TOP 3 – Ennek a 3 lakberendezési trendnek ints búcsút 2022-ben

TOP 3 – Ennek a 3 lakberendezési trendnek ints búcsút 2022-ben

Az új év új trendeket is hoz, de ez egyben azt is jelenti, hogy néhánynak búcsút kell intenünk. Cikkünket épp ezeknek szenteljük.

Ötletládához ad!

Nyitott alaprajz

Az utóbbi években óriási rajongótábora volt a nyitott tereknek, de az utóbbi évek történései felülírták ezt, hiszen jelentős változásokon ment keresztül az életvitelünk. A karantén, illetve a pandémia következtében számos olyan szabályozás lépett életbe, melyek hatására az emberek ismét megszerették a négy fal közötti létet, illetve ismét élvezték, hogy minden egyes tevékenyégnek megvan a saját tere, ami teljes mértékben elhatárolódik a lakás többi részétől. Ha a mi otthonunkban is nyitott terek uralkodnak, akkor nem kell rögtön másik lakást keresnünk, hiszen szekrényekkel, paravánokkal vagy függönyökkel is teremthetünk különálló tereket.

Nyitott polcok

A nyitott polcok, főleg a konyhában, szintén rendkívül közkedveltek voltak, de idén ezeknek is búcsút kell intenünk. Ez a trend köztudottan csak akkor néz ki jól, ha rend uralkodik a polcokon. A pandémia során azonban több időt töltöttünk a négy fal között, így a konyhánkat is sűrűbben használtuk, ami bizony azzal jár, hogy nagyobb a rendetlenség. 2022-ben épp ezért visszatérnek a zárt szekrények. Ezek mellé nyugodtan felszerelhetünk egy-egy polcot, melyekre azonban inkább dekorációkat pakoljunk, mintsem poharakat, bögréket vagy tányérokat.

Szürke

Az olyan semleges színek, mint a fehér, bézs vagy szürke, rendkívül kedveltek, hiszen a legtöbb lakberendezés stílushoz passzolnak. Mivel azonban már rengetegen unják ezeket a színeket, idén előtérbe kerülnek az intenzívebb és erőteljesebb árnyalatok. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy át kell festenünk a falakat. Már az is teljesen elegendő, ha lecseréljük például a függönyöket, a díszpárna huzatokat vagy átfesthetjük a szekrényeket, polcokat.

Hírlevél feliratkozás

Ha nem akarsz lemaradni az Otthonok & Megoldások cikkeiről, akkor iratkozz fel hírlevelünkre mielőbb!

Feliratkozom
Tipp Így lesz pihentető az alvás a legnagyobb hőségben is

A nyári hőség nemcsak a nappalokat, hanem az éjszakákat is megnehezíti, különösen akkor, ha nincs otthon légkondicionálód. Ezért is hoztunk most néhány ötletet, amiknek hála a legnagyobb melegben is jól tudsz majd aludni.

Tipp Megizzadtál a kedvenc baseball sapkádban? Így tüntesd el róla a foltokat

Az erős nyári napsugarak miatt gyakran kerül elő a baseball sapka a szekrény mélyéről, pláne, a kertészkedésről vagy kinti programokról van szó. És bár ez a fejfedő hatékony a napszúrás ellen, kellemetlenül fel tudja melegíteni a fejbőrt, így nem csoda, ha egy idő után izzadtságfoltok jelennek meg rajta. Mutatjuk, hogyan tudod ezeket eltávolítani.

Kert Nem virágzik a rózsád? Ez az 5 ok állhat a háttérben

Bárhogy is próbálkozol, nem borul virágba a rózsabokrod? Akkor lehet, hogy te is belefutottál a rózsagondozás 5 tipikus hibájának egyikébe.

Kert Júniusi teendők a kertben

Nyáron igazán élvezet kint dolgozni a kertben, főleg júniusban, hiszen ekkor már szép színesek a virágágyások, a veteményesben pedig már begyűjtheted az első friss és ropogós, vitamindús zöldségeket és gyümölcsöket. De persze feladat is van bőven, hogy a kert jól bírja a hőséget, és nyár végén is szép és egészséges legyen. Segítségképp ezeket szedtük most össze csoportosítva.

Felújítás Szőlőhegyek ölelésében – Egy présházból lett otthon Zsámbék szomszédságában

Ezúttal egy völgybe utazunk, hogy egy régi présházat járjunk be, amiből alapos tervezéssel, nagy adag jóízléssel, valódi hozzáértéssel és kellő alapossággal valódi otthon lett.

Stíluskerék

minimál
klasszikus
egzotikus
retro
nőies
rusztikus
konyha
nappali
háló
fürdő
dolgozó
gyerek
fekete
fehér
hideg
meleg
pasztell
élénk
Pörgess
Mehet

Stílus

Helyiség

Szín

Pörgesd meg a kereket, vagy forgasd be a tárcsákat ízlésed szerint és nézd meg a neked szóló tippünket!

Megjelent a legújabb Otthonok és Megoldások magazin