A mosogatógép bepakolása – Nem mindegy, hogyan történik

A mosogatógép bepakolása – Nem mindegy, hogyan történik

Kellemetlen piszkos edényekkel szembesülni a mosogatógép programjának lejártakor. Ennek persze rengeteg oka lehet, például az, hogy hogyan pakolunk bele.

Ötletládához ad!

A mosogatógép bepakolása igenis fontos ügy, hiszen nagy mértékben befolyásolja a tisztítás hatékonyságát.

A belső elrendezés alapvetően sokat segít: a különféle fakkok, tartók úgy lettek kialakítva, hogy egyértelműen mutassák, minek hol a helye, persze azért így is könnyű elrontani a pakolást. A “hova” mellett pedig a “hogyan” is fontos, tehát a tárgyak pozíciója, elrendezése.

Ezek kerüljenek a felső részbe

A felső polcon van helye elsősorban a poharaknak: a boros vagy pezsgőspoharak nyeleinek – a borulás elkerülése végett – külön mélyedéseket alakítanak ki a legtöbb esetben, így segítve a stabilitást. A poharak mellett ide jönnek még a bögrék, illetve a kisebb tálak, például a müzlis edények. Mindenképpen lefelé fordítva helyezzük be őket, mivel a mosás alulról történik. Ebbe a részbe rakjuk  a nagyobb méretű kanalakat is, például a merőkanalat.

Mit tegyünk alulra?

Röviden: kistányérokat, nagytányérokat, lábosokat és az evőeszközöket. Utóbbiakat fejjel felfelé kell elhelyezni az evőeszköztartóban. Kivételt képeznek a kések, ezeket biztonsági okokból lefelé kell fordítani.

Amit még érdemes tudni…

  • A túlzottan telepakolt mosogatógép esetében a víz nem tud eléggé szabadon áramolni a bent lévő dolgok közt, ezért sose pakold túl a gépet.
  • Válaszd  a megfelelő programot / hőmérsékletet: makacs szennyeződések esetén menj a magasabb fokozatra, egy átlagos, napi mosogatáshoz viszont bőven elég egy rapid program is.
  • Ellenőrizd a forgókart az indítás előtt: amennyiben akadályba ütközik, rendezd át az edényeket.

Hírlevél feliratkozás

Ha nem akarsz lemaradni az Otthonok & Megoldások cikkeiről, akkor iratkozz fel hírlevelünkre mielőbb!

Feliratkozom
Tipp Így lesz pihentető az alvás a legnagyobb hőségben is

A nyári hőség nemcsak a nappalokat, hanem az éjszakákat is megnehezíti, különösen akkor, ha nincs otthon légkondicionálód. Ezért is hoztunk most néhány ötletet, amiknek hála a legnagyobb melegben is jól tudsz majd aludni.

Tipp Megizzadtál a kedvenc baseball sapkádban? Így tüntesd el róla a foltokat

Az erős nyári napsugarak miatt gyakran kerül elő a baseball sapka a szekrény mélyéről, pláne, a kertészkedésről vagy kinti programokról van szó. És bár ez a fejfedő hatékony a napszúrás ellen, kellemetlenül fel tudja melegíteni a fejbőrt, így nem csoda, ha egy idő után izzadtságfoltok jelennek meg rajta. Mutatjuk, hogyan tudod ezeket eltávolítani.

Kert Nem virágzik a rózsád? Ez az 5 ok állhat a háttérben

Bárhogy is próbálkozol, nem borul virágba a rózsabokrod? Akkor lehet, hogy te is belefutottál a rózsagondozás 5 tipikus hibájának egyikébe.

Kert Júniusi teendők a kertben

Nyáron igazán élvezet kint dolgozni a kertben, főleg júniusban, hiszen ekkor már szép színesek a virágágyások, a veteményesben pedig már begyűjtheted az első friss és ropogós, vitamindús zöldségeket és gyümölcsöket. De persze feladat is van bőven, hogy a kert jól bírja a hőséget, és nyár végén is szép és egészséges legyen. Segítségképp ezeket szedtük most össze csoportosítva.

Felújítás Szőlőhegyek ölelésében – Egy présházból lett otthon Zsámbék szomszédságában

Ezúttal egy völgybe utazunk, hogy egy régi présházat járjunk be, amiből alapos tervezéssel, nagy adag jóízléssel, valódi hozzáértéssel és kellő alapossággal valódi otthon lett.

Stíluskerék

minimál
klasszikus
egzotikus
retro
nőies
rusztikus
konyha
nappali
háló
fürdő
dolgozó
gyerek
fekete
fehér
hideg
meleg
pasztell
élénk
Pörgess
Mehet

Stílus

Helyiség

Szín

Pörgesd meg a kereket, vagy forgasd be a tárcsákat ízlésed szerint és nézd meg a neked szóló tippünket!

Megjelent a legújabb Otthonok és Megoldások magazin