyerek
fekete
fehér
hideg
meleg
pasztell
élénk
Pörgess
Mehet

Stílus

Helyiség

Szín

Pörgesd meg a kereket, vagy forgasd be a tárcsákat ízlésed szerint és nézd meg a neked szóló tippünket!

Megjelent a legújabb Otthonok és Megoldások magazin