Egy szoba 10 perc – Így fénysebességgel végzel a takarítással

Egy szoba 10 perc – Így fénysebességgel végzel a takarítással

A takarítás iszonyú nyomásként nehezedhet ránk, pláne, ha a munkánk kifejezetten kimerítő, és a hétköznapokon nincsen túl sok időnk a takarításra.

Ötletládához ad!

… aztán eljön a hétvége, amikor szeretnénk pihenni, de tudjuk, hogy ezt a legjobban egy tiszta lakásban lehet. Ekkor jön a keserű elhatározás, és szinte a teljes napunkat arra szánjuk, hogy fényesre pucoljuk az otthonunkat, majd hullafáradtan ledőljünk a kanapéra. Azonban jó hírünk van, hiszen tippjeink betartásával sokkal könnyebben és rövidebb idő alatt tudsz hatásos eredményt elérni.

Első zóna: hálószoba (körülbelül 10 perces takarítás)

  1. Szedd össze az összes szemetet és szennyest. Gyűjts össze minden felesleges holmit (poharak, zsebkendők) a komódról és az éjjeliszekrényről.
  2. Vesd be az ágyat. 
  3. Portalaníts! Használj mikroszálas törlőkendőt, és minden felületen csak egyszer menj át vele, hiszen ha sokat dörzsölöd, akkor a por ugyanúgy rajta marad.
  4. Porszívózz! Mindig a legbelső sarokból kezdd, és haladj az ajtó felé. 
Egy szoba 10 perc – Így fénysebességgel végzel a takarítással

Második zóna: fürdőszoba (körülbelül 9 perces takarítás)

  1. Készítsd elő a terepet! Fújd le takarítószerrel a kádat, a csapot, és hagyd állni.
  2. Takarítsd ki a WC-t! Szórj szódabikarbónát a kagylóba, a WC-kefe segítségével takarítsd ki, majd húzd le. Mikroszálas törlővel és takarítószerrel töröld tisztára a kagyló felső részét és az ülőkét. 
  3. Tisztítsd meg a tükröt, a felső résztől lefelé haladva. 
  4. Takarítsd ki a kádat és a mosdót! Már eleget állt a takarítószer, itt az ideje hogy lemosd a maradékot. Fontos, hogy a felületeket töröld át egy száraz kendővel is.
  5. Mosd fel a padlót!
Egy szoba 10 perc – Így fénysebességgel végzel a takarítással

Harmadik zóna: konyha (körülbelül 12 perces takarítás)

  1. Mosogass el!
  2. Tegyél rendet a pulton! Minél kevesebb dolog van elől, annál nagyobbnak és tisztábbnak fog tűnni a konyhád. 
  3. Készítsd elő a felületeket! A makacsabb foltokra különösen figyelj, ide lehet dupla adag takarítószer kell majd. 
  4. Mikroszálas kendővel vagy szivaccsal törölj át mindent, a tűzhelytől kezdve a mosogatóig. 
  5. Töröld át a sütő ajtaját és a hűtőt is!
  6. Sepregess össze, és moss fel!
Egy szoba 10 perc – Így fénysebességgel végzel a takarítással

Negyedik zóna: nappali (körülbelül 15 perces takarítás)

  1. Szedd össze a szemetet és a szennyest, tegyél mindent a rendeltetési helyére. 
  2. Portalaníts! Ne hagyd ki a polcokat, a dohányzóasztalt és az étkezőasztalt sem. 
  3. Porszívózz fel! Ugyanúgy mint a hálóban, itt is belülről kifelé haladj. 
Egy szoba 10 perc – Így fénysebességgel végzel a takarítással

Fotók: Europress

Hírlevél feliratkozás

Ha nem akarsz lemaradni az Otthonok & Megoldások cikkeiről, akkor iratkozz fel hírlevelünkre mielőbb!

Feliratkozom
Promóció Időutazz velünk! Így néz ki a jövő nappalija

Napjaink technológia fejlődését látva izgalmas eljátszani a gondolattal, mit hozhat az életünkbe a (közel)jövő. Míg a repülő autó, a gondolkodásra képes robot és a mindentudó mesterséges intelligencia néhány éve még túlzottan futurisztikusnak tűnt, ma már egészen elérhető távolságba került. De vajon hogyan hat majd mindez az otthonainkra?

Stílus Nyári asztali dekoráció – Varázsolj nyári hangulatot az étkezőbe

A nyárban az a legjobb, hogy sokat lehetünk kint a szabadban. De ha valamiért mégis a lakásban kellene maradnod, oda is be tudod vinni magaddal a nyár hangulatát. Erre tökéletes lehet egy nyári asztali dekoráció.

Tipp 3 egyszerű trükk, amivel gyorsan megszárad a mosott ruha

Akinek van otthon szárítója, minden bizonnyal előszeretettel használja, hiszen a ruhák nemcsak gyorsan szárazak lesznek, hanem kellemesen puhák is. Mi tudsz azonban tenni, ha nem szeretnél egy ilyen háztartási gépet beszerezni, viszont Te is arra vágysz, hogy rövid időn belül megszáradjanak a mosott ruhák? Ebben az esetben próbáld ki az alábbi trükköket.

Tipp Légkondi a hálószobában – Így használd jól a klímát

Nyáron, amikor nappal tombol a hőség, az éjszakák is fullasztóan melegek. Ezért is gondolják sokan úgy, hogy a hálószobába szereltetik fel a klímát. Nem mindegy viszont, hogy hogy használjuk a légkondicionálót alvás közben, ugyanis akár meg is fázhatunk tőle. Mutatjuk, hogyan érdemes hűteni a hálót.

Kert A profi fűnyírás 5 aranyszabálya

Minden fűnyírás után megviselt a gyep? Esetleg túl sokszor romlik el a fűnyíró? Lehetséges, hogy nem megfelelően vágod a füvet a kertben, ami sem a gyepnek, sem a fűnyírónak nem tesz jót. Összegyűjtöttük az 5 aranyszabályt, ami segít abban, hogy a fűnyírás sikeres legyen.

Tipp Kellemetlen szagú a fa vágódeszkád? Így varázsold újjá

A fából készült vágódeszkák nemcsak praktikusak, hanem fenntarthatók is, továbbá higiénikus alternatívái a műanyag daraboknak. Mindezek ellenére néha alapos tisztításra szorulnak, máskülönben idővel könnyen kellemetlen szagúak lehetnek. Erre hoztunk egy remek praktikát.

Stíluskerék

minimál
klasszikus
egzotikus
retro
nőies
rusztikus
konyha
nappali
háló
fürdő
dolgozó
gyerek
fekete
fehér
hideg
meleg
pasztell
élénk
Pörgess
Mehet

Stílus

Helyiség

Szín

Pörgesd meg a kereket, vagy forgasd be a tárcsákat ízlésed szerint és nézd meg a neked szóló tippünket!

Megjelent a legújabb Otthonok és Megoldások magazin