Harmincasok! Ezektől szabaduljatok! Dolgok, amik a harmadik x után nem illenek otthonunkba

Harmincasok! Ezektől szabaduljatok! Dolgok, amik a harmadik x után nem illenek otthonunkba

Mutasd az otthonod, megmondom, hány éves vagy! S ok igazság van ebben a mondatban, hiszen ideális esetben lakásunk velünk együtt öregszik. Minden korosztálynak megvan tehát a sajátos hangulata – ha ehhez tartjuk magunkat, komfortosabban érezzük majd magunkat saját környezetünkben.

Ötletládához ad!

Így néz ki a harmincasok tiltólistája.

1. Futon

A praktikus szófa, mely kétszemélyes ággyá alakítható, sok otthonban megfordul legalább egyszer. Azonban nem feltétlenül a legesztétikusabb bútordarab, ezért egy érett lakás képéhez kevésbé passzol.

2. Elnyűtt ágynemű

A minőségi ágyneműt bizony meg kell fizetni. A harmadik x-be lépve azonban már megérdemeljük az igazán kellemes alvás élményét. Ne ezen múljon, cseréljük le a kopott, agyonmosott, műszálas anyagból készült huzatokat!

3. Keret nélküli festmények

Egy ízléses poszter egymaga is otthonossá varázsolhatja lakásunkat. Ehhez azonban kellően komolyan kell vennünk, így például a keretet semmiképp ne spóroljuk ki belőle.

4. Használt bútorok

A húszas években még ajándék minden, családtagoktól, barátoktól kapott, általuk leselejtezett asztal, szék vagy kanapé, harminc fölött azonban ideje megtalálnunk a saját stílusunkat. Adjuk vissza ezeket, vagy ajándékozzuk tovább a következő generációnak, mi pedig szerezzünk be újat helyettük.

5. Olcsó szőnyegek

Az olcsó szőnyeg pont úgy is néz ki, ahogy a neve sejteti – olcsón. Márpedig egy szőnyeg az egész helyiség hangulatát meghatározhatja. Szabaduljunk meg hát régi, kopott, rossz minőségű szőnyegeinktől, mert túl sok múlik az alapokon.

6. Drót fogas

A drót fogas nem csupán nyomot hagy a ruhán, de egyenesen komolytalanná is teheti gardróbunkat. Nem csak mi magunk, de a ruháink is többet érdemelnek. A fából készült vállfa minőségibb, egyszersmind érettebb hatást kelt.

7. Műanyag tényárok és poharak

Na, ezeknek nincs maradásuk egy percig sem egy harmincas éveiben járó ember otthonában. Tudjuk, praktikusak, olcsók, könnyen pótolhatók. De egy bizonyos kor felett egyszerűen nem engedhetjük meg magunkat, hogy játék tányérokon szolgáljuk fel az ételt egy házibulin.

8. Elavult tükör

Ha van valami, ami divatjamúlttá teheti otthonunkat, az a tükör. Egy tükör kinyithatja a teret, vagy csodás hangsúlyt kölcsönözhet a berendezésnek. Ha viszont ronda a kerete, vagy csúnya a formája, mindent tönkre is tehet.

9. Össze nem illő kések és villák

Ebben a korban már igazán érett arra az ember, hogy a konyha a lakás középpontja legyen számára. Ehhez hozzátartozik az igényes főzés és az igényes étkezés iránti vágy is. Utóbbit pedig csak akkor tudjuk kielégíteni, ha megszabadulunk a szedett-vedett evőeszközöktől, és komplett étkészletekkel töltjük fel a konyhaszekrény polcait.

Hírlevél feliratkozás

Ha nem akarsz lemaradni az Otthonok & Megoldások cikkeiről, akkor iratkozz fel hírlevelünkre mielőbb!

Feliratkozom
Tipp Megizzadtál a kedvenc baseball sapkádban? Így tüntesd el róla a foltokat

Az erős nyári napsugarak miatt gyakran kerül elő a baseball sapka a szekrény mélyéről, pláne, a kertészkedésről vagy kinti programokról van szó. És bár ez a fejfedő hatékony a napszúrás ellen, kellemetlenül fel tudja melegíteni a fejbőrt, így nem csoda, ha egy idő után izzadtságfoltok jelennek meg rajta. Mutatjuk, hogyan tudod ezeket eltávolítani.

Kert Nem virágzik a rózsád? Ez az 5 ok állhat a háttérben

Bárhogy is próbálkozol, nem borul virágba a rózsabokrod? Akkor lehet, hogy te is belefutottál a rózsagondozás 5 tipikus hibájának egyikébe.

Kert Júniusi teendők a kertben

Nyáron igazán élvezet kint dolgozni a kertben, főleg júniusban, hiszen ekkor már szép színesek a virágágyások, a veteményesben pedig már begyűjtheted az első friss és ropogós, vitamindús zöldségeket és gyümölcsöket. De persze feladat is van bőven, hogy a kert jól bírja a hőséget, és nyár végén is szép és egészséges legyen. Segítségképp ezeket szedtük most össze csoportosítva.

Felújítás Szőlőhegyek ölelésében – Egy présházból lett otthon Zsámbék szomszédságában

Ezúttal egy völgybe utazunk, hogy egy régi présházat járjunk be, amiből alapos tervezéssel, nagy adag jóízléssel, valódi hozzáértéssel és kellő alapossággal valódi otthon lett.

Kert Ismerd fel a gazt! Ezek a leggyakrabban előforduló kerti gyomnövények

A hatásos gyomirtáshoz elengedhetetlen, hogy tisztában legyél, pontosan mivel is állsz szemben. Összeszedtük a leggyakoribb gyomnövényeket, amelyekkel már biztosan találkoztál, de lehet, hogy nem vagy tisztában a nevükkel.

Stíluskerék

minimál
klasszikus
egzotikus
retro
nőies
rusztikus
konyha
nappali
háló
fürdő
dolgozó
gyerek
fekete
fehér
hideg
meleg
pasztell
élénk
Pörgess
Mehet

Stílus

Helyiség

Szín

Pörgesd meg a kereket, vagy forgasd be a tárcsákat ízlésed szerint és nézd meg a neked szóló tippünket!

Megjelent a legújabb Otthonok és Megoldások magazin