Forrás: Getty

A 3 legtöbbet fogyasztó eszköz a karácsonyi időszakban

Karácsonyi fények

A fényárban úszó karácsonyfa látványával egyszerűen nem lehet betelni. Nem is azt javasoljuk, hogy mondj le erről, inkább csak azt mondjuk, hogy bánj okosan a díszkivilágítással. Egyrészt érdemes energiatakarékos égősorra cserélni régi fényfűzéreidet, mert ilyen magas energiaárak mellett hamar(abb) visszahozzák az árukat. Másrészt pedig csak akkor kapcsold fel a fényeket, amikor már kellően sötét van hozzá odakint, hiszen amúgyis így tud csak igazán érvényesülni a hatás.  

Sütés-főzés

Mivel idén nem csak az energia lett drágább, de az élelmiszerárak is az egekbe szöktek, sokan már alapból úgy terveznek, hogy a karácsonyi menü idén a megszokottnál kevesebb fogásból áll majd. Ezzel a villanyszámlát is kíméled, hiszen ha kevesebb étel készül, a konyhai gépek is kevesebbet dolgoznak. De akkor is tudsz spórolni, ha sokat sürögsz-forogsz a konyhában, méghozzá az alábbi praktikákkal:

  • Főzés során mindig használj fedőt!
  • Mindig a használt edény mérete alapján válassz főzőlapot!
  • Ha már nem megy a sütő, de még meleg van benne, akkor ezzel a hővel melegítsd meg az ételeket vagy a konyhát
  • Feleslegesen ne nyitogasd a sütő ajtaját!
A 3 legtöbbet fogyasztó eszköz a karácsonyi időszakban
Forrás: Getty

Fűtés

A karácsonyi időszakban több időt töltesz a négy fal között, ezért érdemes tudatosan bánni a fűtéssel is. A radiátort és a termosztátot például ne tekergesd össze-vissza! Ha éppen meleged van, és nagyon leveszed a fűtést, azzal összességében nem spórolsz, hiszen majd este, amikor már jól jönne egy kis meleg, több energiába kerül majd visszafűteni a lakást. Találj inkább egy arany középutat, amiben komfortosan érzed magad. Ha pedig fázni kezdesz, a fűtés gombja helyett egy plusz pulóver után nyúlj. Az is sokat segít, ha okosan szellőztetsz. Soha ne hagyd teljesen kihűlni a lakást! Inkább naponta kétszer tárd ki az ablakokat 3-4 percre. Ez arra elég, hogy kicserélődjön a levegő, de ahhoz kevés, hogy nagyon visszaessen a hőmérséklet.

Iratkozz fel hírlevelünkre!
Hozzájárulok, hogy a Fundamenta-Lakáskassza Kft. és a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. hírlevel(ek)et (reklám) küldjön számomra az Adatvédelmi Tájékoztatóban foglaltaknak megfelelően.