Tulipán koszorú 3 lépésben – Csináld magad!

Tulipán koszorú 3 lépésben – Csináld magad!

A húsvét és az igazi tavasz közeledtével egyre többen azon tűnődünk, hogy hogyan is készülnek az internetet ebben az időszakban látványosan elözönlő, monumentális tulipán- és virág koszorúk. Most eláruljuk! Íme, így születik meg az igazi csináld magad tulipán koszorú 3 lépésben.

Ötletládához ad!

Amennyiben igazi tavaszi hatást szeretnél elérni az otthonodban, úgy ezt a kiegészítőt neked találták ki. Készítheted igazi tulipánokból is, bár akkor kénytelen vagy az azzal járó rizikófaktorral és egyéb tényezőkkel is számolni. Az igazi virág ugyan még csodásabb összhatást kelt, ugyanakkor a kidolgozás során, az esetleges időjárási viszontagságoknak köszönhetően könnyebben sérülhet, valamint jóval rövidebb élettartammal rendelkezik, mint a művirágból készült változata.

Összesen három dolgot kell beszerezned a hozzá: egy szalmából készült koszorúalapot, egy a tulipánok színével harmonizáló, vastagabb, erősebb selyemszalagot, valamint magukat a virágokat. Ha ez mind megvan, neki is láthatsz.

Tulipán koszorú 3 lépésben

1. lépés: Az előzetesen megvásárolt koszorúalapot tekerd körbe a selyemszalaggal, majd a végét rögzítsd gombostűvel az alaphoz. Fontos, hogy a szalag stabilan illeszkedjen az alaphoz, ugyanis ez tartja majd a beletűzdelt tulipánok szárait.

2. lépés: A virágokat kisebb-nagyobb hosszúságra vágd vissza, de ügyelj rá, hogy ne hagyj lényeges különbséget.

3. lépés: Szép sorjában illeszd be a szálakat a selyemszalag alá. Minél sűrűbben pakolod őket, annál látványosabb lesz a végeredmény. Nyugodtan használd vegyes árnyalatú virágokat a minél különlegesebb összehatás érdekében.

Hírlevél feliratkozás

Ha nem akarsz lemaradni az Otthonok & Megoldások cikkeiről, akkor iratkozz fel hírlevelünkre mielőbb!

Feliratkozom
Friss Lélegzetelállító tér az év legkülönlegesebb komolyzenei koncertjén

Korábban sehol sem látott produkcióval léptek az ötödik alkalommal életre hívott MVM ZENERGIA színpadára a hazai komolyzene nagyjai augusztus 29-én. Az élő zenei műsor mellett nagyszabású fényfestés, extra tartalmak, helyszíni bejelentkezések és interjúk varázsolták el a zenekedvelőket. Az MVM a koncert teljes jegybevételét megduplázta és a teljes összeget idén is jótékony célra ajánlotta fel, a közönségszavazás eredményeként az összeget a Csalogány EGYMI kapja meg.

Tipp Készülj fel mindenre! 7 dolog, amit mindenképp tudnod kell, mielőtt házat építesz

Házépítés előtt állsz? Szeretnél felkészülni minden eshetőségre? Íme 7 dolog, amit mindenképp tudnod kell, mielőtt belevágsz.

Tipp Így tartsd tisztán a matracod a nyugodt alvás érdekében

Azt mindenki tudja, hogy az ágyneműt 1-2 hetente le kell cserélni. De vajon hányan tudnak arról, hogy a matracot minden évszakban ki kell jó alaposan takarítani? Ha te sem tudtad, illetve azt sem tudod, hogy állj neki, tarts velünk, mert ebből a cikkből mindent megtudhatsz, ami a matrac takarításánál fontos lehet.

Stílus 4 Feng-shui trükk, melytől tágasabbnak fog tűnni apró szobád

Alapvetően szeretjük kicsi lakásunkat, ennek ellenére néha úgy érezzük, hogy sokkal több helyre lenne szükségünk? Az alábbi négy Feng shui trükknek hála a jövőben legalább optikailag sokkal tágasabbnak fog tűnni az otthonunk.

Stílus 4 dekorációs tipp, hogy az otthonunk őszies hangulatba öltözzön

A nappalok egyre rövidebbek, így sokkal több időt töltünk a négy fal között. Épp ezért fordítsunk több energiát az otthonunk dekorálására, és teremtsünk kellemes őszi hangulatot bent!

Stílus Vidéki vagy minimalista? Ismerd meg közelebbről a különböző konyha stílusokat

A tökéletes konyha megtervezése nem egyszerű feladat, hiszen miután eldöntöttük, hogy milyen legyen a kialakítása, utána egy másik nehéz kérdésre kell választ adnunk: a konyha stílusára. Lássuk, hogy melyek a legismertebb és legelterjedtebbek.

Stíluskerék

minimál
klasszikus
egzotikus
retro
nőies
rusztikus
konyha
nappali
háló
fürdő
dolgozó
gyerek
fekete
fehér
hideg
meleg
pasztell
élénk
Pörgess
Mehet

Stílus

Helyiség

Szín

Pörgesd meg a kereket, vagy forgasd be a tárcsákat ízlésed szerint és nézd meg a neked szóló tippünket!

Megjelent a legújabb Otthonok és Megoldások magazin