5 ok, hogy miért a kis helyiség a jó helyiség

5 ok, hogy miért a kis helyiség a jó helyiség

A kevesebb néha több – elcsépelt mondás, de nagyon igaz. Bizonyítékul összeszedtük a kicsi helyiség 5 legnagyobb előnyét.

Ötletládához ad!

Ha eddig csak bosszankodtál azon, hogy otthonod szobái kicsik és szűkösek, akkor most segítünk új szemmel nézni a helyzetet. Ne azt keresd bennük, mit nem kapsz meg, hanem azt, miért jó, hogy nem olyan nagyok.

Könnyebben szervezhető

A nagy tér mindig több gondoskodást igényel, mint a “kis testvérei”. Márpedig ebben a rohanó világban épp az idő az, aminek leginkább híján vagyunk. A kis terek könnyebb átláthatósága, szerényebb felszereltsége miatt hamarabb válnak rendezetté, tisztává. Nem kérdés, ez az egyik legfontosabb érv.

Olcsóbb dekoráció

Az iménti pontban szőrmentén már érintettük, de fontos külön is megemlíteni: kevesebb pénz elég, hogy jól felszereljünk egy kisebb teret. Sőt, ha nagyobb területet szándékozunk berendezni, általában olcsóbb terméket vásárolunk, hogy darabra több kijöjjön ugyanakkora összegből. Tehát gondolkodhatunk úgyis, hogy a kisebb terület kevesebb bútort, ezzel együtt jobb minőséget jelent.

Személyesebb a tér

Egy nagy teret nehéz nem megszabadítani múzeumi hangulatától. Ezzel ellentétben a kis hely szívesebben látja személyes holmijainkat, melyek így nagyobb hangsúlyt is kaphatnak benne.

A minimalizmus szépsége

A mai világban elterjedt skandináv stílus egyik alappillére a minimalizmus. Az egyik legjobb dolog ebben a stresszmentesség és a letisztult formák adta nyugalom. Viszont nem lehet kérdés, hogy ez egy nagy szobát kevésbé tölt ki, kevésbé varázsol otthonossá, míg a kisebb tereknek egyenesen jól áll a visszafogottság.

Takarítás? 5 perc!

Egy kis szoba tisztán tartása pillanatok alatt meg van – szintén nem elhanyagolható szempont. Oda teszem, ide teszem, és már meg is vagyunk. A könnyebb berendezés utána a másik nagy pozitívuma egyértelműen ez.

Hírlevél feliratkozás

Ha nem akarsz lemaradni az Otthonok & Megoldások cikkeiről, akkor iratkozz fel hírlevelünkre mielőbb!

Feliratkozom
Promóció Időutazz velünk! Így néz ki a jövő nappalija

Napjaink technológia fejlődését látva izgalmas eljátszani a gondolattal, mit hozhat az életünkbe a (közel)jövő. Míg a repülő autó, a gondolkodásra képes robot és a mindentudó mesterséges intelligencia néhány éve még túlzottan futurisztikusnak tűnt, ma már egészen elérhető távolságba került. De vajon hogyan hat majd mindez az otthonainkra?

Tipp Nem nő az anyósnyelved? Ezek a gyakori hibák lehetnek a háttérben

Az anyósnyelv (Sansevieria) nagyon népszerű szobanövény, amit könnyű gondozásának és a levegőt tisztító tulajdonságainak köszönhet. Azonban néha előfordul, hogy az egyébként gyorsan növekedő levelek stagnálnak, rosszabb esetben sárgulnak is. Összeszedtük a leggyakoribb gondozási hibákat:

Tipp Napelemes cserép – Máris megérkezett a hagyományos napelem utódja?

Mostanában már nem lehet úgy végig sétálni az utcán, hogy ne tűnjön fel legalább egy napelemmel felszerelt háztető. Egyelőre ritkábban ugyan, de találkozhatunk már ennek tovább gondolt változatával, a napelemes cseréppel is.

Stílus Hangulatos fürdőszobára vágysz? Akkor ezt a 4 dolgot pakold el szem elől

Sokszor beszélünk arról, mivel és hogyan dekorálhatod a fürdőt, hogy szép és egyed legyen. Arról azonban kevés szó esik, mit ne tegyél oda. Épp ezért most ezeket vesszük sorra.

Tipp Gyűrődésmentes ágynemű vasalás nélkül – Nem álom többé!

Te is imádod frissen felhúzott ágynemű alatt álomra hajtani a fejed? Nincs is ezen semmi meglepő. Ahogy azon sem, ha az ágynemű vasalásáért már annyira nem rajongsz. Viszont az alábbi trükknek hála legalább ezt a fárasztó feladatot megspórolhatod.

Tipp A tökéletesre vasalt ruhák 5 titka

Nem vagy egyedül, ha számodra is a vasalás a legkevésbé kedves házimunka. Különösen, ha minden igyekezeted ellenére is maradnak gyűrődések a ruhákon. Íme néhány hasznos vasalási tipp, ami megkönnyítheti az életedet.

Stíluskerék

minimál
klasszikus
egzotikus
retro
nőies
rusztikus
konyha
nappali
háló
fürdő
dolgozó
gyerek
fekete
fehér
hideg
meleg
pasztell
élénk
Pörgess
Mehet

Stílus

Helyiség

Szín

Pörgesd meg a kereket, vagy forgasd be a tárcsákat ízlésed szerint és nézd meg a neked szóló tippünket!

Megjelent a legújabb Otthonok és Megoldások magazin