Forrás: Europress

Tapétázás nyáron – Így sajátítsd el az alapokat egyszerűen

Hogyan vágjunk bele?

Minden egyes esetben alapos méricskéléssel kell kezdenünk a folyamatot. Mindenképpen számoljunk rá a méretre és a vásárolt alapanyag mennyiségére legalább 10-20% extrát, ha esetleg valamit elrontanánk, és újból neki kéne futnunk a folyamatnak. Döntsük el, hogy milyen tapétát szeretnénk használni. Papírtapéta, habosított tapéta, selyem tapéta, gyapjúrostos tapéta – határ a csillagos ég. A tapéta kicsomagolásakor mindenképpen bizonyosodjunk meg arról, hogy a tapéták azonos gyártásból származnak. Egy felületen csak egyféle tapétát használjunk, másképpen nem lesz homogén a végeredmény.

A következő lépések

Amennyiben elég rátermettnek érezzük magunkat, vagy rendelkezünk hozzáértő ismerőssel, mindenképpen gletteléssel kezdjük a műveletet. Ezzel az eljárással egységes falfelületet hozhatunk létre, mellyel lényegesen egyszerűbb lesz a dolgunk a továbbiakban, legfőképpen a nyári hőségben. Használjunk mész alapú glettet, majd az első réteg megszáradása után csiszoljuk át a falat, és gletteljük le újra a felületet. Végül pedig híg tapétaragasztóval kenjük át a glettelt és csiszolt falat, hogy csökkentsük annak alapvető felszívó képességét.

A hőmérséklet nem mindegy

A nyári melegben különösen fontos, hogy jó minőségű ragasztóanyagot használjunk, és a leírásnak megfelelően alkalmazzuk azt. Tapétázás nyáron? Amennyiben a folyamatot a meleg időben szeretnénk véghez vinni, válasszunk por alapú ragasztóanyagot, amelyet vízzel kell hígítani. Fontos, hogy inkább sűrűbbre keverjük az alapanyagot, és hagyjunk időt a feloldódásra, mert a túl híg ragasztót utólag már nem tudjuk sűríteni, és kárba vész az egész. Amennyiben van rá lehetőségünk, normál szobahőmérsékletre állítsuk a klímát, de csak abban az esetben, ha a befújó egység nem abban a szobában van, ahol tapétázni készülünk. Az extrém hőmérséklet ugyan sem a tapétának, sem a ragasztóanyagnak nem tesz jót, a klíma és a huzat még ennél nagyobb károkat tud okozni. Ezek ugyanis a tapéta összezsugorodását okozhatják, és dobhatjuk a kukába az összes megvásárolt anyagot (az elfecsérelt drága időnkről nem is beszélve).

Amennyiben selyemtapétára voksolunk, úgy az javasoljuk, hogy minden esetben szakembert bízzunk meg annak felhelyezésével. Ha tapétázás nyáron, akkor kellő odafigyelés, megfelelő alapozás és sok-sok türelem árán végezhetjük el az adott feladatot, ugyanakkor biztos, hogy a végeredmény számunkra is szemet gyönyörködtető lesz, amivel el is dicsekedhetünk a következő kerti partira látogató barátoknak, ismerősöknek.

Forrás

Iratkozz fel hírlevelünkre!
Hozzájárulok, hogy a Fundamenta-Lakáskassza Kft. és a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. hírlevel(ek)et (reklám) küldjön számomra az Adatvédelmi Tájékoztatóban foglaltaknak megfelelően.