Ablakszigetelés házilag – Ezekkel a módszerekkel búcsút inthetsz a huzatnak

Ablakszigetelés házilag – Ezekkel a módszerekkel búcsút inthetsz a huzatnak

A nyílászárók megfelelő szigetelése rendkívül fontos, főleg akkor, amikor elindul a fűtési szezon. Ha ezen a téren még van teendőnk, akkor cikkünk témája biztosan tetszeni fog, ami nem más, mint az ablakszigetelés házilag.

Ötletládához ad!

Amikor elmész az ablak előtt, érzed ahogy húz be a hideg? Sőt mi több, szeles időben konkrétan mozog a lakásban a függöny? Ilyen és ezekhez hasonló esetekben három dolgot tehetünk. Az egyik, hogy nem foglalkozunk a problémával, de ebben az esetben tudatában kell annak lennünk, hogy az utcát is fűtjük. A második lehetőség, hogy kicseréljük a nyílászárókat, viszont ennek nagyon magas a költsége. A harmadik dolog, amit tehetünk, hogy mi magunk tesszük ez ellen, azaz leszigeteljük a nyílászárókat! Ebben nyújt segítséget a cikkünk, aminek a középpontjában az „ablakszigetelés házilag ” áll.

Ablakszigetelés házilag – Az előkészületek

Több különböző típusú ablak – fa, alumínium, műanyag – létezik, melyek szigetelése is természetesen másképp működik. Az új építésű házakban legtöbbször alumínium vagy műanyag ablakokat szerelnek be, míg a régebbi épületekben zömében fa nyílászárók találhatóak. Mielőtt nekilátnánk az ablakok szigetelésének, nagyon fontos, hogy először megnézzük, hogy nálunk egyáltalán milyen típusú nyílászárók vannak beépítve.

Ezután ki kell derítenünk, hogy pontosan hol rossz az ablakunk szigetelése. Ennek legegyszerűbb módja, ha egy gyertyát vagy egy öngyújtót végig vezetünk az ablakkereten, és ahol mozogni kezd a láng, ott biztosak lehetünk abban, hogy szökik a levegő. Egyes esetekben erre nincs szükség, mert szabad szemmel látható, hogy erősen porózus a szigetelés.

A zsanérokat is érdemes átnézni, ugyanis az is lehet, hogy mindössze azért tud be-, illetve kiszökni a levegő, mert azok elállítódtak, így nem zár rendesen az ablak.

Ablakszigetelés házilag – Módszerek

A barkácsáruházakban számos különböző szigetelőanyag között lehet válogatni. Létezik gumitömítés, habszalag, szilikon és akril tömítő is. Lássuk, hogy melyiket hogyan kell alkalmazni.

Gumitömítés és habszalag

Ezeket a szigetelőanyagokat különböző hosszúságban és szélességben lehet megvásárolni, így bármilyen méretű ablak esetén használhatóak. A gumitömítés esetén le kell mérnünk, hogy mekkora a rés, nehogy túl vékonyat vegyünk belőle. A habszalagokkal nagyon gyorsan lehet orvosolni a problémát, ugyanis ezeket utólag is méretre lehet vágni, továbbá öntapadók, így könnyedén felhelyezhetőek az ablakokra vagy ajtókra. Annak köszönhetően, hogy rugalmas a hab, nagyon könnyen lehet különböző résméretekre alkalmazni. Míg a habszalagnak kb. 2 év az élettartama, addig a gumitömítés akár 8 évig is bírja. Sőt, ha rendszeresen ápoljuk grafittal, akkor még tovább növelhetjük az élettartamát.

Szilikon és akril tömítő

Az állaguk tekintetében nincs sok különbség a két anyag között: a szilikon fényes, az akril matt. A funkcionalitásukban már nagyobb a különbség: a szilikon vízzáró, az akril tömítő pedig átfesthető. Utóbbi használata épp ezért javasolt faablakok esetén, míg előbbi egy fürdőszobaablak szigetelésére ajánlott. Mindkét anyaggal ugyanúgy kell dolgozni: a régi tömítéseket szedjük ki az ablak réseiből, ezután alaposan tisztítsuk le azokat. Ezután egy kinyomópisztollyal vigyük fel a szilikont vagy az akrilt, majd egy spaklival simítsuk el. Ezt követően már csak meg kell várnunk, hogy megszáradjon a tömítés, és készen is vagyunk.

Hírlevél feliratkozás

Ha nem akarsz lemaradni az Otthonok & Megoldások cikkeiről, akkor iratkozz fel hírlevelünkre mielőbb!

Feliratkozom
banner
Kinőttétek? Szükség lenne a bővítésre? Válasszátok a Fundamentát, az otthonteremtés szakértőjét.
Megnézem
Bezárom
Promóció Wellness termékek Európa szívéből

A Wellis Magyarország Zrt. hidromasszázs medencék gyártásával, valamint szaniter termékek és szaunák forgalmazásával foglalkozó, magyar tulajdonban lévő nagyvállalat.

Promóció 5 tipp a vízkő okozta károk ellen

Ha figyelmesek vagyunk, a vízkő már néhány zuhanyzás után feltűnhet a falon. Ha kevésbé, akkor legkésőbb a mosógép meghibásodása, a vízforraló kifehéredett alja elkerülhetetlenné teszi, hogy foglalkozzunk a problémával. De a legjobban akkor járunk, ha már azelőtt lépünk, hogy a gondok elárasztanak minket. Hoztunk 5 tippet, amellyel sikeresen vehetjük fel a harcot a vízkő ellen.

Promóció Aromaterápiával a kellemes, nyugodt otthoni atmoszféráért

Kedveled a hangulatos, otthonos érzetet teremtő dolgokat? Akkor bizonyára gondolkoztál már aromalámpa beszerzésén, vagy már van is egy az otthonodban.

Tipp Rovarok a lakásban – Ezek csábítják otthonodba őket

Rovarok a lakásban – ne lepődjünk meg azon, ha ellepnek minket a legyek és szúnyogok, ha az alábbiak valamelyikével magunk csalogatjuk oda őket.

Tipp Hajópadló a fürdőszobába? Nem ördögtől való ötlet!

Hajópadlót szeretnél a fürdőszobába? Egyáltalán nem lehetetlenség. Van azonban néhány szempont, amit muszáj szem előtt tartanod, mielőtt belevágsz. Mutatjuk a legfontosabb információkat.

Tipp Futónövények a házfalra – Valóban káros, vagy csak városi legenda?

Futónövények a házfalra – sokan hangoztatják, hogy nem jó ötlet, hiszen a zöldek gyökerükkel károsíthatják a fal felületét. Azonban ez nem feltétlenül igaz, az újabb felmérések szerint egy növénnyel borított falnak sokkal több előnye, mint hátránya van. Nézzük is, hogy melyek ezek.

Felújítás A profik sem csinálják jobban – Egy filmbe illő terasz igaz története

Sokan vágyódunk egzotikus országokba és paradicsomi helyekre, melyek a béke, a nyugalom és a kényelem legfelsőbb szintjeivel kecsegtetnek. Pedig nem is biztos, hogy olyan messze kell utaznunk ezért. A most következő történet legalábbis azt bizonyítja, hogy jó tervezéssel, szépérzékkel és kellő ügyességgel akár az udvaron is megteremthetjük magunknak a saját kis oázisunkat.

Felújítás Nézd, milyen okos megoldással álmodták újra ezt a Balaton-parti elhagyatott konyhát

Ezúttal a Balaton partjára utazunk egy piszkos falakkal körbevett, sötét, elhagyatott ház konyhájába, mely káprázatos átalakuláson ment keresztül. Ennek történetét ismerhetjük meg első kézből a belső tér megálmodójának, Snell Nórának hála.

Stíluskerék

minimál
klasszikus
egzotikus
retro
nőies
rusztikus
konyha
nappali
háló
fürdő
dolgozó
gyerek
fekete
fehér
hideg
meleg
pasztell
élénk
Pörgess
Mehet

Stílus

Helyiség

Szín

Pörgesd meg a kereket, vagy forgasd be a tárcsákat ízlésed szerint és nézd meg a neked szóló tippünket!

Megjelent a legújabb Otthonok és Megoldások magazin