Mérlegen az ikerházak – Neked is ez való?

Mérlegen az ikerházak – Neked is ez való?

Napjainkban a piacon elérhető új építésű kertes házak nagy százaléka ikerház. Népszerű megoldás számos előnnyel – no, meg persze néhány kompromisszummal.

Ötletládához ad!

Igen, mert a pénztárcádban több marad!

Ami elsőre megfoghatja az embert az ikerházak esetében, az a kedvezőbb árfekvés. Mindez két elemből áll össze. Egyrészt maga a telek olcsóbb, hiszen annak megvásárlását két család fedezi. Másrészt a kivitelezésen is komoly megtakarítások érhetők el azáltal, hogy a házak egy-egy oldala közös. Annak költségei feleződnek, ráadásul nincs vakolás, sem burkolás, ahogy egy falnyi nyílászáró ára is megtakarítható. Valamint a kivitelezés során (ha egyazon cég végzi a munkát) is feleződnek a költségek mind a munkaerő, mind pedig az építőanyagok esetében.

Igen, mert fűtjük egymást a szomszédokkal

Ahogy a társasházi lakásokban, úgy egy ikerházban is profitálhatsz abból, hogy otthonod egyik oldalról teljesen (szél)védett, ráadásul téli időszakban még a fűtés is melegíti. Márpedig ez a rezsit érezhetően befolyásolni tudja.

Nem, mert túl közel vagyunk egymáshoz

A pénz nem minden, tartja a mondás. Márpedig egy ikerház esetén muszáj számításba vennünk azt a tényezőt is, hogy jó eséllyel soha nem leszünk magunk, hiszen a szomszéd gyakorlatilag szerves része, és szemlélője lesz az életünknek. Mindez persze fordítva is igaz: aki ilyen ingatlanba költözik, az készüljön fel arra, hogy akarva-akaratlanul tud majd egyet s mást a fal másik oldalán élők életéről. Márpedig azok, akik a panellakást elhagyva kertes házba vágyódnak, magányra, nyugalomra és privát szférára is áhítoznak, ezek pedig nem feltétlenül adottak egy ikerház esetében.

Nem, mert a kertem egy átjáróház

Nem csak a magánszféra hiánya lehet problémás, ezen felül is vannak gyakorlati kockázatai az ikerházaknak. Ha nem az észak-déli tengely mentén tükrözik a két házat, akkor az egyik tulajdonosa a tájolás miatt bizony pórul járhat. Ahogy a fekvés a lakás megközelíthetősége miatt is fontos: ha nem az utcafrontról nyílik mindkét ingatlan akkor könnyen lehet, hogy minden alkalommal át kell-e “másznunk” a szomszédokon ahhoz, hogy saját lakásunk bejáratához jussunk. A közös udvar amúgy is nagy toleranciát igényel. Így tehát fontos, hogy minden esetben nézzünk az áron túlra, és mindent mérlegelve döntsünk életünk új színteréről.

Hírlevél feliratkozás

Ha nem akarsz lemaradni az Otthonok & Megoldások cikkeiről, akkor iratkozz fel hírlevelünkre mielőbb!

Feliratkozom
Kert 5 jel, hogy új kerti bútorra van szükséged

Ha szeretsz nyáron a kertedben összejöveteleket tartani, akkor a kerti bútoraidat bizony sokat használod – ezzel együtt gyorsabban is kopnak. Mutatjuk, hogy mik azok a jelek, amik arra utalnak: cserére érett a garnitúra.

Tipp #vegyélhazait – És teremts azzal nyári hangulatot az otthonodban

Itt a nyár, ideje hát szieszta-hangulatba öltöztetni az otthonod. Mivel mással, mint magyar alkotók káprázatos munkáival?!

Tipp Légkondicionálás a lehető legkisebb költségből – Zsebbarát tippek hűvös lakáshoz

Nyakunkon az év legmelegebb időszaka, így lassan biztosan be kell kapcsolni a klímát. Persze sokan a fogyasztása miatt félnek használni. Nekik mutatunk pár megoldást, amivel a légkondicionáló áramhasználata alacsony marad.

Tipp Toll paplan tisztítása házilag – Frissítsd fel az ágyad ezzel a pár lépéssel

Azt mindenki tudja, hogy az ágyneműt és a huzatokat viszonylag gyakran kell tisztítani – de a „töltetről’, azaz a párnákról és a paplanokról már kevesebb szó esik. Pedig azokra is ráfér a karbantartás. Mutatjuk, hogyan zajlik a toll paplan tisztítása házilag.

Tipp Indukciós főzőlap tisztítása – Így működik!

Egyre több lakásban találkozhatunk indukciós főzőlappal, ugyanis sok előnye van. Az egyik sarkalatos pontja azonban a takarítás, ami több odafigyelést igényel. Mutatjuk, hogyan zajlik egy indukciós főzőlap tisztítása.

Stíluskerék

minimál
klasszikus
egzotikus
retro
nőies
rusztikus
konyha
nappali
háló
fürdő
dolgozó
gyerek
fekete
fehér
hideg
meleg
pasztell
élénk
Pörgess
Mehet

Stílus

Helyiség

Szín

Pörgesd meg a kereket, vagy forgasd be a tárcsákat ízlésed szerint és nézd meg a neked szóló tippünket!

Megjelent a legújabb Otthonok és Megoldások magazin