Forrás: Getty

Szőnyegvásárlás előtt állsz? Ez alapján válassz, majd keress neki helyet a lakásban

Nappali

A legfontosabb hely, ahol szinte biztos van szőnyegünk, az a nappali. A szoba méretétől függően változik az, hogyan kell a szőnyeget elhelyezni a legjobb összhatás érdekében. Ha kicsi a nappali, akkor egy kisebb méretű szőnyeg a nyerő, ami a szoba közepén van, az egyedüli bútor rajta pedig a dohányzóasztal, így a szoba területe nagyobbnak tűnik majd. A közepes méretű szobákhoz egy olyan méret és elhelyezés ajánlott, hogy a szobát ne töltse ki teljesen. Kisebb bútorok lehetnek rajta, a nagyobbak pedig éppen a szélénél, harmonikus hatást keltve ezzel. Ha nagy nappalink van, akkor a szőnyeg is legyen nagy, hiszen így rá tudjuk rakni az összes bútort, ami ezzel keretet ad az egész berendezésnek.

Szőnyegvásárlás előtt állsz? Ez alapján válassz, majd keress neki helyet a lakásban

Étkező

Az étkezőben a szőnyeg csak egy ponton kaphat helyet, méghozzá az asztal alatt a kényelem érdekében. Ügyeljünk arra, hogy a székek is elférjenek rajta teljes egészében, ne legyen olyan hely, ahol csak félig vannak rajta. A legkönnyebben úgy lehet megtalálni a tökéletes méretet, hogy kihúzzuk a székeket a megszokottnál kicsit jobban, ezután lemérjük, hogy mekkora helyet foglalnak.

Szőnyegvásárlás előtt állsz? Ez alapján válassz, majd keress neki helyet a lakásban

Hálószoba

A hálószobában a szőnyeg azt biztosítja, hogy amikor reggel felkelünk az ágyból, akkor egy puha és meleg felületre lépjünk. Éppen ezért az a cél, hogy a szőnyeggel fedett terület maximalizálva legyen. Ezt úgy lehet elérni, hogy a szőnyeget az ágyra merőlegesen helyezzük el, majd erre rakjuk rá magát az ágyat úgy, hogy nagyjából annak feléig érjen. Így biztosítható, hogy mindig a szőnyegre lépjünk, ezáltal kellemesebben induljon a reggelünk.

Szőnyegvásárlás előtt állsz? Ez alapján válassz, majd keress neki helyet a lakásban

Képek: Getty

Iratkozz fel hírlevelünkre!
Hozzájárulok, hogy a Fundamenta-Lakáskassza Kft. és a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. hírlevel(ek)et (reklám) küldjön számomra az Adatvédelmi Tájékoztatóban foglaltaknak megfelelően.