Forrás: Getty

Kifogástalan belépő! Így dobd fel a bejárati ajtó környezetét a lakásban

„Keltsük életre” előszobánkat

Ráadásul pofonegyszerűen. Csak tegyünk előszobánk falára egy festményt vagy egy képet. A legjobb módszer, ha a bejárati ajtóval szembe helyezzük el ezt, de ha „csak” mellé sikerül, az sem baj. Rögtön felkelti majd a figyelmet, a jó képválasztással pedig azonnal pozitív benyomást tehetünk az ajtónyitóra. Egészítsük ki mindezt egy kevéss zölddel, és az “otthonérzet” garantált.

Váltsunk unalmasról izgalmasra

Egy másik igen egyszerű módszer, ha a jól megszokott színeket és tapétákat lecseréljük előszobánkban, és helyettük egy sokkal vagányabb, nem feltétlenül bejáratott falfedővel próbálkozunk.

Pad – rögtön az ajtó mellé

Szükségünk van egy helyre, ahol egy hosszú nap után ólom nehézségű lábainkról a cipőt levehetjük? Vegyünk egy padot, és rakjuk rögtön az ajtó mellé. Dizájn és praktikum egyben.

Régi szekrény új szerepben

Nem biztos, hogy könnyű beszerezni, de ha sikerül, bátran próbáljuk ki, hogyan hat. Egy iskolai öltözőszekrény hangulatát idéző tárolórész a bejárt mellett elsőre talán szokatlan, de a maga nemében kreatív és páratlan megoldás. Merészek előnyben.

Vízszintes tároló

Vegyünk és tegyünk előszobánkba egy hosszú-hosszú fogast – és majdnem kész is vagyunk. Tegyünk rá kalapjainkat, táskáink és sáljainkat, így használati tárgyaink egyben dekorációként is funkcionálnak.
Bolondítsunk egyet székünkön

Két szék egy másik galaxisból – akár már ennyi is elég lehet, hogy feldobjuk a bejáratot.

Iratkozz fel hírlevelünkre!
Hozzájárulok, hogy a Fundamenta-Lakáskassza Kft. és a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. hírlevel(ek)et (reklám) küldjön számomra az Adatvédelmi Tájékoztatóban foglaltaknak megfelelően.