Forrás: Getty

A Bridgerton-őrület hatása: visszatér az otthonunkba ez az ósdinak vélt tárgy

A „Bridgerton” nem csak a sorozatfüggőket babonázta meg, hanem a lakberendezőket is. A kosztümös, romantikus sorozatnak köszönhetően hosszú évek után ismét visszakerült a köztudatba egy eddig idejétmúltnak tartott teríték, sőt mi több, a Pinterest szerint kedveltebb, mint valaha. Ez pedig nem más, mint a klasszikus stílusú teáscsésze.

2021 legújabb trendje: a teáscsésze

Míg az utóbbi években minden a kávéról és bögrékről szólt, ez idén megváltozni látszik, ugyanis már most rendkívül menők a „Bridgerton” stílusú teáscsészék, melyekre eddig az unalmas, és az ósdi jelzőket használtuk, de ennek most vége! A Pinterest felmérése alapján a sorozat kezdete óta – 2020 december 25. – háromszorosára nőtt a klasszikus angol teáscsészék eladása, sőt mi több, az antik csészéké 43, a miniatűr teakészleteké pedig 71 százalékkal nőtt.

Annyira azonban mégsem meglepő, hogy az emberek beleszerettek ezekbe a csészékbe, hiszen jelenleg rengeteg időt töltünk otthon, és ebben a szürke, hideg időben rendkívül jól esik egy forró tea. Mostantól vegyünk új csészéket, melyek nem csak a lelkünkre lesznek jó hatással, hanem a lakásunk megjelenésére is, hiszen amikor nincsenek használatban, dekorációnak sem utolsók. A sorozatot nézve pedig, természetesen, kötelező egy finom tea elfogyasztása.

Iratkozz fel hírlevelünkre!
Hozzájárulok, hogy a Fundamenta-Lakáskassza Kft. és a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. hírlevel(ek)et (reklám) küldjön számomra az Adatvédelmi Tájékoztatóban foglaltaknak megfelelően.