Itt az ideje szelektálni és rendet tenni a cipősszekrényben

Itt az ideje szelektálni és rendet tenni a cipősszekrényben

Reggelente sosem találod a megfelelő cipőt? Állandó káosz uralkodik a lábbelik között? Már azt sem tudod, hol lehet a kedvenc párod? Akkor bizony itt az idő cselekedni.

Ötletládához ad!

Az éves szelektálások gyakran csak a ruhásszekrényt érintik, pedig a cipősszekrényt ugyanúgy érdemes időről időre átbogarászni. Itt az ideje rendet tenni a lábbelik között, a pakolás mellett pedig ne felejtsünk el megválni a felesleges daraboktól. Hoztunk 4 kérdést, ami megkönnyíti a cipősszekrény rendbe szedését.

Hogyan lássunk neki a folyamatnak?

A cipők szelektálásához szükség lesz az egész családra, ugyanis mindenkinek fel kell próbálni a régi cipőit, hogy meghozhassuk a döntést: megy vagy marad. A próba különösen fontos a gyerekcipőknél, hiszen az ő lábuk akár hónapról hónapra is nőhet.

1. lépés: Vegyük elő az összes cipőt. Ebbe beletartoznak az edzőcipők, síbakancsok, szezonális utcai lábbelik és az aktuálisan hordott darabok is.

2. lépés: Válogassuk szét a cipőket családtagonként. Ezen belül válasszuk el a téli és nyári, az alkalmi és a hétköznapi darabokat.

3. lépés: Megkezdődhet a próbálgatás, ami közben tegyük fel a döntésünket segítő kérdéseket.

Ezeket a kérdéseket tedd fel az egyes cipők kapcsán:

1. Milyen gyakran hordom őket?

Ha egy hétköznapi utcai párt sosem hordasz, pedig épp mindennapi használatra vannak kitalálva, akkor bizony ideje megszabadulni tőlük. Alkalmi cipők esetén azt fontold meg, mikor vetted fel azokat utoljára. Ha megmondani sem tudod már, mert egy másik párt választasz különleges alkalmakra, akkor ezeknek is ideje menni.

2. Jó a méret?

A méret ellenőrzése gyerekeknél és felnőtteknék is fontos. A gyerekeknek gyorsan nő a lába, míg a felnőtteknél testalkat drasztikus változása miatt alakulhat át a lábfej.

3. Megjavítható még?

Ha egy nagyon megviselt vagy hibás cipő akad a kezedbe, akkor a döntő tényező ez a kérdés legyen. Hiába tetszik ugyanis egy pár, ha gazdaságosabb újat venni, mint cipészhez rohanni vele.

4. Még mindig passzol a stílusomhoz?

Hiába jó a cipő mérete, állapota, és még trendi is, ha stílusunk vagy életformánk annyit változott a megvásárlása óta, hogy nem passzol már hozzánk. Felesleges 10 pár magassarkút őrizgetni a szekrényben, ha rohangálós hétköznapjaink vannak, ami miatt csak lapostalpúban érezzük jól magunkat.

Hírlevél feliratkozás

Ha nem akarsz lemaradni az Otthonok & Megoldások cikkeiről, akkor iratkozz fel hírlevelünkre mielőbb!

Feliratkozom
Stílus Konyhafelújítás előtt állsz? Inspirálódj cikkünkből!

Konyhafelújítás előtt állsz és inspirációt szeretnél gyűjteni? A legjobb helyen jársz! Összegyűjtöttük neked a legtrendibb megoldásokat. Rengeteg stílust hoztunk, így biztosan megtalálod azt, ami a befutó lesz számodra.

Tipp Műbőr kanapé tisztítása – Íme a lista a hozzávalókról és útmutató a lépésekhez

A műbőr kanapé és fotel jóval olcsóbb és könnyebben tisztítható, mint a valódi bőr bútorok. Ráadásul kinézetre is nagyon hasonlóak, ezért tökéletes alternatívát jelentenek azoknak, akik olcsóbb megoldást keresnek. De pontosan hogyan is kell ezeket tisztítani? Eláruljuk, hogy a profik mit használnak hozzá, és lépésről lépésre mutatjuk a teendőket.

Stílus Van olyan, hogy túlságosan bohém – 5 hiba, amit a bohém lakberendezésben sokan elkövetnek

A bohém lakberendezés szerelmese vagy? Akkor ügyelj arra is, hogy ne ess túlzásba!

Tipp Hogyan tervezzünk konyhát? Egy helyen az összes lépés, tipp és tipikus hiba

Egy konyha megtervezése óriási feladat, pláne, ha nem szakemberre bízzuk a folyamatot. Szerencsére már számos program és módszer van, ami segítségünkre lehet. Hogyan tervezzünk konyhát? Segítünk.

Tipp Általános iskolás ballagás: 3 egyszerűen elkészíthető DIY ajándékötlet az osztályfőnöknek

Nyakunkon az általános iskolai ballagás, de még mindig nem tudjátok, milyen apró figyelmességgel lepjétek meg az osztályfőnököt? Ebben segítünk most.

Stíluskerék

minimál
klasszikus
egzotikus
retro
nőies
rusztikus
konyha
nappali
háló
fürdő
dolgozó
gyerek
fekete
fehér
hideg
meleg
pasztell
élénk
Pörgess
Mehet

Stílus

Helyiség

Szín

Pörgesd meg a kereket, vagy forgasd be a tárcsákat ízlésed szerint és nézd meg a neked szóló tippünket!

Megjelent a legújabb Otthonok és Megoldások magazin