Forrás: Getty

Álmok földjén, avagy hogyan lehet sikeres egy mai fiatal?

Kiss Bianka Alexandra
– Vezető Személyi Bankár, Sopronból

Milyen háttérrel indultál el a pénzügyi pályán?

Sopronban érettségiztem a Szent Orsolya Gimnáziumban, és elég fiatalon – érettségi után 5 hónappal – jöttem a Fundamentához felvételi beszélgetésre. Abban az évben töltöttem a 18-at. Nagyszüleim hallani sem akartak róla, hogy ilyen fiatalon dolgozzam, úgy gondolták, az a legfontosabb, hogy egyetemre menjek és diplomát szerezzek. Először csak „titokban” kezdtem el itt dolgozni iskola mellett. Mindenki azt várta, hogy befejezem a képzést, elhelyezkedem a szakmában és onnan megyek majd nyugdíjba. Mellette megcsinálok egy-két diplomát, mert az kell. Az én legnagyobb motiváló erőm a lázadás volt, meg akartam mutatni, hogy nekem sikerülni fog, és van élet a fix munkaidőn és minden hónapban biztos fizetésen túl.

Hamar jöttek a sikerek. Előny, vagy inkább hátrány volt a korod ezen a pályán?

Negyedik éve vagyok a pályán, és az utolsó egy év volt az, amikor valóban elkezdtem tenni azért, hogy legyek valaki – és még hosszú út áll előttem. Az első három év kemény tanulópénz volt. Az utolsó évemben a heti konzultáció – amit egyszer sem hagytam ki –, a tervezés, a felkészültség és a rendszeres cselekvés az, ami a sikert meghozta. Ehhez segítséget nyújtanak a vezetőim, akikre mindig számíthatok és nagyon sok mindent köszönhetek nekik.

Mit élvezel leginkább ebben a munkában?

Az egyik legfontosabb szerintem, hogy nincsen felső határa annak, hogy mennyit kereshetek, minden csak rajtam múlik. Szeretem, hogy magamnak osztom be az időmet, és hogy egy olyan közösség tagja lehetek, ahol mindenki támogatja a másikat és nincsen lehetetlen.

Az ügyfeleitek a saját korosztályból kerülnek ki?

Az ország számos részén vannak ügyfeleim, Sopronban, Győrben, Budapesten és környékén, de még Debrecenben is. Ez a nagyfokú szabadság is vonzó a munkámban. Nagyon érdekes, hogy mindenhol teljesen máshogy gondolkoznak az emberek, mások az életkörülmények. Van 18 éves ügyfelem és 82 éves is.

Miben változtatta meg az életedet a Fundamenta?

Mielőtt elkezdtem a Személyi Bankár karrierem, egy kollégiumban laktam Budapesten, ahol négyen voltunk egy szobában, és az egész emelethez egy fürdő volt hat zuhanyzóval. Nem volt autóm, vonattal ingáztam Sopron és Budapest között. Ezzel szemben most a saját lakásomban éleka dalmata kiskutyámmal. A legjobb érzés úgy felkelni minden reggel, hogy tudom, nem függök senkitől, és bármit megtehetek, amit szeretnék. Kitartó munkám eredményeként sikerült egy környezetbarát elektromos autót is vennem. Úgy érzem, életem legjobb döntése volt igent mondani a felvételi beszélgetésen, gyökeresen megváltoztatta az életminőségem, egyszerűen lett célja az életemnek, már merek nagyot álmodni, nem félek a kihívásoktól sem. Aki itt dolgozik, minden esetben személyiségfejlődésen megy keresztül.

Álmok földjén, avagy hogyan lehet sikeres egy mai fiatal?
Kiss Bianka Alexandra

Slíz Bálint – Értékesítési Csoport-Alapító, Szegedről

Bálint, neked milyen előképzettséged volt a Személyi Bankár karrierhez?

A Szegedi Piaristáknál végeztem gimnáziumi tanulmányaimat, ahol emelt szinten tanultam történelmet és angolt. Ezután az SZTE GTK pénzügy és számvitel szakára adtam be a jelentkezésemet, ahol a mai napig aktív hallgató vagyok. Semmiféle képesítésem nem volt még, amikor beadtam a jelentkezésemet a céghez, de senki nem úgy jön ide, hogy ő Személyi Bankárnak született. Többek között ezért van a gyakornoki programunk, ahol mindent megtanulhatunk, ami a sikeres karrierhez szükséges.

Ki vagy mi motivált, hogy elindulj ezen a pályán?

Temérdek jó példa volt előttem, kezdve a szüleimtől, akik ugyan nem a pénzügyi szektorban dolgoznak, de igyekeztek pénzügyi tudatosságra nevelni. Mivel a fiatalságom versenysporttal töltöttem, nagyon korán megtanultam, hogy milyen a komoly munka és az elhivatottság. Úszókarrierem alatt ismertem meg jelenlegi mentoromat és egyben vezetőmet is, aki szintén remek példát mutat a sport, munka és élet terén. A jelenlegi sikereimet leginkább a jó munkamorálomnak, a fejlődésre ösztönző csapatomnak és a környezetemnek tudom be, valamint annak, hogy szeretem, amit csinálok.

Egy sikeres sportolói karrier és egyetemi felvételi után milyen kihívást kerestél, mi hiányzott az életedből?

Főképp a sikert kerestem a gimnáziumi éveket követően, ugyanis a sportkarrierem is ekkor zárult le, és rengeteg kitöltetlen időm maradt. A Személyi Bankár hivatás pedig remek megoldással szolgált arra, hogy egy új területen érjek el sikereket. Leginkább a folyamatos tanulást és új dolgokat élvezem a munkámban, de nagyon szeretek másoknak iránymutatást, valamint megoldást nyújtani különféle pénzügyi problémáikra.

Mennyire tudatosak a mai fiatalok?

Sajnos az én korosztályom is a statisztikákkal egybevágó, azaz csekély pénzügyi tudatosságot tanúsít, de a saját otthon gondolata számos egyetemista társam fejébe befészkelte már magát, és szerintem ez a felismerés már jó kezdet egy nagyobb léptékű pénzügyi felelősségvállalás felé.

Miben változott az életed, mióta Személyi Bankár vagy?

A Fundamenta Személyi Bankár pálya számomra lehetőséget adott, hogy kitörjek a szürke hétköznapokból, már ilyen fiatalon munkatapasztalatot szerezzek, és hogy előteremtsem a saját egzisztenciám.

Álmok földjén, avagy hogyan lehet sikeres egy mai fiatal?
Slíz Bálint

Málik Mihály András – Értékesítési Csoport-Alapító, Miskolcról

Hogyan bukkan fel egy profi sportoló életében a Személyi Bankár karrier?

21 éves hivatásos diósgyőri focistaként pénzt szerettem volna félretenni álmaim házának megvalósítására. Ekkor találkoztam a Fundamentával, de elsőre meg sem fordult a fejemben, hogy itt valaha komoly összegeket fogok keresni. Nem véletlenül nem használom a „dolgozni” szót, ugyanis láttam a szüleimet hajnalban kelni és későn hazaérni azért, hogy megéljünk. A Személyi Bankár lét számomra nem munka, sosem lesz az.

Melyik hivatásod szereted jobban?

Ez nem egyszerű, főképpen nem úgy, hogy a Diósgyőri Labdarúgó Akadémián kapus edzőként veszem ki a részem a fiatal tehetségek képzésében, mellette a most már NB3-as Hidasnémeti VSC csapatát aktív kapusként segítem. Ezenfelül az Eszterházy Károly Egyetem hallgatója vagyok, és még futsal csapatommal, a MEAFC-vel is helytállunk az NB2-es országos bajnokságban. De felemelő érzés családokat otthonhoz juttatni, és őszintén szólva, ennél is sokkal lelkesítőbb egy ember életét megváltoztatni, egzisztenciáját megemelni, és látni, hogy hisz magában. A sportolói siker rengeteg áldozattal jár és sokszor önhibánkon kívül nem érhetjük el azt, amiről álmodozunk. Például világhírű kapus 180 centivel nem lehet az ember. Aztán belépett az életembe egy cég, ahol nem számít, ki voltál eddig, nem számít, milyen magas vagy épp hány kiló vagy. Egyetlen dolog számít, hogy tudod-e, mit szeretnél elérni az életedben. A Fundamenta számomra az álmok megvalósításának az otthona.

Álmok földjén, avagy hogyan lehet sikeres egy mai fiatal?
Málik Mihály András

Amennyiben szeretnéd te is tudatosan tervezni a pénzügyeidet, keresd Személyi Bankárunkat!

Iratkozz fel hírlevelünkre!
Hozzájárulok, hogy a Fundamenta-Lakáskassza Kft. és a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. hírlevel(ek)et (reklám) küldjön számomra az Adatvédelmi Tájékoztatóban foglaltaknak megfelelően.