1. Az ízléses borhűtő
A vénasszonyok nyara még bizony hozhat meleget, amikor egy-egy korty kellemesen hideg bor jól esik majd. Viszont ha már az őszben járunk, felejtsd el az unalmas jeges vödröt, és cseréld le valami sokkal időszerűbbre. Például egy méretes sütőtökre! Vágd félbe, vájd ki, töltsd meg jéggel, majd hűtsd le benne a bort. Már kortyolhatod is az őszt.
2. Cukortartó
De nemcsak alkoholt tárolhatunk egy tök belsejében, hanem akár édességet is. A cukorkák ugyanis tipikusan olyan kínálni valók, melyeknél a a körítés számít igazán sokat. Keress egy többé-kevésbé szabályos sütőtököt, és kétharmad-egyharmad arányban vágd ketté, majd belezd ki. Az alsó, nagyobbik része lesz maga a tartó, míg a felső harmada a teteje.
3. Kaktuszcserép
Idén ősszel a cserepes növényeink is lehetnek sokkal “tökösebbek”. Például úgy, ha a megszokott tartójukat egy-egy sütőtökkel helyettesítjük. Mindössze a megfelelő színt és méretet kell megtalálnunk hozzájuk, és néhány egyszerű lépéssel cserepet is varázsolhatunk a konyhakert furcsa terméseiből.
4. Dekorelem új köntösben
Ha sütőtökről beszélünk, mindenkinek a vágás, vésés és szobrászkodás jut eszébe. Pedig nem csupán így faraghatunk belőle szemrevaló dekorációs elemet. Idén sokkal trendibb, ha papírból kivágott sablonok segítségével festünk a tökre különféle mintázatokat.
5. Őszi virágcsokor
Mit nem tettük még a tökbe idén ősszel? Vágott virágot! Pedig kevés dolog tehet autentikusabbá egy őszi virágcsokrot annál, minthogy sütőtökből készítünk hozzá vázát.
6. Színezd újra
Bár a narancs a sütőtök alapszíne, idén ősszel ezt bármire bátran lecserélhetjük. A vibráló színek évszakát éljük ugyanis, öltöztessük hát ezekbe a dekorelemeket is. A metálos színektől a pasztell árnyalatokig próbálj fel mindent a sütőtökökre, majd válogass össze a mesterműveket egy stílusos elegybe, ami a lakás bármely pontját felfrissíti majd.
7. Asztaldísz egy kicsit másképp
Ahelyett hogy a tököket egy sorba rendezed az asztalon, idén inkább tornyozd őket egymásra. Ezzel az újszerű, egyben játékos megközelítéssel úgy alkothatsz fókuszpontot az étkezőben vagy a nappaliban, hogy közben nem foglalod el vele az asztal nagy részét. Arra azonban ügyelj, hogy a többi dekorelem szolid és visszafogott legyen, mert egy ilyen torony önmagában is kellően hangsúlyos.
8. Jó alapokon
Az is lehet, hogy nem akarjuk az egész lakásdekort átalakítani “csak azért”, mert őszre váltott a természet. De ez nem is feltétlenül szükséges. Ha ehelyett egyetlen helyen összpontosítunk hangsúlyos őszi elemeket, az akár a lakásbelső egészét meg tudja tölteni a kellő hangulattal. Így például egy ilyentájt népszerű, melegséget sugárzó báránybőr vagy szőrmés takaró, rajta egy másik nagy őszi klasszikussal, a sütőtökkel kiválthat egy tucat szezonális dekorációt.
9. Függőleges növényes kert
Vagy akár azt is mondhatnánk: élőkép a falon. Egy ilyen függőleges növénytartó – középpontjában néhány hangsúlyos sütőtökkel – az őszi természetet költözteti be a lakásba.
10. Vintage sarok
A vintage stílus természetesen az őszhöz is jól passzol. Válasszunk hát ki egy sarkot a lakásban, amit idén ennek szentelünk. Nem kell hozzá sok, csak egy régi szék, és megannyi sütőtök. De ismét csak mellőzük klasszikus narancssárgát, cseréljük azt inkább fehérre.