Tökéletes B terv – Kertes ház helyett egy csodaszép lakásba

Tökéletes B terv – Kertes ház helyett egy csodaszép lakásba

Anett és férje kertes házat álmodott meg maguknak, de végül egy tégla lakásban kötöttek ki. A végeredményt látva azonban egy cseppet sem élik meg ezt kompromisszumként. Sőt!

Ez a cikk már szerepel az Ötletládádban!

Anett és férje története 2019 januárjában indult. Akkor döntötték el, hogy minden hónapban a lehető legtöbbet teszik félre, hogy mihamarabb megteremthessék a közös otthonukat, közös életük alapját. Tavaly már nagyon lelkesen nézegették a házakat. Eredetileg kertes házban gondolkoztak. Sajnos azonban az árak egekbe szöktek, így nem látták értelmét közel 20 millió forintért egy olyan házat venni, amire még legalább ugyanannyit költeni kell… “Aztán szembejött velünk egy tégla lakás hirdetése, ami egy átalakított lakás volt. Nagyon megtetszett nekünk, de sajnos ránk licitáltak. Ez egy mélypont volt a férjemnek és nekem is.”

De nem adták fel. Akkor már nagyon vágytak egy saját otthonra, ezért (ismét csak) módosítottak a terveken. Olyan tégla lakások között kezdtek el keresgélni, melyek átalakíthatók, ugyanis Anett egyetlen kikötése az volt, hogy a nappali és a konyha egy légtérben legyen. Ez a panellakások esetében kevésbé megoldható, így leszűkítették a kört a tégla lakásokra. “Végül a férjem találta meg ezt a lakást, ami egy csendes, nyugodt helyen van, zöldövezettel körülvéve, mégis a központtól pár méterre.”

A lakás december közepétől az övék, és még a karácsonyi szabadságok alatt hozzá is láttak a felújításhoz. “Ebben a család és a férjem kollégái voltak leginkább a segítségünkre. Összesen 58 négyzetméter a lakás alapterülete, 2 nagy szobával, konyhával, külön fürdővel és WC-vel rendelkezik az alapja. Ebből alakítottunk ki egy amerikai konyhás nappalit, 2 külön szobát (egy háló és egy későbbi gyerekszoba lett a másik nagy szobából) és egy kis gardrób helyiséget.”

Galéria / 6 kép

Megnézem a galériát

Ahogy Anett meséli, azért is volt kiemelt szempont számukra, hogy ne legyen felújított az ingatlan, mert mindent a saját ízlésük szerint szerettek volna kialakítani. “A nappali és a folyosó között volt egy gipszkarton fal, azt kezdtük el legelőször lebontani. Utána jöhetett a nehezebb része, a konyha és a szoba közti fal. Több helyen is láttuk, hogy ezt a falat kibontják, viszont nem tudtuk, hogy engedély köteles-e, így egy statikus véleménye után álltunk csak neki. A bontása egyszerűbb volt, mint gondoltuk. Apukámmal álltunk neki, ő adta a gépet a kezembe, hogy bontsam nyugodtan. Később, miután már a hatalmas lyuk ott tátongott, a férjem vágta ki koronggal a fal többi részét.”

Szakembereket csak az elektromos hálózat áthúzásához, a vízvezetékek és csapok kialakításához, a nyílászárók cseréjéhez, egy fürdőszobai radiátor cseréjéhez és a konyhabútor készítéséhez hívtak. “Minden további munkát a férjem, az ő édesapja, én és apukám oldottunk meg.”

A felújítás december közepétől július közepéig tartott. Anették július 13-án költöztek be, bár még mindig vannak apróbb tennivalók. A színek, a bútorok, a konyhaszekrény – minden a saját elképzelésüket és ízlésvilágukat tükrözi, hiszen fontos számukra, hogy világos legyen a belső tér. “Nagyon hosszú volt, és nagyon fárasztó, de minden perce megérte.”

Galéria / 6 kép

Megnézem a galériát

Hírlevél feliratkozás

Ha nem akarsz lemaradni az Otthonok & Megoldások cikkeiről, akkor iratkozz fel hírlevelünkre mielőbb!

Feliratkozom
Bezárom
Te is szívesen bemutatnád az otthonodat?
Akkor küldj nekünk e-mailt az otthonokesmegoldasok@marquardmedia.hu e-mail címre, amelyben pár mondat és sok szép kép kíséretében bemutatod, hol élsz. A legszebb lakásokat és házakat pedig mi is megmutatjuk weboldalunkon olvasóinknak!
Kert 5 jel, hogy új kerti bútorra van szükséged

Ha szeretsz nyáron a kertedben összejöveteleket tartani, akkor a kerti bútoraidat bizony sokat használod – ezzel együtt gyorsabban is kopnak. Mutatjuk, hogy mik azok a jelek, amik arra utalnak: cserére érett a garnitúra.

Tipp #vegyélhazait – És teremts azzal nyári hangulatot az otthonodban

Itt a nyár, ideje hát szieszta-hangulatba öltöztetni az otthonod. Mivel mással, mint magyar alkotók káprázatos munkáival?!

Tipp Légkondicionálás a lehető legkisebb költségből – Zsebbarát tippek hűvös lakáshoz

Nyakunkon az év legmelegebb időszaka, így lassan biztosan be kell kapcsolni a klímát. Persze sokan a fogyasztása miatt félnek használni. Nekik mutatunk pár megoldást, amivel a légkondicionáló áramhasználata alacsony marad.

Tipp Toll paplan tisztítása házilag – Frissítsd fel az ágyad ezzel a pár lépéssel

Azt mindenki tudja, hogy az ágyneműt és a huzatokat viszonylag gyakran kell tisztítani – de a „töltetről’, azaz a párnákról és a paplanokról már kevesebb szó esik. Pedig azokra is ráfér a karbantartás. Mutatjuk, hogyan zajlik a toll paplan tisztítása házilag.

Tipp Indukciós főzőlap tisztítása – Így működik!

Egyre több lakásban találkozhatunk indukciós főzőlappal, ugyanis sok előnye van. Az egyik sarkalatos pontja azonban a takarítás, ami több odafigyelést igényel. Mutatjuk, hogyan zajlik egy indukciós főzőlap tisztítása.

Stíluskerék

minimál
klasszikus
egzotikus
retro
nőies
rusztikus
konyha
nappali
háló
fürdő
dolgozó
gyerek
fekete
fehér
hideg
meleg
pasztell
élénk
Pörgess
Mehet

Stílus

Helyiség

Szín

Pörgesd meg a kereket, vagy forgasd be a tárcsákat ízlésed szerint és nézd meg a neked szóló tippünket!

Megjelent a legújabb Otthonok és Megoldások magazin