Forrás: Getty

Így dekoráld az erkélyt tavasszal – 4 szemrevaló tipp

Már csak keveset kell várnod, és ismét több időt tölthetsz az erkélyen, a szabad levegőn. Télen minden bizonnyal elhanyagoltad otthonod ezen területét, ami teljesen érthető, de most adj bele mindent. A sivár erkélyedből teremts egy olyan oázist, ahol ki tudsz kapcsolódni, és élvezni tudod a napsugarak melegségét.

Tavasszal ne csak a nagytakarításra szánj időt, hanem a dekorálásra is! Jelen esetben abban szeretnénk segíteni, hogyan tudod szebbé és hangulatosabbá varázsolni az erkélyedet. Az első lépés természetesen ebben az esetben is a rendrakás és a takarítás, majd ezek után következhetnek a dekorációk kihelyezése. Ehhez hoztuk az alábbi tippeket.

1. Nagy virágkaspók

Annak ellenére, hogy jelenleg a minimalizmus éli fénykorát, a virágcserepek esetén sokkal inkább a „minél nagyobb, annál jobb” elv él. Idén tavasszal ezeket a földre állítsd, és tegyél akár kettőt vagy hármat is egymás mellé a sarokba. Természetesen azt a sarkot válaszd, ami védett, nehogy az eső és szél kárt tegyen a virágokban.

Így dekoráld az erkélyt tavasszal – 4 szemrevaló tipp
Forrás: Getty

2. Lámpás az asztalon

Egy szép lámpa remek választás az esti órákra, így akár naplemente után is kiülhetsz egy pokróccal az erkélyre. Az rád van bízva, hogy egy olyan darabot helyezel-e el az asztalon, amibe gyertyát kell tenned, vagy olyat, ami LED-ekkel működik.

Így dekoráld az erkélyt tavasszal – 4 szemrevaló tipp
Forrás: Getty

3. Madáretető

Akkor van igazán tavasz, amikor hallod a madarak csicsergését. Az állatok örülni fognak, ha az erkélyen nekik is szorítasz némi helyet, azaz teszel ki egy kis itatót és némi eleséget. Miután felfedezik a finomságokat, minden bizonnyal állandó látogatói lesznek az erkélyednek.

4. Takaró

Tény, hogy tavasszal már feljebb kúszik a hőmérő higanyszála, azért még nincsen annyira meleg, hogy takaró nélkül tölts az erkélyen több órát, főleg naplemente után. Szerezz be egy puha színes takarót, ami melegen tart, de mintázatának vagy színének hála a tavaszt varázsolja a balkonra.

Iratkozz fel hírlevelünkre!
Hozzájárulok, hogy a Fundamenta-Lakáskassza Kft. és a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. hírlevel(ek)et (reklám) küldjön számomra az Adatvédelmi Tájékoztatóban foglaltaknak megfelelően.