Tedd fel úgy az égősort a karácsonyfára, ahogy csak a profik tudják

Tedd fel úgy az égősort a karácsonyfára, ahogy csak a profik tudják

Lehet bármennyi dísz is egy karácsnyfán, igazán az égősortól lesz szép. Segítünk, hogy ezzel idén már ne legyen problémád.

Ötletládához ad!

A tökéletes karácsonyfa az ünnepek méltó dísze – de a megvalósítása sokszor nehezebb, mint amilyennek elsőre tűnik. A fadekoráció erdejében könnyen elveszik az ember, és akkor még nem beszéltünk magáról a “fényezésről”. Ha ki is választottuk a színben és hosszúságban megfelelő fényfűzért, azt fel is kell tudnunk rakni a fára úgy, hogy felkapcsolva az majd szimmetrikus elosztást mutasson. De szerencsére van segítség! Jöjjön néhány szabály és jó tanács arra, hogyan kerülhet a tökéletes égősor a helyére a fán.

Ellenőrizük! Nincs dühítőbb, mint mikor fadíszítés közben derül fény arra, hogy nincsen fény – azaz kiégett az égősor, vagy sokat veszített az erejéből. Ezért mielőtt bármibe belekezdenénk, nulladik lépésként – akár már az ünnepek előtti hetekben – nézzük meg, hogy hogyan állnak fényfüzéreink.

Ügyelj a 30/100-as szabályra! A szakemberek szerencsére már arra is gyártottak hüvelykujj szabályt, hogyan kell meghatároznunk az égősor ideális hosszát. Eszerint a fa magasságát tekintve 30 cm-enként tanácsos 100 db égővel kalkulálnunk.

Kezd az alapoknál! Az égősor felhelyezését a fa legszélesebb részén, azaz az alján kell elkezdeni. Ha már ilyenkor bedugod a konnektorba a fényfűzért, jobban látod, hogyan mutat összességében.

Csavard körbe-körbe! Az égősort a fa törzse köré tekerve, lentről felfelé haladva helyezzük fel a fára. És minél közelebb helyezzük el az égőket a törzshöz, annál fényesebb lesz majd az összkép. Ráadásul így marad hely a fa ágain egy másik égősornak és a díszeknek is.

Rétegezz! Nem tudsz dönteni az egyszínű, a színes, a villogó és a vintage hangulatú égősorok között? Nem is feltétlenül kell. Viszont kezd az egyik fajtánál (ahogy már mondtuk is: a törzshöz közel), és ha szeretnéd még fokozni a fényhatást, akkor az ágakon kifele haladva csavarhatsz a fára további füzéreket is.

Jöhetnek a díszek! Ha a fa már tökéletes fényárban úszik, kezdjük el felakasztgatni rá a díszeket. Ahhoz, hogy ezeket biztosan egyenletesen osszuk el a fán, előbb válasszuk ki a fa egy tetszőleges részét, majd gondolatban képzeljük el, körülbelül hány darab dísz férne el ott. Ez jó alapul szolgálhat ahhoz, hogy megbecsüljük, a fa egészére mennyi dekorelem kell. Plusz ha ilyen kis területek mentén haladunk a díszítéssel, könnyebb is lesz azt kordában tartani.

Lépj egyet hátra! Ha minden a helyére került, menj át a szoba másik sarkába, és nézd meg alaposan a fát. Keress a szemeddel “vak foltokat”, ahova nem jutott elég égő vagy elég dísz (vagy esetleg mindkettőből hiány van). Ha találsz ilyen részt, csoportosítsd át a gömböket, illetve próbáld meg úgy átrendezni a vezetékeket a fán, hogy egyenletesebben oszoljanak el rajta az apró fényforrások.

Hírlevél feliratkozás

Ha nem akarsz lemaradni az Otthonok & Megoldások cikkeiről, akkor iratkozz fel hírlevelünkre mielőbb!

Feliratkozom
Kert 5 jel, hogy új kerti bútorra van szükséged

Ha szeretsz nyáron a kertedben összejöveteleket tartani, akkor a kerti bútoraidat bizony sokat használod – ezzel együtt gyorsabban is kopnak. Mutatjuk, hogy mik azok a jelek, amik arra utalnak: cserére érett a garnitúra.

Tipp #vegyélhazait – És teremts azzal nyári hangulatot az otthonodban

Itt a nyár, ideje hát szieszta-hangulatba öltöztetni az otthonod. Mivel mással, mint magyar alkotók káprázatos munkáival?!

Tipp Légkondicionálás a lehető legkisebb költségből – Zsebbarát tippek hűvös lakáshoz

Nyakunkon az év legmelegebb időszaka, így lassan biztosan be kell kapcsolni a klímát. Persze sokan a fogyasztása miatt félnek használni. Nekik mutatunk pár megoldást, amivel a légkondicionáló áramhasználata alacsony marad.

Tipp Toll paplan tisztítása házilag – Frissítsd fel az ágyad ezzel a pár lépéssel

Azt mindenki tudja, hogy az ágyneműt és a huzatokat viszonylag gyakran kell tisztítani – de a „töltetről’, azaz a párnákról és a paplanokról már kevesebb szó esik. Pedig azokra is ráfér a karbantartás. Mutatjuk, hogyan zajlik a toll paplan tisztítása házilag.

Tipp Indukciós főzőlap tisztítása – Így működik!

Egyre több lakásban találkozhatunk indukciós főzőlappal, ugyanis sok előnye van. Az egyik sarkalatos pontja azonban a takarítás, ami több odafigyelést igényel. Mutatjuk, hogyan zajlik egy indukciós főzőlap tisztítása.

Stíluskerék

minimál
klasszikus
egzotikus
retro
nőies
rusztikus
konyha
nappali
háló
fürdő
dolgozó
gyerek
fekete
fehér
hideg
meleg
pasztell
élénk
Pörgess
Mehet

Stílus

Helyiség

Szín

Pörgesd meg a kereket, vagy forgasd be a tárcsákat ízlésed szerint és nézd meg a neked szóló tippünket!

Megjelent a legújabb Otthonok és Megoldások magazin