Nem bírod egyedül vezetni a háztartást? Ezeket a házimunkákat rábízhatod a gyerekekre

Nem bírod egyedül vezetni a háztartást? Ezeket a házimunkákat rábízhatod a gyerekekre

A háztartás vezetése az egész család feladata, mindenkinek ki kell venni belőle a részét. Természetesen a gyerekekre csak a saját életkoruknak megfelelő feladatot szabad rábízni, ezeket azonban ajánlott betartatni velük. A szakértők szerint mindenképp kell feladatot osztani a legkisebbekre is, mert ez nem csak a mi vállunkról vesz le terhet, de később ők maguk is profitálnak belőle.

Ez a cikk már szerepel az Ötletládádban!

Házimunkák 2-3 év körüli gyerekeknek

  • Játékok összepakolása: Nevezzünk ki egy játékos kosarat, amibe mindent játékukat el tudják pakolni a gyerekek a nap végén. Ennyi idős korban könnyebbséget jelent nekik, ha egy helyre kell mindent begyűjteniük.
  • Ruhák elpakolása: A saját ruháit már egy 2-3 éves gyerek is be tudja tenni a szekrényébe, ha az számára elérhető helyen van. Mutassuk meg neki pár alkalommal, hogy mit hova kell rakni, ezután már önállóan is meg tudja csinálni.
  • Asztal letörlése: Ha van saját kis asztala a gyerkőcnek, 2-3 éves kor körül már nyugodtan megbízhatjuk annak letörlésével. Egyszerű vizes rongyot adjunk a kezébe hozzá, hogy ne érintkezzen a bőre különböző tisztítószerekkel.

Házimunkák 4-5 év körüli gyerekeknek

  • Beágyazás: Akár minden reggel. Szóljon az ébresztő pár perccel korábban, így lesz ideje bevetnie az ágyát.
  • Mosáshoz ruhák kiválogatása: A mosás elindítása előtt kérjük meg a gyerekeket, hogy válogassák szét a szennyest színesekre és fehérekre. Nekünk így már csak a programot kell elindítanunk.
  • Zoknipárosítás: A mosott zoknik párosítása nem csak hasznos házimunka, de a gyerekek számára olyan, mint egy memóriajáték.
  • Virágöntözés: A gyerekek 4-5 évesen már simán elbírnak egy kisebb locsolókannát, ezért rájuk bízhatjuk a virágöntözést is. Persze előtte beszéljük át vele, melyik virágra mennyi vizet kell önteni, és segítsünk neki észben tartani azt is, mit milyen gyakran kell locsolni.

Házimunkák 6-7 év körüli gyerekeknek

  • Terítés: Mutassuk meg, hogyan kell helyesen megteríteni az asztalt, majd pár közös terítés után már egyedül is meg fogja tudni csinálni.
  • Gazolás: A kerti gazolásban kis kézi kapával már egy 6-7 éves gyerkőc is hasznos lehet.

Házimunkák 9-10 év körüli gyerekeknek

  • Mosogatógép: A 10 év körüli gyerekekre már a tányérokat és poharakat is rábízhatjuk, így megkérhetjük például a mosogatógép ki- és bepakolására.
  • Ruhahajtogatás: Megkérhetjük a mosott ruhák kiválogatására, összehajtogatására és szortírozására.
  • Kisállat megetetése: A 10 év körüli gyerekek már képesek komolyabb feladatokra, például a kisállatok rendszeres etetésére is. Azért mindig legyünk ott a háttérben, és ha esetleg elfelejtené, segítsünk, hogy eszébe jusson a feladat.

Házimunkák 10-15 év közötti gyerekeknek

  • Mosógép elindítása: Előtte mutassuk meg melyik programot kell elindítani az egyes ruhatípusokhoz.
  • Teregetés: A mosás lejárta után már a teregetést is rábízhatjuk.
  • Porszívózás: Akár az egész házat is, de kezdetnek jó csak a saját szobája.
  • Egyszerű ételek elkészítése: Akár magának, akár a családnak, mert a 10 év fölötti gyerekek már képesek egyszerűbb fogásokat elkészíteni. Persze ilyenkor még mindenképp felügyeljük őket!

Hírlevél feliratkozás

Ha nem akarsz lemaradni az Otthonok & Megoldások cikkeiről, akkor iratkozz fel hírlevelünkre mielőbb!

Feliratkozom
Promóció Időutazz velünk! Így néz ki a jövő nappalija

Napjaink technológia fejlődését látva izgalmas eljátszani a gondolattal, mit hozhat az életünkbe a (közel)jövő. Míg a repülő autó, a gondolkodásra képes robot és a mindentudó mesterséges intelligencia néhány éve még túlzottan futurisztikusnak tűnt, ma már egészen elérhető távolságba került. De vajon hogyan hat majd mindez az otthonainkra?

Tipp Nem nő az anyósnyelved? Ezek a gyakori hibák lehetnek a háttérben

Az anyósnyelv (Sansevieria) nagyon népszerű szobanövény, amit könnyű gondozásának és a levegőt tisztító tulajdonságainak köszönhet. Azonban néha előfordul, hogy az egyébként gyorsan növekedő levelek stagnálnak, rosszabb esetben sárgulnak is. Összeszedtük a leggyakoribb gondozási hibákat:

Tipp Napelemes cserép – Máris megérkezett a hagyományos napelem utódja?

Mostanában már nem lehet úgy végig sétálni az utcán, hogy ne tűnjön fel legalább egy napelemmel felszerelt háztető. Egyelőre ritkábban ugyan, de találkozhatunk már ennek tovább gondolt változatával, a napelemes cseréppel is.

Stílus Hangulatos fürdőszobára vágysz? Akkor ezt a 4 dolgot pakold el szem elől

Sokszor beszélünk arról, mivel és hogyan dekorálhatod a fürdőt, hogy szép és egyed legyen. Arról azonban kevés szó esik, mit ne tegyél oda. Épp ezért most ezeket vesszük sorra.

Tipp Gyűrődésmentes ágynemű vasalás nélkül – Nem álom többé!

Te is imádod frissen felhúzott ágynemű alatt álomra hajtani a fejed? Nincs is ezen semmi meglepő. Ahogy azon sem, ha az ágynemű vasalásáért már annyira nem rajongsz. Viszont az alábbi trükknek hála legalább ezt a fárasztó feladatot megspórolhatod.

Tipp A tökéletesre vasalt ruhák 5 titka

Nem vagy egyedül, ha számodra is a vasalás a legkevésbé kedves házimunka. Különösen, ha minden igyekezeted ellenére is maradnak gyűrődések a ruhákon. Íme néhány hasznos vasalási tipp, ami megkönnyítheti az életedet.

Stíluskerék

minimál
klasszikus
egzotikus
retro
nőies
rusztikus
konyha
nappali
háló
fürdő
dolgozó
gyerek
fekete
fehér
hideg
meleg
pasztell
élénk
Pörgess
Mehet

Stílus

Helyiség

Szín

Pörgesd meg a kereket, vagy forgasd be a tárcsákat ízlésed szerint és nézd meg a neked szóló tippünket!

Megjelent a legújabb Otthonok és Megoldások magazin